Keresés
Portálunk balesetet szenvedett
személyeknek szól.

Válaszok megtekintése

Válassza ki a látni kívánt szakterületet

Kiválasztott szakterület: Közlekedési balesetek

Kérdés: 2010.04.15. 11:53:20 Szakterület: Közlekedési balesetek

T. Cím!
Mielõtt ügyvédet keresnék, szeretném megtudni véleményüket az alábbi ügyben.
Egy közlekedési balesetrõl lenne szó.
Még októberben történt, saját falunkon belül, hogy férjem vezette az autót, balra szeretett volna egy kocsibejáróba befordulni. Kint volt az irányjelzõje is, már megkezdte a kanyarodást, mikor mögüle elõzésbe kezdett egy autó, és a férjem által vezetett autó bal elejének ütközött.
Személyi sérülés nem történt, rendõrt nem hívtak, a balesetet okozó elismerte, hogy hibázott, látta az irányjelzõt, s mégis elõzésbe kezdett. Kitöltötték a baleseti bejelentõt, megtörtént a kárbejelentés, a kárfelvétel. A kárszakértõ közel 300ezer forintos kárt állapított meg. Megcsináltattuk az autót, ami megközelítõleg ennyibe is került. A biztosító sokáig nem jelentkezett. Többször kerestük telefonon, s akkor azt az információt kaptuk, hogy kb.298ezer forint kártérítést állapítottak meg, s amennyiben ezt elfogadjuk,nyilatkozzunk róla. Ez meg is történt telefonon keresztül, állítólag a beszélgetést rögzítették is, s közölték,hogy néhány napon belül a számlánkra kerül a z összeg. Hát ez nem így történt. Újabb telefonbeszélgetésben ismét felajánlották ezt az összeget, mi ismét elfogadtuk. Ennek ellenére néhány nap múlva kaptunk egy értesítést, melyben az állt, hogy a kártérítési összegnek csak 30%-a illet meg bennünket. Indoklás nem szerepelt. Ismét telefonon azt a felvilágosítást kaptuk, hogy mivel balra kanyarodás történt, a férjemnek körültekintõbbnek kellett volna lennie. Így õ is hibás, s csak 30%-os kártérítés illet meg bennünket. Ezt megfellebbeztük,arra hivatkozva, hogy az okozó elismerte a hibáját, s egyébként meg miért vezettek félre bennünket telefonon keresztül kétszer is a kártérítési összeget illetõen. A fellebbezésre 3 hónap után reagált a biztosító egy 3 soros levélben, hogy jogosnak találják az általuk megállapított összeg ( az eredeti30%-a)kifizetését. Semmiféle indoklást nem kaptunk.
Kérem, amennyiben tudnak, adjanak nekem tanácsot, hogy érdemes-e továbblépnem az ügyben, esetleg jogi útra terelni a dolgot.
Köszönettel: Karácsony Éva

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Amennyiben a károkozó elismeri azt, hogy Ön indexelt és lehúzodott balra és õ volt figyelmetlen, akkor nincs helye kármegosztásnak. A biztosítót be kell perelni. A per elõtt egy ilyen tartalmú nyilatkozatot tanácsos lenne beszerezni a károkozótól, nehogy a perben mást mondjon.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.14. 11:20:52 Szakterület: Közlekedési balesetek

Jó napot kívánok!
2010.04.05.-én az autómmal közlekedési balesetet szenvedtem. A vétkes autó sofõrje elismerte, hogy õ miatta következett be a baleset. A helyszínen rendõri intézkedés történt. Tegnap a vétkes sofõr biztosítójától a szakértõ az autómat megvizsgálta, gazdasági totálkárra vette. Elõzetes tájékoztatása alapján a biztosító által kifizetésre kerülõ összeget átutalja a még hitellel terhelt gépjármûvem bankjának. A roncsautót a biztosító \"roncsbörzére\" teszi és az onnan befolyt összeget adja át. Sajnos az a megérzésem, hogy az 1,2 millió Ft értékû autómból nem marad más, mint 200.000Ft készpénz. Az a problémám, hogy autót nem tudok venni a közeljövõben, mert hitelt már nem adnak nekem, mivel idõközben vettem egy lakást is. \"Természetesen\" itt is kellett némi hitelt igénybe vennem. Az esetemet jogi útra kívánom terelni, hisz a vétkes sofõr az autómat \"elvette\", a lakáshitelem miatt másik autóra nincs lehetõségem kölcsönt igénybe venni. A párom munkájából adódóan napi szükséglet az autó. Most egyenlõre a 180 km-re lakó szülõk autóját kértük el, hogy a párom dolgozhasson, az állását ne veszítse el. Két kérdésem van: Peres úton milyen kártérítést érvényesíthetek a vétkes sofõrrel szemben és mekkora lehet ennek a mértéke? A szülõk autóját \"bérelhetem-e\", milyen dokumentumok szükségesek hozzá? A 2010. évi adóbevallásnál jelent-e többlet kiadást nekik?
Válaszukat elõre is köszönöm!
Tisztelettel: egy elkeseredett, volt autó tulajdonos

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

sajnos az un. hitelkárt nem fogja tudni érvényesíteni a biztosítóval vagy a károkozóval szemben, ez a bírósági gyakorlat.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.12. 12:54:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztel Ügyvéd Úr!

Apukám 2010.03.22-én balesetet szenvedett. Egyenes útszakaszon egy õz ugrott elé, melyet õ megpróbált kikerülni. Az autó kisodródott és a lendülettõl az oldalára borult, majd így csúszott 1-2 métert. Személyi sérülés nem történt. Apukám hívta öcsémet és az autót bevontattuk, majd másnap értesítettük a biztosítót. Jelenleg folyik az ügy kivizsgálása. Már többször kikérdezte õt is a biztosító, illetve a biztosítótársaság nyomozója. Elmondásuk szerint gyanús, hogy a Cascot a baleset elõtt egy hónappal kötöttük meg. Már ott tartunk, hogy a telefonjaink híváslistáját kérik tõlünk, hogy ellenõrizhessék, hogy a baleset idõpontjában valóban volt híváskezdeményezés. Az ügy lassan egy hónapja húzódik és az autó javítását sem tudjuk megkezdeni, amíg a biztosító le nem zárja a vizsgálatot. Kérdésem az lenne, hogy van -e esetleg valamiféle jogszabály, amely kiköti milyen határidõn belül kell a biztosítónak lezárni az ügyet. A híváslista is fontos kérdés. Köteles vagyok benyújtani ezt a listát? Esetleg kitakarhatom valahogy a többi hívást? Nem hiszem, hogy a biztosítónak bármi köze lenne ahhoz, hogy kit és miért hívtam. Azt is kérdezték, hogy aznap este fél nyolckor hova ment apukám a kocsival. Van egyáltalán joguk ilyen kérdésekre?
(Az autóban kb. 1 millió forintos kár keletkezett - behorpadt az eleje, az egyik oldala és a hátsó ajtó.)

Várom válaszát!
Köszönettel:
K.Marietta

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a casco szerzõdést kell megnézni, hogy abban szerepel-e kárügyintézési határidõ. Sajnos törvényi határidõ nem vonatkozik rá.
A híváslistát nem kell bemutatni és azt sem kell közölni, hogy hová tartott az édesapja.

Kell adni 7 nap határidõt a fizetésre a biztosítónak azzal, hogy ha nem fizet, akkor ügyvédjük beadja a keresetet.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.10. 14:37:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Április 8.napján -szerdán-, munkába menet -mely a Fõvárosi Bíórság- , a a Markó utcában, a Mentõk elõtt pár méterrel kb. 8.08 órakor lábam kibicsaklott, melynek következtében elõre zuhantam. Orrom vérzett, én hasra estem, szemüvegem egyik lencséje kiesett, a másik lencséje megkarcolódott, a szemüveg-keretem pedig szinte használhatatlanná vált. Egyéb károm nem keletkezett. Több ember elment mellettem, de senki sem segített. A mentõkhöz bementem, az udvarban lévõ egyik mentõs leragasztotta az orromon lévõ vérzõ sebet, majd bementem dolgozni. A balesetet délelõtt folyamán bejelentettem munkahelyemen, arra gondolva, hogy egészségi állapotomban valami gondot okoz az eset. A nap folyamán dolgoztam, délután pedig - miután a lábam kalács-képûre duzzadt, elmentem a sebészetre, törés nincs - ez jó hír -, de alig bírtam/bírok járni, és a lábamban keletkezett sérülés miatt kb. egy hét betegállományra kénytelen vagyok eljönni. A lényeg, hogy érdeklõdtem munkáltatómnál, miután a szemüvegem tönkrement, annak cserélési költségét térítik-e. Azt a választ kaptam, hogy nem. Én pedig ezt a választ kétségbe vonom. Tehát kérdésem: munkába menet történt az eset, s ezután az akkor keletkezett káromat köteles-e a munkáltató megfizetni? Egyéb problémám, költségigényem nem merült fel.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

sajnos az un. úti balesetért nem jár kártérítés (nem minõsül munkabalesetnek, csak üzemi balesetnek).

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.06. 14:47:01 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Édesapám kb. két hónappal ezelõtt balesetet szenvedett, az autópályán 120-130kmph sebességnél defektet kapott, többször megpördült, majd mikor sikerült egyenesbe hozni az autót és megállt, hátulról belerohantak. Pörgés közben már az autó elejével egyszer nekiment a szalagkorlátnak, majd az ütközés után ismét, tehát nehéz megállapítani melyik milyen mértékû kárt okozott a jármû elejében. A jármû hátulját egyértelmûen a másik jármû törte össze. Az autó már elég régi, maximum 400E Ft-ot érhet, egyértelmû gazdasági (lehet mûszaki) totálkár. A rendõrségtõl a napokban érkezett határozat szerint édesapám elkerülhetetlen mûszaki hiba miatt szenvedett balesetet, a másik jármûvel kapcsolatban mindössze egy mondat szerepelt, miszerint a külföldi állampolgár (lengyel állampolgár, magyar rendszámú jármû, osztrák cím) a belsõ sávban szabályosan közlekedett amikor nekiütközött a jármûnek. Szeretném kérni a véleményét, hogy ilyen esetben lehet-e valóban vétlen az érkezõ sofõr (az autón minden világítás rendben volt és még a jármû megállása elõtt a vészvillogót is bekapcsolta), illetve ha ebben az esetben mindenképp vétkes a másik sofõr, érdemes jogi útra terelni az ügyet?

Elõre is köszönöm a válaszát!

Üdvözlettel,
Szoboszlai Gábor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A leírtak alapján az érkezõ gépkocsit mindenképpen felelõsség terheli azért, mert nem tudott megállni (nem tartott megfelelõ követési távolságot).
Szakértõ kellene, hogy megállapítsa, hogy az érkezõ gépkocsi milyen károkat okozott az Önök gépkocsiján, ezt kell megtérítse az érkezõ gépkocsi üzembentartójának a felelõsségbiztosítója. Ha a biztosító nem fizet, akkor perben lehet érvényesíteni a kárt (a bíró perben rendel ki szakértõt).
Esetleg az autógumi gyártójának a felelõssége is szóba jöhet (termékfelelõsség). Ezt szintén szakértõ állapíthatná meg a gumi bevizsgálásával.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.06. 14:01:38 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Urak,

Bp-en késõ este (unokákat vittem haza) egy mellékutcában ahol fel volt szedve az asztfalt és a csatornaszemek jó 20cm-re kiálltak az autóm eladt és kitört a fltengely. Az útfelújítási munkákat tábla nem jelezte a rendõr akit kihívtunk a jegyzõkönyvben mindezt rögzítette. Az önkormányzat a károm(mivel volz casco) az önrészt éss az avulást nem akarja kifizetni, mivel szerintevolt közvilágítás és a felújítás mikor behajtottam az utcába nyilvánvaló volt.Az avulás álláspontja szerint nem kár.
Kérdés, mire hivatkozhatok a bíróságon az Önkormányzattal szemben(törvény hely, stb)mert valószínû az fmh ellen ellentmondással fog élni. Köszönettel Antónia

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Az avulás (értéknövekedés) sajnos tényleg nem kár, ezt a bíróság sem fogja megítélni.
Ha tábla nem jelezte az építkezést és az nem volt megfelelõen elkerítve, akkor az önkormányzatot felelõsség terheli akkor is, ha volt közvilágítás. Max. közrehatás címen valamennyit (kb. 20%) le fog vonni a bíróság a kártérítési összegbõl.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.04.06. 11:00:05 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szakértõ!
Pedagógus vagyok. 2010. március 17-én három tanítványommal, saját autóval közlekedtem. Volt iskolánk névadójának sírjához akartunk virágot vinni munkaidõben,mert minden évben a mindenkori 6. osztály feladata ez.Balesetet szenvedtem, mert bal oldalról nem kaptam meg a STOP tábla által biztosított elsõbbséget. Nagyobb, testi személyi sérülés szerencsére nem történt.Lelkileg viszont nagyon megviselt az eset. Az egyik kislány 3 napig volt kórházban megfigyelésen, enyhe agyrázkódás gyanúja miatt. Az autóm viszont gazdasági totálkáros lett. Kérdésem, hogy ez munkahelyi balasetnek számít-e a gyerekek illetve részemrõl? Számíthatunk-e valamilyen kártérítésre. Válaszát köszönöm:
Tisztelettel: Soványné Ódor Ilona

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A leírtak alapján a balesete az Ön vonatkozásában munkahelyi balesetnek számít.
A gépkocsi és egyéb kárt azonban legegyszerûbben a károkozó gépkocsi üzembentartójának felelõsségbiztosítójától követelheti. (Ezt követelhetné a munkáltatójától is, de egyszerûbb a gépkocsi üzembentartójának felelõsségbiztosítójától.)
A lelki megrázkódtatásért sajnos nem vagy csak minimális összeget fog fizetni a biztosító. Kérhet még bérgépkocsi díjat, tárolási és szállítási költséget.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.25. 20:36:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Kedves Ügyvéd úr!

Gazdasági totálkárt állapítottak meg az autómnál.Az autót egy kereskedõtõl vettem, magyarországi üzembehelyezés 2003.-ban történt, de az autó 1997.-es. A kártérítést melyik dátum alapján számítják ki?

Válaszát nagyon szépen köszönöm.
Üdvözlettel: Mikolainé Judit

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Itt a kárkori érték a lényeges. A gépjármû szakértõ mind a két dátumot figyelembe fogja venni, de elsõsorban az 1997-es gyártási dátum számít a gépkocsi kárkori értékének meghatározásakor.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.25. 16:44:26 Szakterület: Közlekedési balesetek

2010 február 6-án történt egy közlekedési baleset. A fiam ült a volán mögött, és a piros lámpánál állt az autó, szabályosan.
Hátulról beléjük ütközött egy autó, kb 100km/h-val, és mint kiderült a vezetö ittas volt. Lízinges autóról van szó.
Most az autót a kárszakértö gazdasági totálkárra vette. Az autó értéke 1 118 000 ft volt eredetileg, javitása 1 030 000 ft lenne, biztosito csak 708 000 ft-ot akar fizetni a banknak, így nekünk kellene hatszázat kifizetni, és ráadásul még autónk sincs.
Mi ezt a pénzt nem tudjuk kifizetni, és vétlenek vagyunk a balesetben is, miért nekünk kell ezt az összeget kifizetni?
Mire van a biztositás ha nem állja a kárt?

Köszönöm a választ elöre is!
Üdvözlettel, Menyhárt Zoltánné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Az un. hitelkárt sajnos nem téríti meg a biztosító.
A biztosítótól kérhetnek még bérképkocsi díjat, tárolási, szállítási költséget, valamint az új gépkocsi átírási költségeit.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.20. 11:29:50 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

Szeretném megkérdezni, hogy a biztosító rendezi-e a káromat, amiben én vétlen voltam, viszont akkor derült ki, hogy lejárt a jogosítványom.

Válaszát köszönöm: M. Judit

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a jogosítvány lejártának semmi jelentõsége, a biztosító ennek ellenére köteles megtéríteni a kárát.
Maximum a rendõrségtõl fog kapni egy büntetést (szabálysértési eljárás keretében), ha ezt megtudnák. (A biztosító nem fogja értesíteni a rendõrséget.)

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.16. 17:46:52 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbi ügyben kérem a segítõ tanácsát:
2004.dec.03-án közúti balesetünk volt, amelyben akkor 5 éves kislányunk meghalt, férjem 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a kocsink totálkáros lett. A károkozó kettõs állampolgárságú (osztrák-magyar), magyar származású illetõ volt. A rendõri vizsgálati szakasz után férjem ellen, mint elsõrendû és ellene mint másodrendû vádlott ellen bírósági eljárás indult. Abban elsõ fokon férjemet bizonyíthatóság hiányában felmentették, és teljes egészében a másodrendû vádlottat tették felelõssé a balesetért. Mindegyikünk fellebbezett, mely eljárás végén helyben hagyták az elsõfokú ítéletet, minden a per során felmerült költséget az ellenfélnek kellett állni. A másodfokú döntést 2008.dec.05-én mondták ki, melyrõl az írásbeli határozatott 2009. február végén kaptuk kézhez. Még a rendõrségi szakasz elején felvettük a kapcsolatot a saját biztosítónkkal, aki egyrészt felértékelte a kocsinkban keletkezett kárt, másrészt a balesetben résztvevõ harmadik vétlen felet a mi kötelezõ biztosításunk terhére kártalanította (gépjármûjének nekilökte kocsinkat a balesetet okozó illetõ). A biztosítóval évente leveleztünk és telefonon is kapcsolatban voltunk, van egy un. kárszámunk is. 2009.dec.03-án voltunk benn személyes megbeszélésen a biztosítónknál, az ott kapott instrukciók alapján 2009.dec.22-ei dátummal adtuk be a kártérítési igényünket (vagyoni ill. nem vagyoni), melyet õk továbbítottak a külföldi bíztosító magyar bonyolítójának. Tõlük 2010 februárjában azt a választ kaptuk, hogy az igényünk elévült, vagyis túlléptük az elévülési idõt. Kérdésem tehát az a fentiek ismeretében: mennyi ebben az esetben az elévülési idõ (ügyvéd szava szerint ebben az esetben nincs - amit nem igazán hiszek), valóban túlléptük-e azt? Hogyan lehetett volna kárigénnyel addig fellépni, amíg folyik a bírósági per, tehát nem is volt biztos, hogy a jog felmenti a férjemet? Ha esetleg a bíztosítónak van igaza, és dátum szerint átléptük az általunk még mindig nem tudott elévülési idõt, nem számít-e maga a bírósági per un. elévülési idõ nyugvásának?
Egyáltalán mit tehetünk most ebben a pillanatban?
Segítségéért köszönettel
Tisztelettel
Farkas Éva

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

az én számításom alapján is sajnos elévült a követelés, legkésõbb 2010. februárjában kellett volna keresetet beadni.
Azt tartom felháborítónak, hogy az Önök biztosítója erre nem figyelmeztette Önöket. Õk erre valószínûleg azt fogják mondani, hogy Önök ezt nem kérdezték meg tõlük, vagy nem jogász látta az anyagot náluk.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.15. 16:20:55 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbi problémával fordulok Önhöz:
2010. február 15-én Székesfehérvárra mentem dolgozni és az egyik lámpáskeresztezõdésben
meg kellett állni, mert pirosat jelzett a lámpla. Az elõttem álló autó, és én is megálltunk, de az utánam kövekezõ figyelmen kivûl hagyta a piros lámpát és belém száguldott hátulról.
Én az elõttem álló autóval ütköztem. A fiatal
ember elismerte a kárt. A kárszakértõ gazdasági
totálkárra vette a Renault Kangoo kisteherautómat. Az autó két hátsó ajtaja van behorpadva, a motorháztetõ megnyomódott és az elsõ, hátsó lökháritó van törve. Az autón vonóhorog van, mivel utánfutóra is szükségünk
van az áruszállitás miatt. Kértem csere autót a
szervízben, mivel a cégnek nincs másik autója.
Ott közölték velem, hogy csak kb. 30 napra
tudnak autót biztosítani, és ennek az autónak
a javítása több idõt fog igénybe venni.
Ekkor kértem a szervízet,hogy próbáljanak
valamit csinálni a hátsó ajtóval,de a vonóhorgot nem tudom használni továbbra sem.
A baleset bejelentésével egyidõben kértem csereautót és a kereset kiesésre kártérítést a
biztosítótól. Sok-Sok telefonálgatás után
Március 12-én kaptam egy tájékoztatást a biztosítótol, hogy csere autót kaphatok Corsat, vagy Astrát 30 napra. Sajnos ezzel a
két autó tipussal nem vagyok kisegítve, mivel
nem tudom azt az árumennyiséget elszállítani, mint a Kangoo-val. A kerest kiesésre viszont
azt válaszolták, hogy ezzel a két felajánlott
autó tipussal meg lehet oldani a kesetkiesést.

Végre márc. 12-én megkaptam a biztosítótól a káridõponti értéket és a roncs értéket.

A fentiek alpján.
1./ Kérhetek-e keresetkiesésre kártérítést
mivel a baleset napjától /február 15-tõl/
nem tudom rendeltetés szerüen használni
az autót.

2./ Mivel a csereautó használata max. 30-ra
szól, és ez idõ alatt, még csak odáig
jutottunk, hogy megállapították az autó és a a roncs értékét. Mit tehetek?

3./ Mivel az autón még részlet van, és ha a
kapott összegbõl a részletet a biztosító
elutalja a banknak akkor se autóm, se
pénzem nem lesz.
Várom, szíves mielõbbi válaszát.
Tisztelettel
Csupek Béláné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Az alábbiakban küldöm válaszom:

1.) Keresetkiesést véleményem szerint azért nem akar majd fizetni a biztosító, mert azt fogják majd Önnek mondani, hogy miért nem talált máshol egy vonóhorgos bérgépkocsit.
2.) Azt törvény nem szabályozza, hogy mennyi idõre lehet bérgépkocsit igénybe venni. Tény viszont az, hogy a biztosítók max. két hónapra szoktak bérgépkocsi díjat téríteni. Azt javasolom, hogy próbáljon meg legalább 6-8 hétre bérgépkocsi díjat érvényesíteni (csatoljon egy gépkocsi bérleti szerzõdést, melyet köthet magánszeméllyel is). Ezen felül érvényesítheti még az új gépkocsi átírási költségeit.
3.) Sajnos az un. hitelkárt nem köteles megtéríteni a biztosító.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.12. 18:48:24 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2009. júliusában közlekedési balesetben, mint vétlen kerékpárosként sérültem. Lábszár törést szenvedtem el, mely miatt mûtét, aztán reoperáció, és hosszas rehabilitáció történt. A hosszas mankózás miatt váll izületeim letapadtak, emiatt mozgás-beszûkülés jelentkezett nagy fájdalmakkal. Mai napig is indokoltan gyógytornákra járok.
Kérdésem, hogy ilyen esetben, kb. milyen összegû kártérítés illet meg, mivel a megspórolt tartalékaim már elfogytak, és az egészségem csak nagyon nehezen javul.
Szíves válaszukat elõre is megköszönöm.

Tisztelettel: Erzsébet

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A leírtak alapján a nem vagyoni kára legalább 2 millió Ft, valamint érvényesítheti vagyoni kárát (keresetveszteség, gyógykezelési költségek, háztartási kisegítõ, telefon, utazási, rezsi többletköltség, stb.)

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.09. 12:03:33 Szakterület: Közlekedési balesetek

Bkv. Mozgólépcsõjérûl /Bkv.elismerte felelõségét/ négy oldali szalag szakadást szen-
vedtem ebbõl a belsõ hosszantit nem mûtik,
a keresztszalag mûtét kétséges csak járógéppel
tudok közlekedni /4hónapja/ történt állandó fáj
dalmaim vannak gyógytorna után aludni a fájdalomtól nemtudok.Majd egy év után akar a biztosító fizetni addig is a papíron keresõképtelen vagyok sõt ,hogy mély depresszióba estem a sok probléma miatt.
Kérném segítségét ,hogy a 10% ezen sérülés
meghaladhatja-e? Köszönettel Ott Tibor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A BKV felelõsségbiztosítója a Generali, a biztosítótól kérhetõ elõleg (akár többször is). Az ügy végleges lezárására akkor kerülhet sor, ha kialakult a végleges állapot.
Hívjon nyugodtan, szívesen segítek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.03.08. 19:47:45 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szeretném tanácsát, véleményét kérni az alábbi esettel kapcsolatban:
Édesapám 2009. december 29-én 16 óra 18 perckor közúti baleset súlyos sérültje lett. 15 napig kórházi kezelésben részesült, a mai napig lábadozik. Agyrázkódása, sorozatos bordatörése, lapockatörése, lábszárcsonttörése lett és egyéb zúzódások. A lábát január 4-én megmûtötték, velõûrszegezést végeztek.
A gépjármûben keletkezett kár: motorháztetõ, elsõ szélvédõ, tetõ horpadt. Becsült anyagi kár: 600.000 Ft, személyi sérülés nem történt.
Megpróbálom röviden leírni a balesetet, a helyszínelési jegyzõkönyv és a szakértõi vélemények alapján.
A gépkocsivezetõ késõn észlelte a neki balról jobbra az úttesten keresztben, a gyalogos-átkelõhelyen kerékpárján fenn ülve közlekedõ édesapámat, akit fékezés nélkül elütött. Idõjárási-, látási- és útviszonyok: borult idõ, korlátozott látási viszonyok, esti szürkület, burkolt, hibátlan felületû, nedves aszfalt. Helyszín: az 47. sz fõút, amely osztott pályás, 10,7 m széles, 2x4 m forgalmi sáv,középen 2,7 m járdasziget. Az átkelõhely fölé két felváltva villogó sárga lámpa van szerelve.
A szgk. baleset elõtti haladási sebessége 48-50 km/h, ütközési sebessége 45-47 km/h. A szgk. balesetkori féktávolsága lassító fékezés alkalmazásával 45-48 m , vészfékezés alkalmazása esetén 29-30 m lett volna. Az ütközési pont a kerékpáros úttestre hajtásától 8,5 m, a jobb oldali forgalmi sávba érkezésétõl 1,8 m. A kerékpáros az ütközés pillanata elõtt 4,2-4,4 sec-al hajtott az úttestre, a jobb oldali forgalmi sávba pedig 1,2-1,4 sec-al. A szgk. 55-60 m-re, féktávolságon kívül volt, mikor a kerékpáros az úttestre ráhajtott, 17-19 m-re, féktávolságon belül, mikor a jobb oldali forgalmi sávba behaladt.
A szgk.vezetõjének terhére kimutatható 3,4-3,6 sec idõeltérés, ami - elvárt cselekvésnek a fékezés azonnali megkezdését tekintve - származhat a baleset bekövetkezésével okozati összefüggésbe hozható észlelési, vagy cselekvési késedelmébõl is akkor, ha a kirendelõ hatóság számára vészhelyzet kezdetének a kerékpáros úttestre történõ ráhajtásának pillanatát tekinti.Amennyiben a jobb oldali forgalmi sávba behaladás a vészhelyzet, akkor 0,5 sec, ez már nem hozható összefüggésbe a baleset bekövetkezésével, mivel vészfékezéssel sem tudott volna megállni.
A gk. mûszaki állapota megfelelõ, világítás, fék jól mûködik, a kerékpár kivilágítva még nem volt, sárvédõjén fényvisszaverõ prizma van.
A vezetõ alkoholszondás ellenõrzése negatív, édesapám véralkoholszintje 0,02 ezrelék.
A balesettel kapcsolatban határozat még nem született, ezért azt szeretném kérdezni, hogy mire számíthatunk, ki volt a felelõs, kinek kell fizetnie? Szüleimnek lakásbiztosítása van A Groupama Garancia Biztosítónál, a jármûnek kötelezõ felelõsségbiztosítása az Aegon Bizt.Rt-nél.
Köszönöm türelmét a hosszúra sikeredett baleseti leírásért.Nagyon várom válaszát!
Tisztelettel: Papp Marianna

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a leírtak alapján a véleményem szerint a gépkocsivezetõ felelõssége megállapítható, a rendõrségi nyomozás után az ügyész elõreláthatóan vádat emel majd a gépkocsivezetõ ellen. Édesapja a vagyoni és nem vagyoni kártérítési igényét az Aegon Biztosítónál nyújthatja be.
A biztosító valószínûleg nem a teljes kárt akarja majd megtéríteni édesapja közrehatására hivatkozva (nem volt kivilágítva a kerékpár).
Pontos véleményt a rendõrségi eljárásban készült mûszaki szakértõi vélemény és az orvosi leletek alapján tudnék adni.

Hívjon nyugodtan, szívesen segítek a kártérítés érvényesítésében.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.02.27. 17:45:13 Szakterület: Közlekedési balesetek

2007.jan.3-án közlekedési baleset sértettje lettem.Egy tûzoltó autó rohant bele a személyautómba.Autóm totálkárosra tört, én 3 borda és medencetörést szenvedtem. A baleset idõpontjában nem volt munkahelyem, éppen elõtte adtam vissza a vállalkozói igazolványomat. A baleset után viszont l évbe telt,mire teljesen felépültem és munkát is találtam. A tûzoltó felelõsségét a rendõrség is megállapította,de õ is elismerte. A bíróság 2oo9.májusában közvetítõi eljárásba utalta az ügyet, melynek során elmondtam, hogy a vádlottra nem haragszom, személyesen tõle nem kérek semmit, de a biztosítótól kérem a vagyoni és nem vagyoni kártérítés összegét. A bíróságtól most érdeklõdtem,hogy mikor lesz a tárgyalás folytatása, erre megküldték a végzést, mi szerint én nem követeltem semmit a vádlottól,megszûntették ellene az eljárást. Így aztán nem vagyoni kártérítést nem is akar fizetni a biztosító, pedig 2oo ezer ft elõleget már küldtek tavaly. Most akkor én nagy teljesen badarságot mondtam a közvetítõi eljárás során,hogy személyesen a vádlottól nem követelek semmit, és így nem is jár nekem semmi? Ráadásul még értesítést se kaptam,csak tegnap, 3 év leteltével,hogy lezárta a Bíróság az ügyet. Köszönöm, és nagyon várom válaszát.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A közvetítõi eljárásban tett kijelentését, hogy nem követel semmit (jóvátételt) a vádlottól, nem értelmezheti úgy a biztosító, hogy Önnek nincs vagyoni és nem vagyoni kártérítési igénye. Ha emiatt nem fizet a biztosító, akkor be kell perelni. A leírt sérülések alapján a nem vagyoni kártérítési igénye 1,5-4 millió Ft között lehet (elsõsorban a maradandó károsodásoktól függ az összege).

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2010.02.18. 18:40:04 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Segítségét szeretném kérni a következõ ügyben. Folyó év január 21.-én totálkárosra törték az autómat. A hibás elismerte a felelõsséget és az õ biztosítója rendezi a káromat (vagy annak egy részét). Mivel a munkába járáshoz elengedhetetlen a személygépkocsi használata (kb 50 km-re dolgozom a lakhelyemtõl), szükségem volt egy kölcsön gépjármûre.
Hallottam egy olyan lehetõségrõl, hogy egy kölcsönbe kapott autóról kölcsön szerzõdés alapján a kölcsön összegét a biztosító visszafizeti nekem. Lehetséges -e, hogy egy ismerõsömmel kössek kölcsönadási szerzõdést az õ autójára napi xx összegben és ezt a biztosító társaság kifizesse? Errõl az összegrõl a kölcsön autó tulajdonosának kell adóznia? Vagy ilyen szerzõdés csak autókölcsönzõnél lehetséges, és csak akkor térít a biztosító?
Mit kell, hogy tartalmazzon egy ilyen szerzõdés és milyen maximális idõtartamra szólhat?

Mivel az autót hitelre vettem, így a biztosító a banknak fizet. Sajnos nincs módom arra, hogy azonnal másik autót vásároljak (minimum 1 év, míg annyi pénz összejöhet). Úgy tudom, az átíratást és eredetiségvizsgálatot is kifizettethetem a biztosítóval, de ezt a káreset után ilyen hosszú idõ elteltével is megtehetem?
Sajnos ez miatt az eset miatt nagyon rossz helyzetbe kerültem, és nem szeretnék anyagilag többet veszíteni az ügyön, mint amennyit már egyébként is veszítek, ezért kérem szíves segítségét és várom mielõbbi válaszát!
Köszönettel és tisztelettel:
Szukován Tamás
Kaposvár

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ismerõssel is köthet bérgépkocsi szerzõdést, nem kell róla számlát adni, azt sem kell igazolni, hogy az ismerõs bérbeadó adózik-e utána vagy sem (ehhez semmi köze a biztosítónak). A szerzõdés 1,5-2 hónapnál ne szóljon hosszabb idõre (a biztosítók ennél hosszabb idõt általában nem akarnak megtéríteni). A munkáltatótól szerezzen be még egy igazolást, hogy a gépjármûvet a munkába járáshoz használja, vagy egyéb fontos okkal igazolja a gépkocsi használatot.
A gépkocsi átírási költségeket is érvényesítheti.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2010.01.29. 22:50:57 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!

Még egyszer leírnám a gondomat, mivel a gép nem jelezte, hogy elfogadta.
Tavaly április végén a kollegám vidékre vitt dolgozni. Elõzni tilos táblánál és záróvonal felfestése ellenére elõzni kezdett egy kocsit, az elõzött autónak nem adták meg az elsõbbséget és jobbról belementek. Mind a 3 kocsi az árokban kötött ki. A kár okozó kirepült az autóból és meghalt. Én jártam a legrosszabbul,utasként. Megmûtöttek, levegõ került a hasüregbe és folyadékot találtak, de mikor felvágtak látták hogy a beleimen az erek is megrepedtek. Igy egy 10cmes heg lett a hasamon a köldököm felett és még a jobb vállam is eltört és el is csúszott. A k&h biztosító fizetett 97000 ft vagyoni kárt és most küldte a nem vagyoni kárról a tájékoztatást ,hogy 1 millió ft-ot állapítottak meg. Kérdésem az lenne,hogy a kártérítés helyén való-e, vagy többet is kérhetek ügyvéd segítségével. Komolyabb problémáim szerencsére nincsennek, persze megnézem ki mellé ülök be utasnak,. A kulcscsont elcsuszás nem gátol semmibe, néha begörcsöl a belem, ha olyan ételt eszek. A biztosító étrend kiegészitést nem látta jogosnak.

Válaszát elõre is köszönöm, és remélem eljut a levél önhöz.

Tisztelettel : Éva

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A biztosító által felajánlott vagyoni és nem vagyoni kártérítés igen alacsonynak tûnik, én nem javasolnám az elfogadását. A leírt sérülések alapján min. 3.000.000,- Ft nem vagyoni kárt tartok jogosnak, valamint a vagyoni kár esetében is minden bizonnyal jóval többet ki lehet mutatni. Ha a biztosító ügyvéd igénybevétele esetében sem fizet többet, akkor pert kell indítani a biztosító ellen.

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek a kártérítési igénye érvényesítésével kapcsolatban.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.11.27. 18:13:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2009.10.30-án hátulról belém jött egy teherautó. A helyszínen elismerte a teljes felelõsségét. Rögtön a szervízbe vittem ahol azonnal felvették a kárt és bejelentették a meghatalmazásom alapján a biztosítónak 11.02-án (ezt személyesen is ellenõriztem). Két hét várakozás után mikor semmilyen visszajelzés nem érkezett a kárbejelentésre elkezdtem telefonálni az Allianz ügyfélszolgálatára ahol nem is találtak ilyen bejelentést. 11.17-én visszahívott egy kolléga, hogy megtalálták a bejelentést és elkezdték intézni. 11.24-én mikor már többszöri telefonálásra sem tudtak az ügyrõl semmit mondani panasz levelet írtam. Erre felhívott egy újabb kolléganõ és közölte, hogy a visszaigazolta a szervíznek a bejelentést (a biztosítónál végbement szervezeti átalakítással indokolta a hibát). De a kárszakértõ még nem véleményezte az ügyet, ezért még mindig nem tudják az autót javítani! 11.27-én még mindig nincs válasz. Tehát az autó már csaknem egy hónapja az autóm a szervízben áll és nem lehet elkezdeni a javítást!
Már jó ideje csak úgy beszélek az Allianzzal, hogy minden beszélgetést felveszek a telefonra. Az egy hónapos várakozás alatt nem tudom használni az autómat és nem lehet senkit ezzel kapcsolatban elérni. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ilyenkor valamilyen jogcímen kártérítést kérni a biztosító mulasztása miatt.

Elõre is köszönöm a válaszát.

Köszönettel

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a javítás idõszakára kérjen bérgépjármû költséget. Ehhez csatoljon be egy gépkocsi bérleti szerzõdést és egy igazolást, hogy az összeget a bérbeadónak kifizette (a bérbeadó lehet magánszemély is, számla nem kell).
Ha gépkocsija nem régibb 5 évesnél, kérhet értékcsökkenést is.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.11.26. 07:20:24 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Címzett!

A következõ ügyben szeretném a segítségét kérni:
2009. 07. 27-én autóbalesetem történt. Egyik fõútról akartam balra bakanyarodni, amikor is a mögöttem haladó autó fék nélkül hátulról belémhajtott. A kiérkezõ rendõrõk elmondták, hogy a kárt okozó autó nincs Magyarországon nyilvántartásban, a gépkocsit vezetõ személy a helyszínrõl elmenekült, a gépkocsin található csak hátsó rendszám pedig nem az autóé volt. Mentõk nem vittek el, de másnap a kerületi SZTK-ban látlelet készült. Az én autóm totálkáros lett, ezt a saját biztosítom kárszakértõje írásba is adta. Megkaptam a jogerõre emelkedett rendõri határozatot, miszerint a balesetért 100%-ban a másik fél a hibás, aki ismeretlen és ezért a nyomozást lezárták.
A MABISZHOZ fordultam, mivel úgy tudtam ilyen esetekben õk fizetnek. De azt a választam kaptam, hogy ilyen esetben nem fizetnek, egy kormányrendeletre hivatkoztak, miszerint csak akkor fizetnek, ha súlyos személyi sérülés is történt volna, illetve, ha megvan a károkozó, de nincs kötelezõje, akkor õk kifizetnek engem, és az ismeretlentõl polgári peres úton behajtják a pénzt.
Számomra ez egyszerûen elfogadhatatlan, hogy ér egy baleset, totálkárosra törik az autómat, aki meg a kárt okozta éli világát - és ki tudja mennyi hasonló esetet okoz - engem meg semmilyen formában nem kártalanítanak, senki nem áll a \"hátam mögé\".
Ez ügyben szeretném az állásfoglalását és a segítségét kérni, hova lehetne ilyen esetben fordulni, mit lehet tenni.

Segítségét elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Ha a károkozó gépkocsi „ismeretlen gépjármûnek” minõsíthetõ, mert az azonosító adatait meghamisították, akkor sajnos tényleg nem fizet a MABISZ. A 190/2004 kormányrendelet vonatkozó paragrafusait csatoltam:

x) ismeretlen gépjármû: az a gépjármû, amely nem azonosítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetõk;
15. § (3) A Kártalanítási Számla kezelõjének kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki az ismeretlen gépjármûvel a károsult gépjármûben, az útban, az út tartozékát képezõ közlekedési mûtárgyakban, az elektromos és a hírközlési berendezésekben és egyéb közmûvekben, ezek tartozékaiban, valamint a reklámhordozó eszközökben okozott károkra. Ha az ismeretlen gépjármûvel okozott baleset halállal vagy súlyos személyi sérüléssel jár, a Kártalanítási Számla kezelõje megtéríti a károsult gépjármûben okozott károkat is.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.11.24. 10:15:54 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szakértõ,

egy rövid kérdésem van, erre szeretnék választ kapni.
Összetörték az autómat, ami két és fél éves volt, totálkáros lett, magasabb a kár értéke, mint az autó piaci ára.
Kérdésem, hogy az okozó felelõsség biztosítója (Grupama Garancia) mekkora kértérítési kötelezettséggel tartozik? Gondolok itt a hátra lévõ bankhitelre, illetve arra, hogy aztó nélkül maradtam.

Köszönettel :

Erdõsi András

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

sajnos az un. hitelkárt a biztosító nem téríti meg.
4-6 hétre kérhet bérgépjármû költséget, ha küld gépkocsi bérleti szerzõdést a biztosítónak (lehet magánszeméllyel is, nem kell számlát küldeni). Azt még igazolja Önnek a munkáltatója, hogy a gépkocsit a munkábajáráshoz használja.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.22. 14:01:35 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Tegnapi napon közlekedési balesetet szenvedett a lányom az én gépjármûmmel. A károkozó a helyszínen elismerte a felelõsségét, mert elsõbbség adást jelzõ tábla ellenére behajtott a keresztezõdésbe. Személyi sérülés nem történt,kék-sárga adatlapot kitöltöttük. Másnap a biztosítónál is elismerte a felelõsséget a károkozó, a kárfelvétel is megtörtént, így azonnal mehettem a biztosító által megjelölt szervizbe. Ott ért meglepetés mikor a szervizes közölte, hogy az amortizációs költség 20%-át, de lehet, hogy 40%-át nekem kell kp.-ban kifizetni, ami kb. 50-100.ezer Ft is lehet. Ezt nem értem,ha nekem okoztak kárt miért is kell fizetnem? A géjármû 8. évbe lépett 93000km van benne. Állítólag év és kor alapján határozza meg a biztosító, hogy mennyi az amortizációs %. Ez behajtható a kárt okozón?

Válaszát elõre is köszönöm!

Üdvözlettel: Erzsébet

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

sajnos az un. avulást (értéknövekedést) tényleg Önnek kell kifizetnie, amennyiben új alkatrészt építenek be a gépkocsiba. Ne számlás kárrendezésben állapodjon meg, hanem kössön egy egyezséget a biztosítóval és próbálja meg az összegbõl a gépkocsit megjavíttatni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.20. 17:13:05 Szakterület: Közlekedési balesetek

Hátulról belémjött egy autó. A rendõr és a károkozó is elismerte hibáját. A biztosító szakértõje kijött és állítja az autómon a sérülések egy része nem ebbõl a balesetbõl származik. Mit tehetek, hogy a jogos káromat kifizesse a biztosító. Válaszukat elõre is köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Kérje ki a szakvéleményüket, hogy ezt mire alapozzák. Ha nem ért vele egyet, akkor Ön is megbízhat egy magán gépjármû szakértõt, akinek a költségét majd érvényesítheti. Ha nem fizetnek, akkor pert indíthat, az ügyet a perben kirendelt szakértõ fogja eldönteni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.19. 18:42:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdvözlöm!
E hónap 19-én volt egy közúti balesetem,piros lámpánál az én autómba(2006évjáratú Skoda Octavia)hajtott egy másik gépjármû!Felelõsségét elismeri,ezzel nincs is probléma!A biztosító elvileg fizeti a javítási költségeket,ami elsõ ránézésre komoly összeg lesz.Elég komolyan tört az autóm,a szervízköltséget fizeti a biztosító,csak hogy így egy komolyan tört autóm lesz ami akár hogy is nézem a javítás után nem ugyanaz az értékû autóm lesz!
A kérdésem hogy van-e mód a szerviz költségeken felüli kártérítésre,s ha igen akkor ennek mi a pontos módja,illetve folyamata?
Ma voltam a biztosítóba a kárbejelentéssel,s azt mondták hogy a napokban fognak idõpontot egyeztetni a kárfelmérésre!
Mielõbbi válaszát nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel:Csiszár Sándor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a biztosító a javítási költségen felül még téríteni köteles értékcsökkenést is, melynek összege kb. a javítási költség 10%-a. Ha felmerült, akkor a szállítási, tárolási költségeket is téríteni kötelesek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.16. 09:04:59 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!

A motoros ruházattal kapcsolatos kárigényemmel szemben lenne kérdésem.
2009.07. hóban motoros balesetet szenvedtem, melyrõl megkaptam a jogerõs rendõrségi határozatot, melyben egyértelmûen az autós volt a szabálysértõ.
A motoros ruházatomból a csizma, nadrág, kabát használhatatlanná vált.
A ruházatban keletkezett kár a baleset napján, számlákkal igazoltan 150.000 ft-ot ért. A ruházat a balesetkor 17 hónapja volt használatban, anno akkor is ennyibe került.
Kérdésem, a biztosító felajánlott kézpénzes rendezésre 40%-os összeget, 60.000 ft-ot.
A kérdésem a következõ:
- a ruhakárnál készpénzes rendezésnél ez az elfogadott összeghatár (40%) ?
- amennyiben igényt tartanék magasabb összegre, akkor az új ruházatról kötelezhetõ vagyok bemutatni vásárlási számlát(feltételezve, ha már nem kívánok többet motorozni)?
- vagy számla nélkül is magasabb összegû kártérítésre vagyok jogosult egy 17 hónapos ruházatnál?

u.i.: a balesetkor 8 napon belül gyógyuló balesetet szenvedtem, amelyrõl kárigényt nem nyújtottam be a biztosító felé.
Ez segíthetné pozitív elbírálásomat a ruhakárnál?

Válaszát elõre is köszönöm!



Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A 60%-os értékcsökkenés egy másfél éves ruhánál igen soknak tûnik. Szerintem max. 40% a reális. Ezt szakértõvel lehetne bizonyítani.
Az új ruháról a számlát nem köteles benyújtani, annak nincs jelentõsége, hogy mennyiért vesz új ruhát.
Nyolc napon belül gyógyuló sérülésnél általában nem jár nem vagyoni kártérítés. Ha felmerült vagyoni kár (közlekedési többletköltség, gyógykezelési költség, stb.), akkor azt követelheti.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.14. 17:24:38 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!
Nekem egy motor balesetem volt, egy autó nem adta meg az elsõbbséget és összeütköztünk. Nyolc napon túl gyógyuló sérülésem volt, térd és orrtörés. Az autó biztosítója már kifizette a motort, a kérdés az lenne, hogy sérülésemmel kapcsolatban kaphatok (kérhetek) kártéritést. Bejelentett munkahelyem nem volt.
Válaszát köszönöm!




















































Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ez így nagyon kevés információ. Az orrcsonttörés általában nem súlyos sérülés és nem marad maradandó kár, vagyis kb. 100.000,- Ft kártérítés követelhetõ. Egy térdtörés viszont járhat nagyon súlyos maradandó károsodásokkal is (legbonyolultabb izület), vagyis ebben az esetben a nem vagyoni kár több millió Ft is lehet. A vagyoni kár megítéléséhez (keresetveszteség, gondozási költségek, közlekedési többletköltség, háztartási kisegítõ, gyógykezelési kölségek, stb.) szintén ismernem kéne legalább az orvosi leleteket, ill. a baleset elõtti és utáni jövedelmét, munkakörét.

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2009.10.14. 17:20:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szaktanácsadó!
Szeptember 18-á autóval közlekedési balesetet szenvedtem,egy szembe jövõ autó kielõzött, melynek során több autóval ütköztem.A kielõzõ autó elismerte felelõsségét. A következõ sérüléseim lettek: agyrázkódás, agyödéma, tüdõzúzódás, légmell, bordatörés,a tüdõm összeesett, ezért a mellkasomat becsövezték, az arcomon és a fejemen több vágás, melyeket összevarrtak, a hegek kb. 3 cmesek, az egyik metszõfogam csorbult. 1 hétig az intenzív osztályon ápoltak. Ezekkel a sérülésekkel kb. fél évig 1 kilónál többet nem emelhetek, de a munkám megkövetelné. Érdeklõdnék, hogy a sérülésekkel kapcsolatban milyen összegû kártérítési igénnyel élhetek a biztosító felé.

Elõre is köszönöm válaszukat!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

amennyiben maradandó egészségi károsodás nem marad a légmell, bordatörés, agyödéma után, \"csak\" az arc hegek, és a gyógyulási idõ (táppénz) kb. 2-3 hónap, akkor kb. 1,5-2 millió Ft nem vagyoni kár lehet a reális. Ezt pontosabban a leletek ismeretében tudnám megítélni.
A vagyoni kárral (pl. keresetveszteség, többleterõ) kapcsolatban több információra lenne szükségem.

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2009.10.13. 14:25:52 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A következõ kérdésbeben szeretném a véleményét kérni.
2007.májusban a tir biztosítónál szerzõdött tehergépjármûvel letörtem egy személyautó tükrét. Kitöltöttünk egy betétlapot, a felelösségemet elismertem. 2008 év végén biztosítóváltásra került a sor, átvittük a KÖBÉhez. A TIR biztosító által kiállított kártörténeti igazoláson az szerepelt hogy van egy befejezetlen káresemény. Most kaptunk egy levelet az AIM bizosítótól(TIR utódja) hogy a káreseménnyel kapcsolatos ügyintézés lezárult, és lehetõséget adnak arra hogy a banus malus besorolásunk ne csökkenjen, küldtek egy 120.000.- csekket. Kérdésem a következõ: 2,5év után zárták le a káreseményt? Nincs ennek valami elévülési ideje? A másik biztosítónál még le tudják csökkenteni a bonusunkat?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

erre nem vonatkozik az elévülés, tehát ezt még véleményem szerint akár 5 éven túl (elévülési idõ) is lehet alkalmazni sajnos. Elõfordul, hogy ilyen lassan zárul le egy kárügy, bár elismerés esetében igen ritka.
Elvileg a KÖBE is le kell majd csökkentse a bonust emiatt (az AIM értesíteni fogja).

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2009.10.08. 22:02:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szaktanácsadó!
2009.június 18.-án kerékpárral mentem dolgozni, amikor a kerékpárúton, zebrán elgázoltak. Az elkövetõ telefonszáma meg van, de betétlapot nem tudtunk kitölteni mert engem mentõ vitt az Országos Baleseti Intézetbe. Rendõrségi helyszínelés, majd két hónapra rá meghallgatás már történt, de tárgyalás még nem volt. 1 hetes kórház után két és fél hónapig betegállományban voltam, váll ficam és szalagszakadás miatt tûzõdrótok voltak a vállamban.
Azt szeretném megtudni, hogy jár-e valamilyen kártérítés az illetõ, vagy biztosítója részérõl. Köszönettel Olácsi Gábor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

természetesen jár kártérítés, a gépkocsi üzembentartójának kötelezõ felelõsségbiztosítójánál kell benyújtani a kárigényt. Ha maradandó kár nélkül gyógyult, akkor ilyen sérülés esetében (valószínûleg un. Tossy III) kb. fél millió Ft-os nem vagyoni kártérítés indokolt. (Ha rosszabbak az orvosi leletek, akkor ennél magasabb).
A vagyoni kár sok tételbõl áll (kerékpár, ruhakár, gondozási költség, közlekedési, telefon többletköltség, háztartási kisegítõ, kereset kiesés, stb.).

Hivjon nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.07. 22:46:51 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt ügyvéd úr, köszönöm válaszát ( csatornaszem kiállása miatti károm van önk-nál akarom a károm érvényesíteni ) Elfelejtettem leírni, hogy a jogosítványom lejárt már egy ideje és csak a kiszálló rendõr vette észre, de azt mondta nem írja be a jelentésébe, kérdésem, okozhat ez kártérítési akadályt, illetve cascom van, felhasználjam a kártérítés során vagy ez nem minõsül önhibának. mégegyszer köszönöm a gyors válaszát Antonia

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A jogosítvány hiánya nem jelent problémát a kár érvényesítésekor.
Véleményem szerint javítsa meg Casco-ra, és érvényesítse az önrészt az önkormányzattal szemben.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.07. 13:58:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Jo napot kivánok. Érdeklödni szeretnék,a fiamat közlekedési baleset érte,elütötte egy ittas soför.Töbszörös arccsont törése,gerinczuzodása,mellkaszuzodása lett.ezenkivül a halántékánál összekellet varni,ami sajnos látszodik.Kezén,lábán hegek maradtak amik szintén látszodnak.megszeretném kérdezni mi az az összeg amit a kártérités során kérhetünk..Válaszát elöre is köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

ez túl kevés adat, hogy pontos véleményt adhassak. Azt mindenképpen tudnom kéne, hogy milyen arccsont törésrõl van szó, mekkora nagyságúak a hegek. Ha elküldi az orvosi leleteket, akkor pontosan meg tudnám mondani.

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.10.03. 15:24:47 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr,

A következõ esethez kérem tanácsát. Bp-en viszonylag nagy ,bár nem túl forgalmas utcát az önkormányzat geltúrt, ez azt jelenti hogy az felszedte az asztfaltot a csatorna lemezek jó 40 cm-re kiálltak a földbõl, éna gk.mal fennakadtam egyiken az elsõ tengely eltõrt, míg vártam, a rendõröket hogy jkv-et készítsenek egy másik autós szintén így járt egy kicsit feljebb. A felújításra, úthibákra abból az irányból ahonnan jöttem nem hívta fel senki a figyelmet. elég jelentõs a kár. Érdeklõdnék van e esélyem, hogy az Önkormányzat kifizesse a károMAT, ILLETVE HA IGEN MI AZ ELJÁSÁR.Köszönettel Antónia

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a leírása alapján követelheti a gépkocsi kárt az önkormányzattól. Fontos lenne, hogy fényképekkel (és esetleg tanúkkal is) igazolni tudja, hogy az úttest milyen állapotban volt.
Tehát a kárgigényt nyújtsa be és csatoljon hozzá lehetõleg fotókat az úttestrõl és írja le, hogy tábla nem hívta fel a figyelmet az úthibára.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.29. 13:55:47 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Címzett!

Az alábbi problémában kérném tanácsát:

2009. augusztus végén Budapesten II kerületben szenvedtem motoros balesetet párommal.


Elõzmények:
Reggel munkába menet ketten ültünk a motoron. Egy keresztezõdéshez közeledve a sort elõzve (elõzést tiltó tábla, vagy körülmény nem volt), egy a keresztezõdésénél álló személyautó az út jobboldaláról kivágott balra és megpróbált befordulni (Elmulasztott behúzódni és körbe nézni). Sajnos kikerülésre nem volt esélyem így összeütköztünk.

Párom lába eltört én zúzódásokkal megúsztam, a motoron pedig nem maradt kiálló alkatrész, üzemképtelen).

Mentõk, helyszínelés megtörtént. Helyszínelõk nem hivatalos elõzetes véleménye szerint vétlen voltam a balesetben. Az ügyhöz tartozik, hogy az „A”-s jogosítványom 1 évnél nem régebbi, így második személyt nem szállíthattam volna. A helyszínelõ kollégáktól kaptam egy jegyzõkönyvet, majd párom ápolgattam. Motort nem javítattam meg, egyáltalán semmilyen további lépést nem tettem. Gondoltam nem is kell …


Jelenlegi helyzet:
A napokban (32 nappal az eset után) érdeklõdtem a rendõrségénél, hogy van-e valamilyen információjuk az ügyrõl. Elmondták, hogy még nincs kijelölve felelõs és nem tudnak egyenlõre semmilyen új információval szolgálni, de úgy is két év az eljárás mire lezárul, hiszen az ügyészség a 8 napon túl gyógyuló sérülések miatt eljárást indít, melynek lefutása kb. két év a biztosító meg csak az ügyészségi határozat alapján fog fizetni. Továbbá tájékoztattak, hogy 30 napon belül bejelentési kötelezettségem lett volna az „ellenfél” biztosítójánál, melyet természetesen nem tettem meg.


Mindezek alapján az alábbi kérdéseim lennének:

- A helyszínelés ténye nem mentesít a bejelentési kötelezettségem alól? Hiszen az sem biztos, hogy vétlen vagyok, így nem is léphettem.

- Van-e bármilyen lehetõség elõbb lezárni az ügyet és elkerülni/felgyorsítani az ügyészségi eljárást?

- Milyen felmerülõ feladataim kötelezettségeim lehetnek, melyekkel gyorsíthatom az ügymenetet, illetve elkerülhetném, a további (meg nem térített) károkat?

- Várható az ügyben közös felelõsség? Hiszen a belest kialakulásában vétlen vagyok, bár utast nem szállíthattam volna?

Tájékoztatásukat elõre is köszönöm!

Tisztelettel:
Irmics Péter

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Mivel volt rendõrségi helyszínelés, nincs semmi jelentõsége, ha késõbb jelenti be a biztosítónál a kárt.

A rendõrségtõl kérje ki minél hamarabb az un. baleseti helyszínelési jegyzõkönyvet és ha majd elkészül, a mûszaki szakértõi szakvéleményt (oldalanként 100 Ft illetékbélyeget kell érte fizetni).

Ha megvan a baleseti jegyzõkönyv, akkor már érdemes bejelenteni a kárt és elõleget kérni a biztosítótól. Sok biztosító azonban csak akkor fizet elõször, ha van már vádirat is (ez legalább még 4-5 hónap, amíg elkészül).

A leírtak alapján Önt nem terheli felelõsség, de biztosat a baleseti jegyzõkönyv alapján tudnék Önnek mondani. Ha mégis megállapítható vétkesség az Ön részérõl is (ami okozati összefüggésben van a balesettel), akkor a biztosító majd kármegosztást akar alkalmazni (bizonyos százalékot le akarnak majd vonni a kár kifizetésénél).

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.27. 06:39:23 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

2009.07.07 napján munkába menet közlekedési baeset ért. A balesetet okozó személy erõs nyugtató, és erõs alkohol befolyásoltság alatt állt.
Szerencsére lélekjelenlétemnek köszönhetõen 8 napon belüli sérüléseket szenvedtem.
A balesetet követõen kórházba szállítottak ahol az alsó ajkam ball oldalán egy 2 cm- es repesztett sebzést összevarrták.
Az eset óta elég sok idõ eltelt, de elég nehezen dolgozom fel az egészet,(pl. sötétben félelemérzet). Háziorvosommal megbeszéltem a problémáim, amire azt javasolta, hogy keressek fel szakembert.

Kérdésem a következõ: jár- e nem vagyoni kártérítés, így hogy pszichiáterhez kell járnom, és az ajkamon megmaradt heg miatt, és milyen összegben? Továbbá, ahogyan az köztudott, a biztosító társaságok szeretik elhúzni a kifizetést az autó után is, ezzel kapcsolatban mikortól jár kamat a megállapított összeg után?

Válaszát elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a heg miatt nem vagyoni kártérítést (különösen férfiaknak) a bíróság csak akkor ítél meg, ha az tényleg igen csúnya, zavaró. Tehát ehhez látnom kéne a heget.
Azt javasolom, hogy a biztosítónak csatoljon be egy fényképet a hegrõl, valamint pszichiátriai kezelésrõl ambuláns lapot, és kérjen 200.000,- Ft nem vagyoni kártérítést. Hogy fizetni fognak-e és mennyit, ez nagyban függ attól is, hogy melyik biztosítóról van szó.
A kamat a kár bekövetkeztétõl jár.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.25. 17:30:18 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Cím!
2008 OKT.28-án autóbalesetet szenvedtem.Szûrete-
lésbõl jöttem haza,amikor a gépkocsivezetõ neki
ment a STOP táblának.Az autó tehergépkocsi volt
tranzit jellegü teljesen zárt.Egyedüli utasa
voltam a géjármünek.A baleset következtében 3 napig megfigyelés alatt tartottak a pécsi honvéd
kórházban.Majd ezt követõen még több alkalommal
kezeltek a siklósi sebészeten is.A baleset során
fejem és a lábam sérült.A fejemen keletkezett
sebet plasztikázni kellett.Mindkét lábszáramon
pedig vérömleny keletkezett.Amit el kellett
távolítani.Az eljárás megindult most éppen a
megegyezés van soron.A sofõr beismerte a vétségét,de a felmerült kiadásokat nem hajlandó megtéríteni.Azt hangoztatja,hogy az
egész csak pénzzel akarom lehúzni õt.100000 ft
hajlandó fizetni,de a kiadásaim ennél jóval
több.Sajnos nem mindenrõl tudok számlát igazol
ást bemutatni,de azt mondták,hogy az ilyen el-
járásoknál még nem kell.A gépkocsivezetõ nem
hajlandó többet fizetni és õ ezt ki is jelen-
tette.Egyezségre sem volt hajlandó csak azt
hajtogatta,hogy én le akarom õt nyúlni pénzzel
vagyis csak sértegetett.Az elõbbiekhez még hoz-
zátartozik,hogy én alkalmi munkavállalói kis-
könyvvel dolgoztam a szüret idején.4O %-ra va
gyok leszázalékolva.A vétkes sofõr a békéltetõ
eljáráson, úgy beszélt,mintha tudta volna az
ítéletet.Kijelentette,hogy 100000 forint pénz-
büntetésre és 3 hónapi jogosítvány megvonására
számít.Nem fizet többet ezt kerekperec kijel-
entette.A kérdésem a következõ.Ténylegesen mire lehet számítani mennyire büntethetik meg
ha nem születik megállapodás a békéltetõ el-
járás során?Mit lehet tenni,ilyen esetben és
mennyi idõbe telik a polgáriperes eljárás?
Egyébként a megbeszlésen még azért vont kérdõre,hogy én aki a balesetet elszenvedtem
miért nem jelentkeztem,miért nem telefonáltam
hogy milyen pénzbeli igényeim vannak.Én úgy
érzem és ott is elmondtam,hogy a sértett én
vagyok és õ neki kellett volna engem keresnie.
A baleset után 1-szer keresett meg személyesen
se elõtte se utána nem érdeklõdött a hogylétem
felõl.Az Igazságügyi Hivatal kirendelt közve-
títõje 2010 februárig határozta meg az egyez-
ség idõpontját.Nekem az lenne mégegyszer a fõ-
kérdésem,hogy a autóvezetõt ténylegesen mennyi
idõre itélhetik?Az igazságügyi orvosszakértõ
megállapította, hogy a sérüléseim 8 napon tú-
liak.Nagyon köszönöm a válaszukat.Sajnos én
nem tudok jogi segítséget kérni mástól.Igy csak önöktõl kapott információra hagyatkozhat
kozhatom.Köszönöm,hogy hosszura nyúlt kérdései-
met meghallgatták.
Tisztelettel Lalukné Batik Ilona

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a károkozó által fizetendõ bûnügyi költség és pénzbüntetés valószínûleg magasabb lesz mint 100.000,- Ft (kb. a duplája). Mondja meg a károkozónak, hogy õ azt az összeget, amit õ jóvátétel címen a közvetítõi eljárásban kifizet Önnek, a saját biztosítójától kérheti. Tehát a károkozónak nem lesz semmi kára.

Hogy Ön mekkora összeget követelhet a biztosítótól, ennyi adatból nehéz megmondani. Ha tudnám, hogy a 40%-os leszázalékolásából hány % baleseti eredetû, akkor többet tudnék mondani. A keresetveszteségének megítéléséhez tudnom kéne a baleset elõtti egy év jövedelmét, de legalább a foglalkozását és, hogy most mennyit keres. Számos nem vagyoni kár tétel számla nélkül is érényesíthetõ (pl. háztartási kisegítõ, gondozás költsége, közlekedési, telefon többletköltség, mûvelõdési többletköltség, bizonyos határig a gyógyszer költségek is).

Hívjon nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.25. 12:06:44 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Édesapám tavaly októberben kerékpárral közlekedési balesetet szenvedett, melynek során elhalálozott. A bírósági ítélet szerint 100%-ban vétlen volt. Felvettük a kapcsolatot a gázoló segédmotoros biztosítójával. Vagyoni kárigényünket nagyjából teljesítették, ám nem vagyoni kárigényként, mint közeli hozzátartozóknak számomra 700.000.-, Édesanyám számára 1.500.000.- Ft. összeget ajánltak fel egyezségképpen, ami kevesebb, mint a fele az általunk megjelölt igénynek.A felajánlott egyezségre ezidáig (2 napja kaptuk meg a levelet)nem reagáltunk. Kérdésem a következõ lenne: elfogadhatók-e a felajánlott összegek, illetve, ha nem akkor mennyit kérhetünk a magyarországi viszonyokat tekintve és milyen esélye lehet, hogy a biztosító újabb ajánlatot tegyen magasabb összegrõl, valamint ennek kb. mennyi az ügyintézési ideje? Válaszát elõre is megköszönve, Tisztelettel:Bánszky Ferencné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

sokban függ attól, hogy melyik biztosítóról van szó. Van amelyik tapasztalatom szerint ügyvédi képviselet esetén peren kívül ennél magasabb összeget kifizet (kb. a kétszeresét), van amelyik csak ennyit.
Bírósági eljárásban elõreláthatóan legalább a dupláját ítélnék meg. Ha van unoka vagy testvér, akkor a bírósági eljárásban általában nekik is megítélnek fejenként kb. 1 millió Ft-os kártérítést.

Hívjon fel nyugudtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.23. 10:08:05 Szakterület: Közlekedési balesetek

2008 augusztusában motorral a szentendrei úton a belsõ sávban 70-es táblánál 92-vel haladtam munkába menet .4 óra 50-kor a velem egy irányban a szélsõ sávban haladó szgk szabálytalanul vissza akart fordulni a szemben levõ sávba.féknyom nélkül belementem.rendõrség és ügyészség szerint a gyorshajtásnak nem volt szerepe a balesetben.sérüléseim:2 hónap kóma,4 hónap kórház,jobb kar érzéketlensége és bénultsága,shunt a fejben mely életem végéig bennem marad,14 csonttörés,ptx,jobb láb rövidebb 3 cm-vel.gyorshajtásért a büntetést már befizettem.kérdésem:kell-e a kötelezõ biztositót felkeresnem a kártérités miatt vagy mindenképp várjam meg a birói itéletet?a gk.vezetõ ellen büntetõügy van folyamatban hivatalból.köszönettel németh zsolt

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

nem szükséges megvárni a büntetõ ítéletet, már a baleset után rögtön be lehet, ill. tanácsos beyújtani a kárigényt a biztosítóhoz, mert pl. a jövedelemveszteség iránti igény csak fél évre visszamenõleg érvényesíthetõ. Ha van vádirat, akkor a biztosító már fizet, ill. a polgári bíróság is meghozhatja az ítéletet.
Tekintettel az Ön komoly sérüléseire azt javasolom, hogy a biztosítónak már egy elõre elkészített keresetlevél tervezet kell megküldeni. Így komolyabb nyomást lehet gyakorolni a biztosítóra annak érdekében, hogy egy peren kívüli megegyezés létrejöhessen (majd, ha a végállapot kialakult).

Hívjon fel nyugodtan, szívesen segítek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.20. 21:41:42 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr !
2009.07.24-én totálkárosra törött az autónk.
A vétkes a másik fél volt (traktor+pótkocsi), bár ezt a helyszínen nem ismerte el.
A rendõrség szabálysértési eljárásban hoz határozatot remélhetõleg már a közeljövõben.
Szerencsére volt CASCÓ az autón, ezért erre kezdtük el a kárrendezést, ami már majnem a végére is ért.
A biztosító a szokásos módon járt el, az Eurotax-os értékbõl levonta a roncsértéket és az önrészt, majd a maradványt átutalta a banknak, mert hitellel terhelt autó volt.
A kérdéseim a következõk lennének:
- ha megvan a jogerõs rendõrségi határozat akkor a CASCÓ-s biztosítóm gondolom vissza fogja követelni a vétkes KGFB-tól a kifizetett biztosítási összeget és majd csak azután kaphatom én visza az ÖNRÉSZ-t ?
- a vétkes KGFB-tõl követelhetem-e az alábbi -a baleset miatt - felmerült költségeimet ?

1. mivel 2 hetente a súlyos asztmám miatt a 35 km-re lévõ kórházba kell mennem injekcióra , jelenleg Gyesen vagyok és a kisgyermeket is vinnem kell ilyenkor magammal, ezért vásárolnunk kellett átmenetileg egy használt autót.( tömegközlekedés csak igen körülményes lenne ide és hosszú idõbe tellene).
Az autó költségeibõl mit tudnék követelni ?
(átírási díjak stb.?)
Vagy jobban járnék, ha egy magánszeméllyel kölcsönadási szerzõdésem volna ?
2. A banki hitelszerzõdésnél a tõketartozás 5 %-át kérik lezárási díjként, (és sajnos a biztosítói kártérítés ezt már nem fedezi), tehát most ezt nekünk kell elõteremteni (közel 100e Ft, ami nem nagy összeg, de 1 keresettel, GYES mellet igen megterhelõ), azért hogy megkapjuk a törzskönyvet és értékesíthessük a roncsot.
Követelhetjük-e a KGFB-tól az 5% lezárási díjat? (hiszen, ha nincs totálkár, nincs lezárási díj sem, ezért éreznénk jogosnak a követelést)
3. A baleset óta már 1 havi (közel 44e Ft )törlesztõ részletet be kellett fizetnünk, mert a banki szerzõdésben az áll, hogy a \"biztosítói kártérítés napján záródik le a hitelszerzõdés\", tehát õ szerintük jogosan kérik addig az összegeket. Jó ez így?
4. A roncsautónk a saját garázsunkban áll, immár 2 hónapja. Az azóta vásárolt viszont kinnt az udvaron.
Gondolom ilyenkor nem kérhetünk semmiféle összeget tárolási költség, vagy más címen ?

Válaszát elõre is köszönöm!

Tisztelettel: K. K.Tímea

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Az önrészt a Casco fogja visszafizetni, de azért ezt egyeztessék le elõtte velük.
A következõ tételeket követelhetik a KGFB-tõl:
- bérgépkocsi díja (kössenek egy szerzõdést egy ismerõssel (számla nem kell) és igazoltassák a munkáltatóval, hogy a gépkocsit a munkábajáráshoz használják)
- szállítási, tárolási költségek (valami szerzõdés vagy számla ehhez is kellene)
- az új gépkocsi átírási költségei (ha feltûnik a biztosítónak, akkor a bérgépkocsi díját csak a gépkocsi vásárlásáig kérhetik)
- az un. hitelkárt nem nagyon lehet érvényesíteni a bírósági gyakorlat szerint sem, de azért próbálják meg követelni a biztosítótól
- ha a baleset során a gépkocsiban bármilyen személyes tárgy tönkrement, azt is követelhetik (szemüveg, mobiltelefon. stb.)

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.18. 09:16:53 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szeretném segítségét kérni férjem balesetével kapcsolatosan,illetve a kártérítéssel kapcsolatosan.Próbálom felvázolni a történteket:
2008.dec. 17-én utasként közúti balesetet szenvedett,agyrázkódás,de eszméletvesztése nem volt.A lábszár többszörös felületes sérülése,a láb egyéb részeinek sebe.A jobb lábfején,csontig hatoló seb volt,az orvos elmondása szerint az idegszálak,erek sérültek.Ráállni hónapokig nem tudott,illetve több hónapos ápolás után gyógyult be itthon.Naponta kötöztem és az elhalt részeket le kellett szedni,hetente kellett kontrollra járni.Ez a lábfej azonban nem mûködik rendesen azóta sem,belsõ talpélét nem tudja használni,guggolni,pipiskedni nem igazán tud.Az élet minden területén zavarja a fájdalom,ami néha nem is kicsi.Munkáját (vendéglátás) nem tudja ellátni,mert hosszas terhelés után be is dagad.
Tegnap voltunk az orvosszakértõi vizsgálaton,kb. 2-3 hét múlva kapunk eredményt,annyit mondott az orvos,hogy az idegeknek már helyre kellett volna állniuk.
Ami a kérdésem lenne,hogy milyen kárigénnyel élhetünk?
A férjem a baleset elõtt veszítette el munkaviszonyát,de 2008.dec.22-én kezdett volna az új munkahelyén,errõl munkaszerzõdés is készült 2008.12.15-én.A baleset miatt nem tudott menni dolgozni,45 napig illette meg passzív jogon táppénz.Mivel dolgozni nem tud 100%-osan még mai napig sem,de jövedelem nélkül sem maradhattunk tovább (jelenleg okt.1-ig gyeden vagyok,ennyi volt a jövedelmünk)2009. jún.16-án regisztrálták a munkaerõ irodában,mint álláskeresõ.Azóta álláskeresõ járadékot kap és alkalmi munkavállalói könyvvel egészíti ki jövedelmünket.A passzív táppénz után pedig fizettük az apeh felé az egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot.
A kérdésem az lenne,hogy ebben a helyzetben mi az ami megilleti,milyen mértékû kárigénnyel élhetünk.A kiesõ idõszakra a munkaszerzõdésben foglaltak szerint benyújtottuk a kárigényt valamint az anyagi kárra is(ruházat,szemüveg, gyógyszer,utazás stb.).Erre kaptunk is elõleget korábban.
Ami még fontos lehet a megítélést illetõen,hogy a balesetben teljesen vétlenek voltak,a balesetet okozó sajnos elhalálozott.A rendõrség a nyomozást lezárta.
Nagyon köszönöm segítségét és elnézést,hogy egy kicsit hosszúra sikeredett!
Szép napot!Üdvözlettel: Mónika

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a kárigény tekintetében legalább az orvosi szakvéleményt kéne ismerjem (ami most készül). E nélkül pontosat nem tudok mondani.
A keresetveszteségnél az aláírt munkaszerzõdésében foglalt munkabért kellene alapul venni (a különbözetet kell követelni). Ezen felül, ha majd férje újra dolgozni fog, akkor többleterõ jogcímen is követelhetõ jövedelempótló járadék. A keresetveszteségen felül azonban még legalább 15 jogcímen követelhetõ vagyoni kártérítés (pl. közlekedési, telefon, rezsi többletköltség, gondozási költség, háztartási kisegítõ, élelemfeljavítás, mûvelõdési többletköltség, stb.).
Én össze szoktam elõre állítani a keresetlevelet, amit megküldök a biztosítónak. Ha nem sikerül velük megegyezni, akkor haladéktalanul benyújtom a keresetlevelet. A biztosítóra ezzel lehet nyomást gyakorolni.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.17. 18:56:35 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr.jur.Dr.med.Hantos Ádám ügyvéd Úr!

2009.08.30.-án közúti baleset áldozata lettem.
Angyalföldön a Váci út irányából, a Kassák Lajos utca irányába haladtam, a Dózsa György úton a külsõ sávban, fõútvonalon, kb 55-60 km/h-val, a belsõ sávban egy autós állt balrakanyarodási szándékkal. A szembejövõ sávból egyenesen haladva, barra kanyarodási szándékkal befordult elém egy kombi opel astrás. Olyan hirtelen történt az egész esemény, nem tudtam hogy lereagálni így satuféket nyomtam, de hiába, mert az autóm nem állt meg és frontálisan beleütköztem a másik autó oldalába. Az astrás felborult, én pedig megpördültem és a menetiránnyal szembe találtam magam. A szélvédõmet balkönyökkel kivertem, majd lefejeltem, a mellettem ülõ barátnõm kifejelte a szélvédõt és a lábfejét beütötte úgy, hogy 3szorosára duzzadt, a hátul ülõ utasomnak semmi baja nem lett. Az astrában utazó fiatal párnak se lett semmi baja csak kisebb karcolásaik lettek. Négyünket vitték el a mentõsök és így rendõri intézkedés volt.Az autómat tréllerrel hozatta haza a párom mivel a motor nem indult be, a váltóm az utastérbe kiugrott és a jobb oldali kerekem kitört. Állásom sincs mivel az autóm volt a munkaeszközöm. A korházból mindenkit hazaengedtek. Engem 3 napra bent szerettek volna tartani de saját felelõségemre hazamentem. 3 napig emlékezet kiesésem volt de nem szenteltem rá túl sok figyelmet, így nem is mentem vissza orvoshoz. 2009.09.13.-án a bal karomon a hüvelykujjam elkezdett zsibbadni és zúzódási nyomokra lettem figyelmes mind a két karomon. Meg ijedtem és elmentem orvoshoz, azt mondta a doktornõ, hogy B1 vitamint szedjek de ez a zsibbadás még kb 1 hónapig lehet így marad. Életembe még soha nem történt ilyen és az az igazság, hogy nagyon tudatlan vagyok ilyen téren.
Azt szeretném megtudni, hogy mik a lehetõségeim, van-e lehetõség kártérítést kérni? Ha igen,hogyan? Az autóm árát ki fogja kifizetni? És kb. mennyi idõ múlva zajlik le egy ilyen ügy?
Az autóm (5 hónapja volt a tulajdonomban) G.T.K.-os (kinn volt a másik fél biztosítója), nincs állásom és lelkileg megviselt vagyok(mások mellett félek az autóban). A rendõrség eddig semmi tájékoztatást nem adott a balesetrõl. A stop.hu oldalán írtak róla, Frontális ütközés Angyalföldön címmel. Ha gondolja a Képeket ott meglehet tekinteni. Kérem segítségét. Mihamarabbi válaszát várom. Köszönettel:
Egy 22 éves lány

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A leírtak alapján komolyabb összegû nem vagyoni kár valószínûleg nem követelhetõ, kivéve ha az orvos mégis le tudna írni valami komolyabb sérülést, elhúzódó gyógyulást vagy maradandó egészségi károsodást.
Vagyoni kárként követelheti a keresetveszteséget, bérgépkocsi költséget, gépkocsi szállítási, tárolási költséget, valamint az új gépkocsi átírási költségeit.
A kárigényt a károkozó biztosítójánál kell benyújtani.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.10. 10:03:11 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Úr,

A problémám a következõ lenne: Egy mindennapos koccanásos balesettel kezdõdött az egész, elismertem a hibámat, és betétlapot adtam a károsultnak.
A saját autóm kárát casco biztosításomra szerettem volna rendezni.
Ajánlás alapján választottam egy autószerelõt, aki el is vállalta a munkát.
Viszont amikor megláttam az autót majdnem sírva fakadtam, a karosszériamunkák nem voltak elvégezve, van olyan elég látható hiba amit észre sem vett(!), a fényezés borzasztó ronda lett, és véleményem szerint szerkezetileg sem sikerült teljesen a javítás.
Tehát mondható, hogy teljes mértékben elégedetlen vagyok a munkájával.
Adódna a válasz, egyezzek meg vele, és javítsa ki garanciában a hibákat, viszont kétlem hogy maradéktalanul kijavítaná az autót, ezért más szervízben szeretném ha rendbehoznák az autómat.
Ilyen esetben kit kell keresnem, mit kell tennem?
Az autó számomra munkaeszköz ezért fontos a tökéletes külsõ és belsõ mûszaki állapot számomra.

Válaszát elõre is köszönöm.

Tisztelettel: Janzsó Imre

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ebben az esetben ne fizesse ki a munkadíjat, és vigye el az autót egy másik szakmûhelybe.
Az új szerelõ a rossz (hibás) teljesítést próbálja meg fotókkal dokumentálni. Még jobb lenne, ha a rossz munkát egy gépjármû szakértõ írná le.

Amennyiben az új szerelõ a már elvégzett munkára tekintettel olcsóbban végezné el a munkát, akkor a különbözetet adja oda az elsõ szerelõnek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.09. 18:09:17 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

Útminõségi hibák következtében hiába fékeztem gépjármûvemmel egyszerûen nem volt fékhatásom, mert az úton több keresztborda szerû felgyürödés volt. Így sikeresen belementem háturol az elõttem lévõbe. Az úton sem út hibát jellzõ tábla sem sebbeség lekorlátozó tábla nem volt Fénykép van). A hõlgy, akibe beleszáltam a rendõrõk elõtt igazolta, hogy valóban õ is tapasztalta mindezt, amit én. Betétlapot nem adtunk egymásnak, de le is írtuk a rendõrségi bejelentõn, hogy nem tagadtuk meg egymás felé a betétlapot, de a közútkezelõ felé szeretnénk benyújtani a kártérítést, mivel nem teljesítés (úthibák)miatt balesetet szenvedtünk.

Milyen lépéseket érdemes megtennem még ebben a kérdésben?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

fényképekkel (a rossz útról) dokumentálva nyújtsák be kárigényüket a közútkezelõhöz vagy az önkormányzathoz (attól függõen, hogy hol történ a baleset).

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.07. 08:57:10 Szakterület: Közlekedési balesetek

2008.07.21-én balesetet okozott a cégem tulajdonában levõ kamionjával a sofõröm. A KGFB biztosításom a MÁV ÁBE Biztosítónál volt a baleset idõpontjában.A kárbejelentés megtörtént, melyet a 8406/2008-as kárszámon visszaigazolt a MÁV biztosító. A károsultnak azonban a mai napig nem fizették meg az általam okozott kárt. A károsult perrel fenyegetõzik. Mit tehetek?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

jelenleg még nincs egységes bírósági gyakorlat. Van olyan bírói tanács, aki megítéli a károsult követelését közvetlenül a károkozóval szemben, van olyan, amelyik nem. Tehát nem könnyû kérdés. Próbáljon egyezséget kötni a károsulttal a leírtak figyelembe vételével.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.06. 19:43:59 Szakterület: Közlekedési balesetek

Milyen kártérítésre vagyunk jogosultak?

A balesetben a lányom könnyebben sérült, a kis unokám csuklója eltört, elõreláthatólag 4 hétig lesz gipszben. Érzelmileg nagyon megviselte sokat sír és visszahúzódó lett.

Az összetört autó a munkaeszközöm volt, hitelközvetítõként dolgoztam, az autó lízingelt.

Hétfõn kapom meg a rendõrségtõl az igazolást a balesetben résztvevõk adatairól, a finanszírozónak már bejelentettem.

Nézze meg a képeket és kérem mondjon véleményt:

http://www.szoljon.hu/galeria/32424

A kék skoda a mienk.

Köszönettel: Jánosa Péterné Emília
06703980626
turkeve1hitel@t-online.hu

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a csuklótörésért a jogos nem vagyoni kár követelés (ha nem kellett mûteni és rendben meggyógyul) kb. fél millió Ft. Ha van súlyosabb pszichés kár, akkor ennél magasabb összeg.

A gépkocsi káron felül érvényesítsenek bérgépjármû költséget is.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.09.01. 17:23:47 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram,

Közúti balesetbõl kifolyólag történõ kárrendezéssel kapcsolatban kérném a segítségét.
2007es (szeptember havi) évjáratú szgk,Skoda Octaviám van, 1 motoros nagy sebességgel hátulról belémjött(alámcsúszott).A kárszakértõ(casco) szerint csak utángyártott azaz nem eredeti Skoda alketrészt(lengéscsillapító,kipufogó)kell a szervíznek beszerelni,kérdésemre hogy miért nem eredetit \"kapok\"?azt a választ kaptam hogy az autó kora es megtett km alapján(73000km)ez jár!
Én kértem az eredeti alkatrészt,de a külömbözetet nekem kell álnom.
Kérdésem az lenne hogy ez valóban így mûködik vagy van erre szabályzat ami alapján ezt eldönti a biztosító?

Segítségét elõre is köszönöm!

Tisztelettel:
Molnár István

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a biztosítónak elvileg az új, eredeti alatrészt kéne megfizetnie, bár ebben az esetben felszámolna egy jelentõs avulási összeget is.
Tehát lehet, hogy jobban jár, ha elfogadja az ajánlatukat, de azzal, hogy avulást ne számítsanak fel.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.08.19. 13:22:50 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt szakértõ!

08.12 biciklis balesetet szenvedtem, autós elismerte hibáját, rendõr helyszíni bírságot szabott ki rá. Az alkar könyök felõli része eltört, derékszögû gipsz sínt kaptam, azzal a biztatással, hogy levétele után muszáj lesz gyógytornára járni ahhoz, hogy újra tudjam használni. Azóta is fájdalomcsillapítót kell szednem.
Viszont jelenleg munkanélküli vagyok, és a gipsz nagyban akadályoz a munkakeresésben (is).
Milyen mértékû kártérítést igényelhetek, és mi a módja/menete?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A gépkocsi kötelezõ felelõsségbiztosítójánál kell benyújtani a részletes vagyoni és nem vagyoni kárigényt. A baleseti helyszíni jegyzõkönyvet és a vádiratot csatolni kell. Ha nem volt mûtve a törés, akkor is kb. 1.000.000,- Ft összegû nem vagyoni kártérítést el lehet érni. Ha volt mûtét, ill. van maradandó egészség károsodás, akkor ennél magasabb összegre jogosult. A vagyoni kár sok tételbõl tevõdik össze, melynek legjelentõsebb része a (jövõbeli) keresetveszteség.

Érdemes ügyvéd segítségét igénybe venni, mert a biztosítók ügyvéd nélkül igen alacsony összegeket szoktak kifizetni.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 06 301 8080

Kérdés: 2009.08.19. 12:13:07 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szakértõ Úr!

Egy közeli rokonomat egy ittas jármûvezetõ elütötte a zebrán. Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértõi Intézet 55 %-os, III. csoportú rokkantságot állapított meg. Kérdésem, hogy milyen mértékû kártérítési igényben lehet gondolkodni ebben az esetben? A büntetõügy még bírósági szakban van.

Köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ez így nagyon kevés információ. Ismernem kéne az orvosi leleteket, de legalább az ORSZSZI szakvéleményét. Ha ez végleges állapot és fiatal emberrõl van szó, akkor legalább 6-8 millió Ft-os nem vagyoni kártérítésrõl lehet szó (ennél jóval magasabb is lehet). A vagyoni kártérítés mértékéhez szintén sok adatra lenne szükségem (korábbi, mostani kereset, eredeti szakma, stb.).

Hívjon fel nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.08.11. 11:36:16 Szakterület: Közlekedési balesetek

Jó napot kívánok!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy személyi sérüléses balesetnél, ami ebben az évben 01.02-án történt, mennyi lehet a kártérítés összege, elõleg? Annyit tudni kell, hogy márciusban megmûtötték a térdem a balesetbõl kifolyólag és még mindig kzezelnek, valószínû hogy szeptemberben megmûtik újra a lábam, mert nagy a fájdalom benne. Válaszukat elõre is köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a biztosítókat jogszabály nem kötelezi elõleg fizetésére, azonban a biztosítók nagyobb része, ha a jogalap (károkozó felelõssége)tiszta, általában fizet elõleget a sérülés nagyságától függõen.
Én ügyvédként ügyfeleimnek azt szoktam tanácsolni, hogy ha a biztosító nem fizet megfelelõ összegû elõleget, akkor minél hamarabb nyújtsuk be a keresetet.
Az Ön esetében nem ismerem a sérülés nagyságát, de a leírtak alapján január óta legalább 0,5-1 milliót illik elõlegként fizetni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2009.07.31. 01:17:05 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Úr!

Egy pár nappal ezelõtt próbálkoztam ugyanezt a levelet elküldeni, de a rendszer nem igazolta vissza, hogy sikerült-e, ezért próbálkozom újra. Elnézést, ha kétszer kapta volna meg.

A következõ ügyben kérném a véleményét/segítségét.
Egy koccanásos baleset károkozója voltam 2006 szeptemberében.
Figyelmetlen voltam és hátulról összetörtem a vétlen fél ugyanolyan típusú autóját (suzuki swift),
személyi sérülés nem történt, de a másik fél autójának lökhárítója megrepedt.
A felelõsségem elismertem, baleseti bejelentõt kitöltöttük.
Sajnos nekem a MÁV ÁBE-nál volt a kötelezõ biztosításom,
viszont a károsult fél biztosítója (Allianz) casco alapján fizette ki a javíttatás költségeit (224.308 Ft).
2009. július 14-én volt a tárgyalás, ahol nekem másodrendû alperesként kellett megjelennem.
A MÁV képviseletében nem jelent meg senki, viszont elõzetesen már elismerték a kár mértékét és jogosságát.
A tárgyaláson jeleztem a bírónõnek, hogy kicsit soknak tartom ezt az összeget,
de nem vitatom, mivel nem vagyok kárszakértõ, így az került bele az ítéletbe,
hogy nem vitatom az összegszerûséget.
Az ítéletet 2009. július 24-én kaptam kézhez (csatoltan el tudom küldeni emailben),
vagyis 15 napom van fellebbezni, vagy befizetni az összeget.
Két kisgyermekes családapaként, sajnos nincs módom kifizetni ekkora összeget,
plusz minden járulékos költséget (kamatok, perköltség, stb.),
amikkel a végösszeg már 300.000 Ft fölött van.
A kamatfizetés kezdõ idõpontját is vitattam, de sajnos azt sem vették figyelembe.

A tanácsát kérem, hogy van-e értelme fellebbezni, ha igen milyen indokkal?
Van-e még esély arra, hogy a MÁV helytáll helyettem?
Van-e értelme a PSZÁF-nál, esetleg más hatóságnál próbálkozni?

Köszönettel,
Marton Gábor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

tudomásom szerint még nincs egységes bírósági gyakorlat. Vagyis MAV ABE-s ügyekben bizonyos bírók a károkozó ellen is megítélik a kártérítést, bizonyos bírók viszont elutasítják (sajnos a pontos indokolást nem ismerem).
Szerintem nyújtsa be a fellebbezést azzal, hogy a kértérítés összegét a biztosítónak kellene megfizetnie, Önnel szemben méltánytalan ennek követelése (Ön nem volt annak tudatában, hogy a biztosító \"egyesület\", vagyis, hogy Ön is felel vagyonával.)

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.07.15. 16:54:02 Szakterület: Közlekedési balesetek

2008-ban alkalmazásban álltam egy áruszállitó fuvarosnál. Az õ tulajdonát képezõ gépjármûvel balesetet okoztam. A gépjármû biztositva a MÁV biztositónál volt. Mivel a biztositó nem fizetett a károsultnak igy engem és a munkáltatómat perelik az okozott kár megtéritéséért. Kérdésem az lenne hogy én mivel alkalmazásban álltam a gépkocsi tulajdonásánál engem mekkora részben kötelezhetnek a kár megtéritésére illetve hogyan tudnám a büntetést elkerülni.
Válaszát elõre is köszönöm

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ha a baleset a munkaviszonyával összefüggésben következett be, akkor Ön helyett a munkáltató felel, vagyis nem Önnek, hanem a munkáltatónak kell megtérítenie a kárt. A munkáltató Öntõl a Munka Törvénykönyve alapján az egy havi keresetének a felét követelheti mindössze.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 80 80

Kérdés: 2009.07.13. 18:41:49 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt dr. Hantos Ádám!

Debreceni lakos vagyok, s a mai napon a helyi közlekedési társaság trolibuszán utaztam családommal (feleségemmel, kislányommal és kisfiammal) együtt. Az egyik keresztezõdésben a busz hatalmasat fékezett, mivel elõtte egy tanuló gépjármûvezetõ szintén fékezett. A fékezés következtében az utasok - köztük családom és én is - elestek, vagy lecsúsztak a székükrõl. A kislányom, aki az édesanyjával a busz közepén ült, ahol már elõttük székek nem, csak egy fémkorlát volt, úgy csúszott elõre, hogy arcát és száját ebbe a fémkorlátba ütötte. Az ütés következtében kislányom szája felhasadt és vérezni kezdett, illetve a középsõ metszõfogából (51-es) letört egy darab. A kislány az esetet követõen erõsen vérezni kezdett és nagyon sírt. A busz állva maradt a keresztezõdésben és a sofõr hátrajött és kihívta a mentõket. A kiérkezett mentõ a Kenézi Kórház ambulanciájára szállította, ahol az orvos megvizsgálta, s mivel komolyabb sérülést nem konstatált, ezért minden kezelés nélkül hazabocsátotta (diagnózis: Vuln. cont. labii. sup. oris.)A fogsérülést figyelembe sem vette, mondván, az rendbejön magától.
Kérdésem: Milyen jellegû (milyen összegû) kártéritésre tarthatunk igényt a DKV-val szemben (ha egyáltalán)? Az esethez hozzátartozik, hogy a feleségem és a gyerekek éppen apósomékhoz készültek utazni. Ezt az eset miatt el kellett halasszák. Ezen kívül az ambulanciáról hazajövet is plusz buszjegyet kellett venniük, ráadásul a sofõrnél, mivel nem találtak a környéken menetjegyet árusító helyet.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Az Ön által leírt ügyben nem egyértelmû, hogy a busz elõtt fékezõ ismeretlen gépkocsi vagy a busz volt-e a hibás. Ha az ismeretlen gépkocsi, akkor a MABISZ fizet kártérítést, ha a busz, akkor a DKV.
A legegyszerûbb az lenne, ha a DKV felelõsségbiztosítójához benyújtják a kárigényt (kérjen 100.000,- Ft nem vagyoni kártérítést is), remélhetõleg elismerik majd a DKV felelõsségét.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 80 80

Kérdés: 2009.07.13. 09:33:55 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt ügyvédúr,
Mennyi ideig huzhatja az idöt a bíztositó a kárréndezéseig, ha egy tisztázot ügyröl van szó.
Jár csere kocsi abban az esetben is ha munkaszerzödésembe ez nincs feltüntetve, de kocsival vagyok bejelentve és a cégtöl kapok havonta benzin pénzt és benzinútalványt?
Az a helyzet hogy a bíztositó már több mind egy honapja huzza az idöt és még nem tett semmi ajánlatot.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

sajnos a törvény nem ír elõ kötelezõ ügyintézési határidõt a biztosítók számára. Ön természetesen majd késedelmi kamattal követelheti az összeget.
Ha a munkába járáshoz használta a gépkocsit, akkor jogosult bérgépjármûre.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 80 80

Kérdés: 2009.07.09. 22:32:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Autóbalesetünk volt 2hónappal ezelõtt egy lámpás keresztezõdés közepén.Nekünk zöldrõl sárgára váltott a lámpánk(lámpa elõtt 2m-rel)a másik fél állítja a zöld lámpát.Ahogy beértünk a keresztezõdés közepébe balról belénk hajtót.Szemtanú nem volt,se mögötte se mögöttünk.Náluk 2személy nálunk 3személy ült az autóba.Sérülés csak nálunk történt,egy súlyos(törés)és egy könnyebb.A felelõsséget a helyszínen senki nem vállalta,kb.4nap után a rendõrség a sárgánkból pirosat csinált és így keresték a szemtanúkat.Engem gyanúsítottként hallgattak ki. Szakértõi vélemény nélkül csinálhatnak ilyet? Nem értjük az egészet mert megnéztük a lámpa váltást neki nem lehetett zöld a lámpája. Miért minket hoztak ki hibásnak?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a rendõrség ilyenkor mindenki meghallgatása után próbálja rekonstruálni a balesetet. (Megpróbálják eldönteni, hogy kinek az elmondása a hihetõbb, ill. valószínûbb). Ilyen esetgen nem feltétlenül rendelnek ki szakértõt.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.07.09. 13:48:01 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt ügyvéd úr!
Közlekedési balesteben sérültem,de a rendõrségi itéleten az szerepelt ,hogy a sérülésem 8 napon belül gyogyult.Valójában még most sem gyogyult meg.Igényelhetek-e kártéritést?
köszönettel
Laci

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

kártérítést akkor is követelhet, ha a sérülése 8 napon belül gyógyult. Ha hosszabb a gyógytartam, akkor természetesen a kártérítés mértéke magasabb.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
061 301 8080

Kérdés: 2009.06.15. 15:15:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr. Hantos Ádám!

2009 06.13-án 23 óra 40 perckor az M3 autópályán a 103+ 500 m/ szelvényben 2 vaddisznó futott az autónk elé.Az autónkban jelentõs kár keletkezett. Az autópálya kezelõ ZRT. jogi osztályától nagy nehézségek árán tudtam meg hogy az Alians biztosítóval állnak kapcsolatban.A biztosító nem fogadta el a kárfelmérési igényünket.A saját biztosítónkat kértük meg hogy szívességi kárfelmérést végezzenek.A jogi osztállyal való telefonos beszélgetés alatt azt közölték velem hogy: a megkapott papírral (ami még nem érkezett meg) fordulhatok polgári per indításához.Ebbõl következtettek arra hogy nem fognak fizetni.Ezért kérem segítségét.

Elõre is köszönöm:Heinrich János

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a helyi vadásztársaság ellen lehet a kártérítési igényt benyújtani.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám

Kérdés: 2009.06.03. 14:36:45 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Testvérem 2008. októberében szenvedett autóbalesetet. Román állampolgár, akinek volt biztosítása, elékanyarodott. A külföldi volt a hibás, el is ismerte. Testvérem kocsija szinte totálkáros lett, személyi sérülés nem volt. Sajnos, a kárszakértõ, aki felmérte a kárt, hónapokra eltûnt, a biztosító nem intézkedett, csak többszöri telefonálásra a napokban. Telefonon azt mondták, 1.700.000-et állapítottak meg.
Kérdésem: mivel hónapok teltek el, és a testvéremnek autót kellett bérelnie a munkája miatt, ennek költségét lehet-e kérelmezni? Októbertõl 7 hónap telt el, minden költség (autóbérlés) elismerhetõ? Ezt a biztosítónál kell kérelmezni? Külön írásban? És kamatot lehet-e kérni (vagy mást) amiért az õ hibájukból - hogy eltûnt a kárszakértõ - nagyon elhúzódott az ügy. A biztosító is elismerte, hogy a kárszakértõjük eltûnt, és ezt a testvérem hiváslistán bizonyítani is tudja, hogy többször kereste hónapokon keresztül.
Milyen lehetõségek vannak, mert szükség lenne az autóra, amit szeretnénk megcsináltatni.
Köszönöm válaszát.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

igen igényelheti a bérgépjármû költségeit.

A bírósági és a biztosítói gyakorlat szerint azonban 2 hónap felett nagyon ritka esetben fizetik ki a bérleti díjat.

Tehát azt tanácsolom, hogy egy max. 6-8 hetes idõszakra vonatkozóan csatoljon egy gépkocsi bérleti szerzõdést a biztosítónak. Ezt megkötheti magánszeméllyel is, nem kell róla számlát csatolni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.30. 12:56:46 Szakterület: Közlekedési balesetek

21-es számú fõúton Pásztó-Mátraszõlõs közötti útszakaszon egy vaddisznó csordával találta szembe magát gyermekem aki a gépkocsit vezette. Állóra fékezte az autót dudált,áttért a másik sávba de nem sikerült elkerülnie az ütközést,2-3 vaddisznót ütött el egyet másnap megtaláltuk az árokban.Rendõrség a balesetet kivizsgálta gyorshajtást,ittas vezetést és más fölróható körülményt nem állapított meg.Vadveszélyt jelzõ tábla volt kihelyezve de a baleset a tábla hatályán kívül esett.A vad megtalálása után a Kelet-Cserhát VT.-t értesítettük akik a vadat elszállították.A vadásztársaság elnökével történt telefon megbeszélés után kérésére kárszakértõvel fölmérettem az autóban keletkezett kárt.A kár összegét telefonon jeleztem az elnök úrnak aki tájékoztatott ,hogy Május 29 közgyûlésen döntenek.Annyi információm van most,hogy a kincstárnokuk fog keresni telefonon. Kérdésem: Önök szerint köteles-e a VT.a kárt megtéríteni.Várom mielõbbi válaszukat. Segítségüket elõre is köszönöm. Tisztelettel: Kajzinger István

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ha ez gyorsforgalmi út, akkor szinte biztos, hogy megítélné a kárát a bíróság. Ha nem gyorsforgalmi út, akkor még akkor is bizonytalan az ítélet, ha a baleset már a vadveszélyt jelzõ táblán kívül volt (sajnos nincs egységes bírósági joggyakorlat).
Annak nézzen még utána, hogy volt-e vadászat a baleset napján. Ha igen, akkor megint jó esélye van a pernyertességre.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.21. 13:41:20 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Az alábbi közlekedési balesettel kapcsolatban kérem tanácsát.
2008.12.27.-én súlyos közlekedési balesetet szenvedtem én és a kislányom.Rendõrségi vizsgálat lezárult, a vétkes söfõr és utasa a helyszínen meghalt, teljesen vétlenek voltunk, és elkerülhetetlen volt a baleset.
A vétekes autós felelõségbiztosításának terhére kívánom érvényesíteni káromat./Generali-Providencia Biztosító/

Kérdésem az lene hogy mennyi nem vagyoni kártérítésre számíthatunk ha a következõ sérüléseink lettek.
Mindkét térdem roncsolódott drótokkal húzóhurkokkal rögzítették ,ebben az évben fogják mûtéttel eltávolítani a rögzítõket.
Jobb lábamon a combcsont, combnyak törést velõûrsínnel és csavarokkal rögzítették, ennek kétséges még a valamikori kivétele is.A jobb lábam 1-1,5 cm-el rövidebb.Továbbá a bal fülkagylóm is roncsolódva sérült majd a kórház traumáján elveszett a visszavarrás elõtt.

A kislányom mindkét bokája többszörösen tört,6 db velõûrsínnel rögzítették amit komplikációk miatt két mûtéttel eltávolították. Bal térdén
repedt seb. Hasi sérülései is igen súlyosnak bizonyultak ,vékonybél 2 helyen repedt ill. mire megmûtötték elfekélyesedett, súlyos szepszis lépett fel továbbá a húgyhólyag is megrepedt.
Eddig összesen 7 mûtéte volt.
A kislányom 8 éves, 2. osztályos lenne,én pedig 29 éves vagyok.
Az autóval kapcolatban: Szerencsénkre erõs autónk volt Skoda Octavia amit újonnan vettünk a baleset idején 14 hónapos volt, 13.000 km volt benne, teljesen új állapotu, amit nem akartunk eladni.
5.399.000.-ft-ért vettük a biztosító értékelése alapján 3.341.000.-K.é.+450.000.-, még 4.281.000.- ft hitel van rajta.
Mit kezdhetünk még ezzel a helyzettel?

Ez az autó borult is a balesetben, a négy légzsák közül 1 nem nyílt ki.Ezzel kapcsolatban van-e értelme vizsgálatot kérni és kitõl.

Bérgépkocsit sem kaptunk még,mennyi napra vehetõ igénybe?

Elõre is köszönöm tanácsát.

Tisztelettel:B.János

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Mindkettõjük nem vagyoni kártérítési igénye nagyban függ attól, hogy pontosan mik (mik lesznek) a maradandó károsodások (amikor kialakul a végállapot), ill., hogy a jövõben milyen prognózis várható az egészségi állapot alakulásában. Ezzel kapcsolatban csak az orvosi leletek teljes ismeretében tudnék nyilatkozni. Illetve, mivel még nem alakult ki a végállapot, ezt pontosan még senki sem tudja megmondani, csak a tapasztalat alapján nagyjából lehet nyilatkozni, hogy a végállapot kialakulásakor majd mit lehet követelni (kb. egy-másfél év múlva). Most a biztosítótól egy komolyabb jogcím nélküli elõleget kell kérni, a végleges egyezség megkötése csak a végállapot kialakulásakor lesz lehetséges.

Ha elküldi az orvosi leleteket (zárójelentéseket), szívesen segítek.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 8080

Kérdés: 2009.05.18. 23:54:46 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nagyságrendileg milyen kártérítésre számíthatok, közlekedési motorbalesetnél, ahol a másik fél volt a hibás, jármûkár nem történt. A bal lábamon egy elég komplikált lábszártörést szenvedtem, melyet operáltak, vasaltak, csavaroztak. Valamennyit rövidült emiatt a lábam, és a mozgása az eredetihez képest az orvos szerint korlátozottabb lesz. Rengeteg fájdalmat kell elviselnem, elõreláthatólag fél év a várható gyógyulás mire megközelíti a használhatósága az eredeti állapotot. A vaskivétel 2 év múlva lehetséges. 63 éves vagyok, rengeteg programom, nyaralásom külföldi utazásom esett kútba e baleset miatt.
Maga a betegséggel eltöltött idõ fáj nekem a legjobban. Körülbelül százötvenezer forint számlával nem bizonyítható költségem merült fel a kórházi ápolás kapcsán, a kifizetett hálapénzek, gyógyszerek, mankó, feleségem és családtagjaim utazási költségei, kezelésekre járás, stb. Én úgy érzem, hogy csak komoly összeg kb ötmillió forint enyhítené az engem ért fájdalmakat.
Érdeklõdöm, hogy vállalná e a képviseletemet, és ennek milyen anyagi vonzata van.
Várom válaszát köszönettel.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

az 5.000.000,- Ft nem vagyoni kár reális lehet, azonban ennek pontos megítéléséhez ismernem kell az orvosi leleteket.
Vagyoni kárként is jelentõs összeg érvényesíthetõ.
Amennyiben perelni kell (nem sikerül peren kívül megállapodni), úgy 18% sikerdíjért tudom elvállalni a képviseletét.
Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.12. 20:08:22 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr
2008.07.-ban kölekedési balesetet szenvedtem autómmal,egy motorossal szemben.Sajnos az autóm totalkaros lett.A hibás egyértelmüen a motoros volt,amit a helyszinen elismet,és a kiérkezö rendörjárör is megerösitett.Természetesen ezt a rendörségi határozat is alátámasztja.Most jön a probléma.
A motoros sajnos mávos volt,és még semmi nem történt.Nekem lezárt aktám van a biztositónál, több mint 1.5M-ról.Kifizetésre várok,de ugye tudjuk hogy sajnos hiába.A biztositó decemberben azt igérte hogy max.januárban fogok kapni egy levelet és abban tájékoztatnak hogy mi fog történni.Azóta csend van.
Mit tudok tenni ebben a helyzetben?
Pereljem az okozót?
Tanácstalan vagyok és sok pénzrõl van szó.
Válaszát elöre is köszönöm
Üdv

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Tudomásom szerint a MÁV Biztosító felszámolója, a Hitelintézeti Felszámoló Kht. a gépkocsi károkat csak akkor fogja elkezdeni rendezni (a biztosító megmaradt vagyonából), ha a személyi sérüléses károk rendezését már lezárták. Ennek idõpontja egyelõre ismeretlen, még mindenképpen több hónap. Kérdéses, hogy a személyi sérüléses károk után a biztosítónak egyáltalán marad-e vagyona.

A másik lehetõség, hogy a kárát közvetlenül a károkozótól követeli. Itt még nincs egységes bírósági gyakorlat, bizonyos bírók megítélik a követelést, mások pedig elutasítják. Természetesen jogerõs ítélet birtokában sem biztos, hogy követelését be tudja hajtani a károkozón.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.07. 19:19:47 Szakterület: Közlekedési balesetek

2006-ban a barátnõm kocsiját vezettem, ami az õ tulajdona volt és a MÁV biztosítónál volt biztosítva. Balesetet okoztam, felelõsségemet elismertem, a barátnõm kocsiját bezúzták. A másik fél biztosítója casco alapján fizette ki ügyfele kárát, a barátnõm felelõsségbiz­tosítójánál (MÁV ABE) próbálta érvényesíteni kárigényét, de levelei válasz nélkül maradtak. Most rajtam követelik a kifizetett biztosítási összeget és perrel fenyegetnek, ha 8 napon belül érdemi intézkedés nem történik.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

egyelõre nincs egységes bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a károsultak a kárukat a MAV Biztosító helyett közvetlenül követelhetik-e a károkozótól. (Egyes bírók szerint igen, mások szerint nem).
A Legfelsõbb Bíróság elõbb-utóbb egy un. jogegységi határozattal állást fog foglalni.
Addig szerintem még ne fizessen.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.04. 21:13:39 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!
Kérdésem a következõ, 2 éve fiamat az úttest melletti füves területen elgázolta egy autó, amit egy 16 éves fiú vezetett, aki állítólag ellopta az apjától. Több sérülése is keletkezett, ezeknek a nyomai mai napig látszanak és lelkileg is megviselte. Feljelentés történt ennek végeredménye számomra nem ismert, nem tájékoztattak. A kérdésem az lenne érdemes-e kártérítést kérni, mivel eleinte úgy gondoltam nem kérek, elég büntetés, amit a törvény kiszab
De apjával való találkozáskor átgondoltam mivel szemben autóztunk egymással, és ránk húzta az autóját, hogy rám ijesszen. Akkor döntöttem úgy, hogy talán kevesellte a büntetést, és keményebben kellene fellépnem.
Kérem, adjon tanácsot érdemes elindítanom és van esélyem?
Köszönettel: Zsuzsa

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A követelés még nem évült el, ez a fiának jogosan jár, vagyis érdemes érvényesíteni a kártérítési igényt. Fizetni a gépkocsi üzembentartójának kötelezõ felelõsségbiztosítója fog. Bizonyos esetekben a biztosító behajthatja az általa kifizetett összeget a károkozón (pl. ittas jármûvezetés, szándékos károkozás).

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.05.04. 08:26:44 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdvözlöm !
Én 2009 április 30 án balesetett szenvedtem egy BKV buszon a söför oda csuikott a fejemet , kezemet és a lábamat. A szemüvegem szét robbant
és az elöttem leszálló lányom bluzába , nyakába kötött ki . Szerencsére Õ nem sérült meg , de lelkileg nagyon megviselte a látvány. Szeretném meg kérdezni Öntõl , hogy hogyan lehetne a kár
igényt beadni , mert sajnos nem merek buszra ülni
és kisérõ nélkül nem tudok közlekedni mert nem
jól látok és félek.Rendõri intézkedés történt az orvosi lelet kész nyolc napon belüli a
sérülés. A BKV helyszinelõ is volt kinn és
adott egy cimet, hogy keressem meg Õket.
Szoval addig mig szemüvegem nem lessz nem igen
tudok dolgozni sem . Köszönöm válaszát.
Karbély Lászlóné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A Generali a BKV felelõsségbiztosítója, oda kell benyújtani a kárigényt. Úgy adja elõ a balesetet, hogy a biztosító arra ne hivatkozhasson, hogy Önt is felelõsség terheli a baleset bekövetkeztében. Mutassa be a rendõrségi jegyzõkönyvet is.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.04.06. 12:30:53 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

Idén tavasszal a belvárosban közlekedési balesetet szenvedtem, vétlen voltam, az okozó nem adta meg a jobbkézszabály elõnyt.
Miután összeszedtük magunkat, a vétkes sofõr elismerte a hibáját, kitöltöttük a betétlapot, mindenki intézte a saját autójának sorsát.
Az általam vezetett autó nem saját, hanem bérelt.
Az ügyintézõ minap felhívott, hogy megnézte a papírokat, és észrevette, hogy lejárt a jogosítványom hátulján szereplõ \"kategória érvényességi idõ\". A kártya elsõ oldalán található dátum még sokáig érvényes.
Azóta utánanéztem, már tudom, hogy melyik dátum mit jelent...
A kérdésem, hogy a keletkezett kár kifizetését a biztosító lehet, hogy megtagadja?!
Ráadásul a lejárati dátum óta már nem egyszer átestem közúti ellenõrzésen, de egyetlen rendõr sem vette észre, hogy érvénytelen a jogosítványom.

Tájékoztatását elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A biztosító ez alapján nem tagadhatja meg a kártérítés kifizetését. Az a tény, hogy Ön esetleg ezzel szabálysértést követett el (amiért külön büntetést járhat egy szabálysértési eljárásban), nem lehet alap arra, hogy a biztosító mentesüljön.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.04.03. 15:48:30 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2009.január 08-án frontálisan karamboloztam.Nem én voltam a hibás.Szerencsére elég hamar lezárta a rendõrség az ügyet, az okozó elismerte hibáját, és a biztosító is hamar kifizette a kárt. Az autóm totálkáros lett, sajnos bontóba kellett vinnem, mivel eladni már nem tudtam olyan állapotban. Ennek ellenére úgy érzem a biztosító korrekt árat fizetett a kárért.

Az okozónak nem lett komolyabb baja, és szerencsére nekem is \"csak annyi\", hogy a kormányba beleütõdött az állam (be voltam kötve),ebbõl kifolyólag az államat 3 helyen varrni kellett, belül is kiszakadt, de azt nem varrták, az magától gyógyul.

Az orvosok 8 napon belülinek vették a sérüléseimet, és a biztosító személyi sérülésként ma utalt 18.000,-Ft-ot.

A gondom az, hogy igaz, hogy 8 napon belüli volt a sérülésem (papírforma szerint), mivel nem volt törés, csak zúzódás, de lassan 3 hónap elteltével még mindig \"ferde\" a szám, amikor beszélek, mosolygok, és természetesen még mindig látszanak a varrat helyei, hegei. Úgy hallottam, hogy ezek a hegek elhalványulnak majd idõvel, de nekem ez elég kellemetlen és esztétikailag sem szép, amikor beszélek. Elég rossz helyen van, amit eltakarni sem tudok.Használtam már rá elég sok kenõcsöt, krémet, lehet használnak majd valamit, de én még mindig nem látom a gyors javulást.

Végülis arra lennék kíváncsi, hogy esztétikai hibáért vagy maradandó sérülésre járhat-e több kártérítés? Mikor mondjuk egy sérülésre, hogy maradandó? Mennyi idõ elteltével lennék jogosult több kártérítést kérni, ha még mindig fennáll a számnak a ferdesége? Ha jogosult lennék, akkor mivel támaszhatom alá újabb követelésemet?

Válaszát várom. Köszönettel:

Kovácsné Tóth Angéla

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

küldjön fényképet a biztosítónak a hegrõl, orvosi igazolást, hogy nehezére esik az artikulálás, rágás, valamint esetleg egy pszichiátriai ambuláns lapot, mely igazolja, hogy Önt az egész eset pszichésen nagyon megviselte. 500.000,- Ft nem vagyoni kártérítés jogos lehet.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.03.28. 11:34:58 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt ügyvéd úr.Márc.23.-án házunk elõtt parkoló autómban/kerékpár mellett álltam/belerohant egy a fõútról letért autó és kb 40 métert repítette úgy hogy az elejét teljesen összetörte.Rendõrségi ügy lett belõle,/a károkozó elismerte a felelõsségét/de én Cascóra elindítottam az autóm javíttatását/még ez is folyamatban van a kárfelmérés miatt/mert a múlt ónapban indítottam a vállalkozásomat/vegyesbolt/ahová nekem napi szükségletem az autó.Kérdésem:milyen a javíttatáson felüli kártérítést kérhetek az autó nélküli keresetkieésem miatt.A vállalkozásom szinte áll,nem tudok árut hozni,kölcsönautót kell kérnem,a vevõim áru hiányába más üzletbe mennek,jönne a húsvéti hajrá stb..Milyen lehetõségeim vannak?Köszönettel:Erika

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

a biztosító csak a bérgépjármû költségeit fogja megtéríteni, azt is csak max. egy-két hónapig. Valamint téríti még az új gépkocsi átírási költségeit és a gépkocsi roncs tárolási költségeit. A keresetveszteséget is meg lehet próbálni, csak azt nehezebb bizonyítania.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.03.26. 20:11:15 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A következõ esetben szeretném a tanácsát kérni. Édesanyámat a zebrán elütötte egy személyautó és meghalt. A gázoló elismerte a felelõsségét. A rendõrségi eljárás még nem zárult le. Édesanyám épp egy lakás adás-vételébe volt benne, aminek a költségei rám és testvéremre hárultak. Mivel a lakásba senki nem költözött eladásra kerül, de valószínû már nem annyiért amennyiért Õ megvásárolta. Kártérítési eljárást szeretnénk indítani, de nem tudjuk pontosan vagyoni és nem vagyoni kártérítés keretében mit lehet belevenni, mennyi kártérítés illetne meg minket. Temetési költségeken kívül, a hagyatéki eljárással kapcsolatos költségek is belevehetõk? Édesanyám egy családi KFT tagja volt ezért a cégbíróságon is különbözõ átírási költségek felmerültek, ezek is szóba jöhetnek?

Tisztelettel köszönöm válaszát!

Müller Tamás

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Az Ön által leírt károkat mind érvényesítheti vagyoni kárkért. A biztosító valószínûleg bele fog kötni, nem mindegyiket akarja majd kifizetni (fõképp a lakásvásárlással kapcsolatos kárt).

Nem vagyoni kártérítés jogcímen egyes biztosítók peren kívül nagyon alacsony összegeket hajlandók kifizetni (Önöknek egymillió Ft körüli összeget), ill. testvérnek és unokáknak általában nem hajlandók fizetni. Ilyen esetben per indítását szoktam tanácsolni.

Hívjanak nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.03.10. 10:01:23 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvédúr!
A következõ ügyben szeretném a segítségét kérni. November 12.-én volt egy autóbalesetünk. Ennek rövid története az, hogy a szembejövõforgalomból egy személyautó hirtelen kivágott, kb. háromkocsihossz volt a mi autónk és az övé közt. Ekkor, hogy a frontális ütközést elkerüljük az öcsém, aki egyébként gyakorlott soför jobbra rántotta akormányt és ennek következtében felborultunk.Édesapám nyakcsigolyatöréssel korházba került az autó totálkáros,a károkozó a helyszinen elismerte, hogy õ a hibás. Rendõrségiügy lett belõle, de mindezidáig nemkaptunk rendõrségi határozatot. A biztosítótól viszont kaptunk egy levelet, hogy küldjük meg a határozatot, hogy tudják rendezni akárt, ugyanis hiteles autóról van szó. Ezekután tegnap felhívtam a rendõrséget ezügyben és elmondták, hogy jogerõre emelkedett a határozat, de a károkozó fellebbezett. Viszont mi semmit nemtudunk, hogy mivan a rendõrségi hatérozatban. Csak annyit tudok, hogy akárokozót eltiltották a vezetéstõl és pénzbirságotis kapott. Ez ügyben szeretném kérni a segítségét és tanácsát.Várom mielõbbi válaszát. Elõre is köszönöm. Tisztelettel
Anna






Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Ha édesapjának 8 napon túl gyógyuló sérülése lett, akkor biztosan büntetõ ügy lesz belõle, vagyis a rendõrség vádemelési javaslattal fogja felterjeszteni az ügyet az ügyészség részére, amennyiben a rendõrség úgy ítéli meg, hogy az illetõ volt a felelõs.
Tehát szabálysértési határozat elvileg nem születhetett a fenti ügyben, mert a csigolyatörés nem gyógyul 8 napon belül.
A károkozó valószínûleg a mûszaki szakvéleménnyel nem értett egyet, azt kifogásolta meg.
Hivatalosan az aktába akkor lehet betekinteni a sértettnek, amikor a rendõrség lezárja a nyomozást. De a gyakorlatban a rendõrség szokott információkat elõtte is kiadni, tehát lehet érdeklõdni.
Ha a rendõrség mégis szabálysértési ügyként kezelte az esetet, akkor az elsõ fokú határozatot ki kell, hogy adják a sértettnek.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.03.10. 09:55:55 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt ügyvéd úr!
2009.01.09-én volt a balesetem.Egy védett út vonalon haladtam és elém kanyarodott egy terepjáró akinek Stop táblája volt a keresztezõdésben.Az autóm gazdasági totálkáros lett.Büntetõ ügy van folyamatban a sofõr ellen.
A testvéremmel utaztunk akinek 42 napos a várható gyógyulási ideje nekem 90 mert spirális törés van a Singcsontomon.Az autó a beteg gyermekem miatt volt fontos,és ezzel a balesettel igen nehéz helyzetbe kerültünk.Vezetni a kezem miatt nem tudok. Kaptam kölcsön egy Suzukit,de ehhez is mindig sofõrt kell keresnem.Ezen kívül a szemüvegem (a gyermekemé is)összetört,a húgom telefonja és a ruházata,cipõje is tönkre ment(õ beszorult).Én nem dolgozom(ápolási díj),a testvérem viszont azóta is táppénzen van.A károkozó biztosítójánál még érdemben nem tudtunk intézni semmit,még most fogják a napokban lezárni a nyomozást.Nem tudom mit igényelhetünk és mennyi kártérítést kaphatunk.
A terepjáró sofõrje belement a közvetítõi egyességbe,de vajon mennyit kérhetünk tõle? De fogalmunk sincs,hogy a biztosítótól mit igényelhetünk és mennyi lehet a kártérítés összege?
Tisztelettel. Máday Zsoltné.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

az orvosi leletek ismerete nélkül nehéz arról nyilatkozni, hogy mekkora nem vagyoni kártérítési igényük lehet. Ha elküldik vagy elhozzák a leleteket, akkor meg tudom határozni.
A vagyoni kártérítési igény, mint pl. a keresetveszteség meghatározásához egyéb információkra is szükségem van (baleset elõtt kereset, munkakör, stb.).
A közvetítõi eljárásban min. 500.000,- Ft összeget követeljenek. Abban tudok segíteni, hogy úgy legyen megfogalmazva a jóvátételi egyezség, hogy a biztosító késõbb nehogy mentesülhessen a fizetés alól, sõt, hogy a biztosító ezt az összeget ne vonhassa le a kifizetendõ kártérítésbõl.

Havjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.03.09. 17:57:49 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbi esettel kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Személygépjármûvel alsóbbrendû úton haladtam, amikor az elõttem haladó gépjármû úthiba miatt hirtelen intenzíven fékezett majdnem megállásig.
Az én jármûvem megcsúszott és beleütközött az elõzõ kocsiba.
Nekem nincs cascóm a kötelezõ alapján meg gondolom az elsõ autósnak fizet a biztosító.
Kérdés:
1. Lehet-e az útkezelõ vagy más szerv felé kártérítést benyújtani hiszen az esemény bekövetkeztében az õ hanyagságuk is szerepet játszott
2. Ha igen, hogyan tehetem meg (honnan tudom ki az illetékes, számlák, stb)
Segítségét elõre is köszönöm!
Tisztelettel
Sáry Zoltán

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

elvileg a regionálisan illetékes Közútkezelõ Kht lenne kártérítésre kötelezhetõ. (Kátyúkár esetében fizet is.) De a jelen esetben nagy valószínûséggel ki tudná menteni magát a felelõsség alól arra való hivatkozással, hogy ha Ön betartotta volna a megfelelõ követési távolságot, akkor elkerülhetõ lett volna a baleset.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.27. 22:52:25 Szakterület: Közlekedési balesetek

Egy itas vezetõ nem adta meg az elsõbséget a gépjármûvemnek még tavaly decemberben. A baleset következtében az autóm totálkáros lett, nekem eltört a szegycsontom és a bal kezemen az egyik kéztõcsont (ossis schaphodei) Sajnos ennek a csontnak a gyógyulása igen hosszadalmas még jelenleg is gipszben van a kezem. Történt egy olyan hiba is, hogy mire elláttak a veszprémi kórházban 6 órával késõbb a gipszelõ ember a Benet sint a kezem másik oldalára helyezte fel és nem oda ahol a törött csont van. Sajnos a 29-i kontrolra elmentem, de több, mint 30 ember volt elöttem és nekem pedig indult a bérelt járatom vissza Hollandiába. (itt élek és dolgozom) Így nem tudtam kivárni a sorom, de 30-án jelentkeztem kontrol vizsgálatra az eindhoveni kórházban. Itt vették észre, hogy mivel rosszúl helyezték fel a sint elmozdult a törött csont. Március 3-án megyek vissza a következõ kontrollra ahol eldöntik, hogy szükséges-e operálni a csontot vagy tovább gipszelik. (immár 11 hete történt az eset, de még sokszor érzek fájdalmat a törés helyén) Szeretném megtudni, hogy amennyiben nem tudom 100%-osan használni a kezem a jövõben mekkora nagyságrendû kártérítésre számíthatok. Ami külön gondot jelent, hogy 22 éve dobolok és így lehet, hogy a zenekaromnak a pályafutását is fel kell adnom. (nem a zene a fõ állásom, de évente nagyon sok koncertünk volt Európa szerte) Illetve ha mégis teljesen felépülök akkor a gipsz levétel utáni rehabilitációs idõ is beleszámítható a fájdalomdíjba?
A roncs autómra is kitérnék, mert hitelre vásárolt volt. Még nem kaptam semmi tájékoztatást, hogy a biztosító mekkora összegre értékelte az autót és ebbõl mennyi a roncs értéke mivel totálkáros. Mielött kifizetné a hitelt nyújtó banknak az általa kitalált kártérítést nekem is a tudtomra kell hoznia az összeget? Mert tartok attól, hogy alulértékelik az autót és ebben az esetben a hitel miatt nem szeretném ha veszteség érne. Ilyenkor megvétozhatom, ha szerintem nem felel meg a valóságnak az általuk felkínált összeg?
Mivel itt Hollandiában minden orvosi papírt természetesen holland nyelven kapok illetve a munkáltatóm által kitöltött igazolásokat is ezeket nekem kell lefordíttatnom és késõbb a biztosítóval kifizettethetem vagy egyszerûen csak leadom hollandul és õk fordíttatják le az önköltségükön? A kártérítésbõl befolyó bevétel adómentesnek minõsül? Amennyiben perre kerülne a sor a tárgyalásra haza kell utaznom ennek a költségeit is megtérití a vétkes sofõr biztosítója a per megnyerése esetén?
Végül az ittas sofõr nem a saját gépjármûvével okaozta a balesetet, hanem a fönöke autóját vezette aki természetesen nem volt a helyszínen. Ettõl függetlenül a a balesetben résztvett gépjármû felelõségbiztosítója köteles rendezni a károkat felém?

köszönettel
krisztián

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Természetesen a kárt okozó gépjármû kötelezõ felelõsségbiztosítója megtéríti az Ön vagyoni és nem vagyoni kárait. Az orvosi leletek, ill. a maradandó egészségi károsodások pontos ismerete nélkül nehéz nyilatkozni a nem vagyoni kárról. Amennyiben a kezével kapcsolatban maradandó károsodás is lenne, úgy mindenképpen több milliós nagyságrendû kártérítés illetné meg. Amennyiben emiatt a zenekarban sem játszhatna többet vagy csak korlátozott mértékben, úgy a vagyoni kár (keresetveszteség, stb.) is komoly összegû lesz.

Per esetében elõreláthatóan két alkalommal kellene hazajönni (egyszer egy tárgyaláson való meghallgatás, ill. egy orvosi vizsgálat). A hazautazás költségeit megtérítené a biztosító.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.26. 14:45:13 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Szakértõ!

Közlekedési balesetben autóm megsérült. a kár értéke (180 000Ft) A vétkes fél biciklis volt. Volt rendõrségi szemle is a helyszínén. A rendõrség a vétkes fel személyiségi jogaira hivatkozva, nevén kívül, ami olvashatatlan, más adatokat nem közölt velem. Rendõrtiszt tanácsolta, hogy kb fél év múlva érdeklõdjék az illetékes rendõrségnél az ügy fejleményeirõl.

A kérdésem következõ: Ha a biciklis rendelkezik lakásbiztosítással vagy más biztosítással, akkor számíthatok-e a károm rendezésre? És milyen módon juthatok a biciklis adataihoz? Mert polgari peres eljárast csak fél év mûlva (talán) el tudok inditani.

PS: a biciklis elismerte a felelõsségét

Köszönön a segítségét

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

igen, a háztartási biztosítási szerzõdések általában ki szoktak terjedni ilyen károkra.
A rendõrség az illetõ nevét ki kell adja még az iratismertetés elõtt is (sajnos a személyi adatokat nem). (Kérje ki a baleseti helyszínelési jegyzõkönyvet, abban benne lesz legalább a neve).

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.25. 08:40:36 Szakterület: Közlekedési balesetek

Február 19én balesetet szenvedtem. Az autom totálkáros.Nem én voltam a hibás. Sajnos nincs autom, igy sok mindentöl elesk. Kaphatok másik autót és mit térit a vétkes biztositója? Sajnos még 3év hitelem van az automon. Ugy érzem én nagyon rosszul jártam. Válaszukat köszönöm. Tisztelettel : Sallai János.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A biztosító a bérgépjármû költségét egy-két hónapig megtéríti (hat hét felett nem nagyon). Lehet magánszeméllyel is gépkocsi-bérleti szerzõdést írni, vagyis nem kell számlát bemutatni. A biztosító még megtéríti az új gépkocsi átírásával kapcsolatos költségeket, továbbá a tárolási költségeket (pár hétig).

Sajnos a gépkocsi hitellel kapcsolatos károkat nem térítik.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.21. 11:25:20 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr ! Nekem az lenne a kérdésem ,h körüberül 1 hete autóbalesetet szenvedtem én szabályosan közlekedtem ,amikor a velem szemben szabályosan haladó jármüvet ,egy másik autó megelözte .Az elözés közben az autó megcsúszott és átjött az én sávomba ,amellyel frontálisan összeütköztem.Az autó vezetõje elismerte hogy õ volt a hibás.Rendõrségi ügy lett belöle még várom a határozatot.Személyi sérülés nem történt azonban az én autóm nagyon összetört (Audi A4-es személygépkocsi). A következõ lenne a kérdésem ,ha az autót a biztosító gazdasági totálkárra minõsíti ez esetben mit lehet kártérítés szempontjából követelni?És a biztosító általában miylen árajánlatot tesz ?Én az autómat 4 000 000ft -ért vásároltam .És nemtudom mi a teendõ iylen esetben.Elõre is köszöm a mihamarabbi válaszát ! Tisztelettel Nagy GÁbor.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

a biztosító meg fogja állapítani a káridõpontkori értéket (Eurotax katalógus szerint) és abból le fogja vonni a roncsértéket, tehát a kettõ különbözetét fogják Önnek kifizetni. A két értéket nem kell Önnek feltétlenül elfogadnia, független gépjármû szakértõ mást értékeket is kihozhat.
Kérhet bérgépjármû költségtérítést, valamint az új gépkocsi átírási költségeit.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.12. 19:45:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyved Ur!

2008 szeptember 30-an belem szaladt egy utanfutoval közlekedö opel movano, amelynek következteben automban netto 600 ezer Ft-os kar keletkezett. A karokozo biztositoja (K&H) a szerviz altal kibocsatott javitasi szamlat valamint a javitas idejere kert csereauto hasznalatat kifizette.
Miutan az autom ismet üzemkepesse valt, levelben kertem a biztositot az ertekcsökkenes karteritesere. A levelet 2008 oktober 18-an tertivevennyel adtam postara, amelyet a biztosito 2008 oktober 22-en at is vett. Viszont a mai napig semmi valaszt nem kaptam.
A kerdesem az lenne, hogy hogyan jarjak el az ügyben a tovabbiakban? Kerjem ki egy független gepjarmü szakertö velemenyet? Ha igen, a szakertö költsegei a biztositotol visszakövetelhetöek? Fogadjak talan ügyvedet? Kb. mennyi lehet a karterites összege? Az autom Seat Cordoba, üzembehelyezes idöpontja 2007 februar, Km-allas a baleset idöpontjakor 12000 km. A baleset okozoja a felelösseget irasban elismerte.

Segitseget elöre is köszönöm!
Tisztelettel
Hönig Noemi

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A leírtak alapján min. 100.000,- Ft értékcsökkenés járna Önnek. Írjon még egyszer egy levelet. Ha arra sem válaszolnak 30 napon belül, akkor egy ügyvédi felszólító levél lenne a következõ lépés. Ha esetleg erre sem fizetnének, akkor marad a perindítás, de nem valószínû, hogy erre szükség lesz.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.10. 22:04:53 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdvözlöm!

Egy kérdésre szeretnék választ kapni?!

Egy hölgy belement az autóm hátuljába, és elismerte a hibát! de nekem lett egy nagy károm meg is javítanak és kifizeti a biztosító a kárt (WABARD biztosító). De mivel már így törve volt az autóm hiába javítják meg hibátlanul, akor is ez már egy törött autó marad és a piacon kevesebbet ér! akkor én tudok kérni kártérítést, ha írásban küldök levelet?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ha a gépkocsi 5 évnél nem idõsebb, akkor értékcsökkenés jogcímen követelheti ezt a kárát a biztosítótól. (Általában a kár kb. 15%-t szokták kifizetni).
Igazságügyi gépjármûszakértõ tudja a kár pontos mértékét igazolni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.02.08. 21:03:44 Szakterület: Közlekedési balesetek

A feleségem unokatestvére három hónapja hunyt el motorbalesetben 18 évesen vétlenül.Azt szeretném megtudni,hogy a fiu szülei jogosultak e a fájdalomdíjra? Ha igen ,akkor mennyi az a maximális összeg amit kérhetnek a biztositótól? Köszönettel L Balázs

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ha a szerencsétlenül járt fiu vétlen volt, ill. a másik fél felelõs a balesetért, akkor a közeli hozzátartozók (szülõk, testvér) jogosultak vagyoni és nem vagyoni kártérítésre.
A vagyoni kártérítés a temetési költségeket fedezi, ill. adott esetben a szülõk járadékot követelhetnek a háztartási, ház körüli munkák ellátására (ha a fiu ebben közremûködött). Továbbá a sír ápolására kegyeleti járadékot is kérhetnek.
Nem vagyoni kártérítésként a bíróságok akár 8-9 millió Ft-ot is megítélhetnek a szülõknek fejenként. Ehhez azonban sok mindent bizonyítani kell (a nagyon szoros érzelmi kapcsolatot, elhúzódó gyászreakciót, esetleges organikus betegség rosszabbodását (pl. magas vérnyomás), stb.).
A biztosító peren kívül ennél jóval kevesebbet fog felajánlani (ügyvéd nélkül max. 1-2 milliót), de ez attól is függ, hogy melyik biztosítóról van szó. Tapasztalataim szerint a motorbaleseteknél a biztosítók azzal is gyakran próbálkoznak, hogy közrehatás jogcímen a kártérítés jelentõs részét nem akarják kifizetni. Ezt nem szabad elfogadni.

Hívjanak fel nyugodtan, ha segíthetek.

Tisztelettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.01.28. 14:03:17 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

1993-as gyártású Toyota Corollámmal a pirosnál várakoztam, mikor egy hátulról érkezõ autó belémrohant. Személyi sérülés nem történt. A kárfelmérés során a kárszakértõ közölte, hogy csaknem 16 éves autó lévén a biztosító (OTP Garancia) új elemek beépítése esetén amortizációs költséget von le a javítási díjból (lámpatest, sárvédõelem, lökhárító). A javítószervíz becslése alapján ez kb. 50 000 Ft lenne, amit értéknövekedés címen nekem kell viselnem. Használt elemek beépítése esetén is engem terhel a fényezés amortizációja (20-30 000 Ft).
Tehát az ártatlanul elszenvedett baleset miatti kellemetlenségek és a jármû hiányából adódó veszteségek (utazási, szállítási problémák és költségek, telefonálás költségei, idõveszteség, idegi megterhelés stb.) mellett egy ekkora, számomra nagyon jelentõs összeget kellene kifizetnem, hogy újra használhassam az autóm.
Valóban értékesebb lenne egy eddig törésmentes 16 éves autó, mert a törés után megjavítják? Ki fizetne érte harminezer forinttal többet, csak mert egy kis területen új a fényezés?
Valóban tízezreket kell fizetni egy vétlen közlekedõnek, miután megkárosítják?
Nem akarok új elemeket és új fényezést, fõleg nem kívánok fizetni a saját károm után.
Átterhelhetem-e bármilyen módon a károkozóra vagy biztosítójára a rámkényszerített költségeket? Van-e esélye, értelme egy polgári peres eljárásnak? Vagy bele kell nyugodnom a számomra nyilvánvaló igazságtalanságba?

Tisztelettel köszönöm szíves válaszát.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ha számlás kárrendezést kér, akkor sajnos le fogják vonni az avulást (értéknövekedést).

Kérjen egyezséggel történõ kárrendezést és akkor ott javítja meg és annyiért a gépkocsit, ahol akarja.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2009.01.26. 10:06:18 Szakterület: Közlekedési balesetek

AUGUSZTUS15.ÉN AUTOBALESETET SZENVEDTEM UTASKÉNT,SÉRÜLÉSEIM MARADANDOAK,AZOTA MUNKAKÉPTELEN VAGYOK.AZT SZERETNÉM TUDNI JÁR-E BALESETBIZTOSITÁS,MINT UTASNAK.SAJNOS NEM TUDOM,HOGY VOLT-E AZ AUTON BIZTOSITÁS,AMIBEN UTAZTAM,MERT A TULAJ NEM HAJLANDO KAPCSOLATBA LÉPNI VELEM.EZZEL KAPCSOLATBA KÉRNÉM SEGITSÉGÉT.TISZTELETTEL TAKÁCS GÁSPÁR.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Természetesen jár Önnek kártérítés utasként is, a kárért felelõs gépkocsi kötelezõ felelõsségbiztosítójától. A MABISZ írásbeli kérelemre közli, hogy a gépkocsinak ki a felelõsségbiztosítója.

Hívjon nyugodtan, ha bármiben segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.11.20. 15:24:38 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!

A nevem Hrozik László. 2008. májusában közúti balesetem volt.
Összeütköztünk egy motorkerékpárossal. A baleset úgy történt, hogy én kb. 15-20 km/óra sebességgel megkezdtem a kanyarodást a tõlem balra lévõ üzlet parkolójába. Miközben a szemben lévõ sávból hirtelen feltûnt egy motoros, aki nem a megfelelõ sebességgel nagyjából 60 km/óra beleütközött a kocsim elejébe. A motoros 8 napon túl gyógyuló balesetet szenvedett, a térdkalácsa sérült meg. A motoros kiskorú, nincs jogosítánya, nem viselt bukósisakot, túllépte a megengedett sebességet lakott terülten belül, a motor nem az övé. Kíhívtam a mentõket, nem sokkal ezután megérkezett a rendõrség is.
Nem rég született bírósági végzés az ügyben, miszerint a baleset az én figyelmetlenségem miatt következett be és ezért közúti baleset gondatlan okozásának vétségét követtem el. A kiszabott pénzbüntetésem 90.000 Ft illetve további 160.000 Ft bûnûgyi költség a magyar állam javára.
Ezek után ma kaptam egy levelet a biztosítómtól, hogy káresetet jelentettek be a felelõsségbiztosításom terhére. Miközben a motor csekély mértékben sérült az én autómhoz képest. Én nem tudtam bejelenteni a motoros biztosítójának a káromat, mert semmilyen papírral nem rendelkezett a baleset szenvedõje sem a motor valódi tulajdonosa.
Nem értem, hogy õk miért követelhetik a biztosítómtól a kártérítést és hogyan deríthették ki, hogy melyik biztosítónál van biztosításom.
Nekem most 8 naon belül el kell döntenem, hogy kérek e tárgyalást a bíróságon vagy mindenbe belenyugszom és kifizetek mindent.
Hozzá kell még tennem, hogy jelenleg munkanélküli vagyok.
Nem vágyom a tárgyalás körüli problémákra, de úgy érzem , hogy igazságtalanság történik, mert eddig csak én fizetek mindenért, mintha egyedül én lennék felelõs.
Kérem írja meg nekem, hogy mitévõ legyek? Érdemes e belemennem egy bírósági tárgyalásba és az azzal járó további költségekbe.

Válaszát elõre is köszönöm:

Tisztelettel:

Hrozik László

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tiszelt Uram,

Nem Ön fog fizetni, hanem a felelõsségbiztosítója. Önt csak annyi hátrány fogja érni, hogy kedvezõtlenebb lesz a bonusz-malusz besorolása.

Ahhoz, hogy érdemes-e tárgyalás tartását kérnie, nem tudok nyiliatkozni, mert nem ismerem az iratokat. (Ha az iratokból az derül ki, hogy nincs esélye a per megnyerésére, akkor nem érdemes tárgyalás tartását kérnie).

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.11.18. 15:56:09 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!
Öcsém kb. másfél hónappal ezelõtt szenvedett közlekedési balesetet: egy közlekedési lámpánál (piros!) egy másik szgk. belé hajtott hátulról. Farmotoros öreg Skoda szgk lévén, a kocsinkat a kárszakértõ gazdasági totálkárossá nyilvánította. Errõl csak a kárfelméréskor kézzel kitöltött dokumentummal rendelkezünk, a vétkes sofõr biztosítója késõbb sem küldött semmilyen papírt ezzel a határozattal kapcsolatban. A napokban viszont postai úton 40.000 Ft kártérítést kaptunk, melyet nem vettünk át a kézbesítõtõl. Bár az öreg járgány piaci értéke minimális volt ugyan, de jól karbantartott gépkocsi volt, a szolgálata pedig, amit a családnak nyújtott, felbecsülhetetlen! A 40.000 Ft kártérítés arra nem elég, hogy megjavíttassuk (valószínûleg sérült a motor, + a karosszéria és a fényezés, stb...), de arra sem, hogy új autót vásároljunk. A családban most van 5 jogosítvánnyal rendelkezõ személy, egy idõs nagyszülõ, egy kiskorú, de kocsi egy darab se... A kérdésem az, hogy lehet-e fellebbezéssel élni az ügyben úgy, hogy a kocsit megjavíttatom, és a javíttatás költségét követelem a vétkes sofõr biztosítójától?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

természetesen kérhet számlás kárrendezést is a biztosítótól. Ez nem fellebbezés, hanem elõzetes egyeztetés a biztosító ügyintézõjével.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
ügyvéd
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.20. 18:38:02 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdw. Érdeklõdnék hogy egy közlekedési balasetnél a bíztosító kárszakértõje mi alapján számolja kí a fizetendõ összeget?Pontosabban az érdekelne hogy pl:alkatrészcserénél az új árat(bolti árat) számolja -e ? vagy Bontott alkatrészárak alapján számolnak? Elõre is köszönöm a vállaszt!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Amennyiben számlás kárrendezés van, akkor új alkatrész árat számol el. Ebben az esetben avulást is felszámol a biztosító. Ha egyezség keretében történik a kárrendezés, akkor számolhat bontott alkatrész árral is, ebben az esetben avulás jogcímen nem történhet levonás.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.15. 22:28:03 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A következõ dologban kérném segítségét:
Ez év januárjában egy súlyos, két halálos áldozattal járó közúti baleset vétlen résztvevõje voltam az M1-es autópályán melynek következtében az autóm totálkárosra törött. Az áprilisban elkészült rendõrségi határozat szerint a balesetért kizárólagosan a balesetben elhunyt két személy egyike a felelõs (kettõjük közül nem volt megállapítható melyikük vezette a kárt okozó jármûvet). A kárrendezést elõzetes CASCO-ra indítottam, melyet biztosítóm az AEGON rövid idõn belül rendezett. A CASCO-ra nem rendezhetõ kárigényemet az AEGON Biztosítón keresztül eljuttatam a kárt okozó jármû biztosítójához a MÁV ÁBE-hoz. Mivel hosszú hónapokig még csak válaszra sem méltattak véleményt kértem a Biztosítók Szövetségétõl, a PFÁSZ-tól ill. az AEGON-tól is (telefonon x-edik kísérletre annyit tudtam meg a MÁV-tól, hogy milyen kárszám alatt van náluk az ügy, és hogy kárszakértõnél van mindez szeptemberben, 9 hónappal a káresemény után!). Legnagyobb megdöbbenésemre azt a javaslatot kaptam, hogy közvetlenül a károkozótól pereljem a kérdéses több mint 300 ezer forintot! Ezzel kapcsolatban a következõ kérdéseim lennének:
- emberileg elfogadható-e bárkinek is az, hogy pereljek egy szerencsétlen özvegyet, aki tényleg abszolút semmirõl nem tehet?!
- amennyiben a rendõrség sem tudta megállapítani, hogy ki vezette a jármûvet így a károkozó személyét sem én honnét tudjam?!
- miért fizetek hosszú évek óta több millió gépkocsi tulajdonos társammal együtt kötelezõ felelõsségbiztosítást ha kár esetén amennyiben a biztosító bármilyen okból kifolyólag nem tud (vagy nem akar) fizetni a károsult tõlem perli a kárösszeget?!
- kihez és milyen módon fordulhatok jogorvoslatért
A baleset után abban bíztam, hogy a másik félnek van érvényes kötelezõ felelõsségbiztosítása. Ma már tudom, hogy számomra kedvezõbb lett volna, ha a szerencsétlen elhunyt nem lett volna törvénytisztelõ állampolgár, mivel akkor a Biztosítók Szövetségétõl már megkaptam volna a pénzemet! Azt azért még most sem értem hogyan lehetséges az, hogy mindenki a törvényi szabályozások szerint fizet, csak aki ezeket a rendeleteket hozza (Magyar Állam) és hivatott lenne a folyamatokat ellenõrizni és szükség esetén közbeavatkozni nemes egyszerûséggel a homokba dugja a fejét és \"tojik\" azokra akiket pont az õ által hozott rendeletek lennének hivatottak védeni!
Szóval az lenne a kérdésem, hogy kihez, milyen formában forduljak és mik az esélyeim (az esetlegesen ezzel kapcsolatosan felmerülõ költségek kit terhelnek?).
Segítségét elõre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Kálmán Gábor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

MÁV ÁBE-hoz tartozó kártérítéses ügyekben a következõ stratégiát javasolom:

Egyszerre kell beperelni a MÁV ÁBE biztosítót és a károkozót (I. és II. rendû alperesek). Még van remény arra, hogy a kár egy részét a biztosító kártérítési alapja megtéríti. A Hitelintézeti Felszámoló Kht. a biztosító vagyonkezelõje, 2008 végén fog kiderülni, hogy a bejelentett károk mekkora hányadának fedezetére elég a káralap.
Azt, amit a biztosító nem tud megtéríteni, azt sajnos csak a károkozótól lehet követelni. Hacsak nem az állam helytáll majd helyettük egy „lovagias” gesztussal. Illetve, ha a PSZÁF felelõsségét megállapítanák a biztosító csõdbemenetelével kapcsolatban, akkor a PSZÁF-tól is lehetne követelni a kártérítést.
Az Ön esetében a két elhunyt örököseit lehet beperelni, akik az örökség összegéig kötelesek helytállni. Ha nem lehet megállapítani, hogy melyik elhunyt vezette a gépkocsit, akkor fele-fele arányban kötelesek fizetni az örökösök.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.14. 17:18:09 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Idén júniusban hátulról belénk rohant egy személyautó, amelynek következtében autónkban 600 ezer Ft-os kár keletkezett. A károkozó biztosítója a szervíz által kibocsátott javítási számlát kifizette, azonban elzárkózott attól, hogy értékcsökkenés címén bármilyen kártérítést is fizessen nekünk.

Az autónk cégautó, típusa: Peugeot 206 SW XS, gyártási év: 2002. december, forgalomba helyezés: 2003. május.

A káresemény kapcsán sérült: lökhárító, hátfal, hátsóajtó, padlólemez, ezek közül cserélték a lökhárítót, hátfalat. A hátsóajtót és a padlólemezt javították. A munkákat Peugeot-szervíz végezte.

A biztosító elutasító válaszát azzal indokolta, hogy a szakértõjük szerint az autó életkora és futáskilométere miatt nem jogosultunk értékcsökkenés miatti kártérítésre.

A kárfelmérõk szerint 5 éves életkorig szoktak a biztosítók ilyen jogcímen kártérítést fizetni, de sajnos semmilyen jogszabályt erre nem találtam. Pusztán gyakorlat ez?

Különben a kárfelmérõk szerint az autó sérülés elõtti állapota nem állítható helyre, ezért bármilyen gyakorlattól, 5 évtõl függetlenül jogos lehet a követelésünk.

Ön szerint megalapozott-e a biztosító álláspontja? Álláspontunk szerint nem, mert az autó a káreseményig balesetmentes volt, a kárfelmérõk szerint is nagyon jól karbantartott állapotú. A Peugeot Gablini értékesítési osztálya szerint is csökkent az autó piaci értéke, eladhatósága; kb. 10-20%-ot mondtak irányként.

Köszönettel és tisztelettel,

Száraz Enikõ

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Sajnos tényleg az a gyakorlat, hogy értékcsökkenést abban az esetben állapítanak meg, ha a gépkocsi 5 évnél nem idõsebb. Ez nincs leírva egy jogszabályban sem, ez szakértõi gyakorlat. Abban az esetben állapítanak meg igazságügyi szakértõk 5 év feletti gépkocsinál is értékcsökkenést, ha a gépkocsi állapota kifogástalan volt, 1 tulajdonosa volt csak, vagy különleges gépkocsiról van szó.

Tekintve, hogy az Ön estében a perérték viszonylag alacsony lenne, sajnos nem igen érdemes peresíteni a követelést (többe kerülne a pereskedés, mint a megítélt összeg).


Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.11. 23:24:48 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Ezév májusában az akkor még fiatalkorú fiam a barátja autójának vezetése közben autóbalesetet szenvedett. Jelenleg közvetítõi eljárás van folyamatban, melynek lényege a peren kívüli megegyezés lenne a sértettel.
Az összetört autót kellene kifizetnünk.
A mi részünkrõl már rég túl lehetnénk a kárösszeg megfizetésén, de sajnos a sértett követelése messze felülmúlja a valós kárértéket. Október végén fogunk találkozni egy közvetítõvel, amely a vádemelés elõtt az utolsó lehetõség lenne a megegyezésre, de õk hajthatatlanok, nem engednek az általuk kitalált összegbõl. Nem akarom elhinni, hogy nincs egy olyan törvény, amely meghatározza, hogy az ilyen esetekben mire lehet kötelezni az elkövetõt és mi az, amire nem. Õk a bánatpénzzel szeretnék pótolni az esetlegesen elvesztett összeget, tehát a végén mégis elérnék az eredeti összeget, mely szerintem jogtalan. Ezen felül ugye rájuk is érvényes a káronszerzés tilalma? Tudjuk, hogy a fiunk volt a hibás, de csak a jogosan megilletõ kárt szeretnénk megtéríteni és nem szeretnénk további több százezer forinthoz juttatni a kedves szülõket, mert azt én is el tudnám költeni a gyerekeimre. Hol a határ? Meg lehet szabályozni valahogy a követelésüket? Nem rajtunk múlik a rendezés, mégis az én fiam álljon bíróság elé azért, mert más olyan pénzéhes, hogy nem tud határt szabni a követelésének? Kell, hogy legyen valami, ami egy kicsit a mi oldalunkon áll! Kérem, legyen kedves megírni, mi az, amire mi számíthatunk és van-e valamilyen törvény, mely behatárolhatja a követelésüket?
Fáradozását elõre is megköszönve,
Tisztelettel:

Horinka Gáborné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Mivel nem ismerem az ügyet, így nehéz véleményt mondjak.
Ha a fiának nem volt korábban ilyen balesetes ügye, valószínûleg komoly büntetést nem fog kapni a büntetõ bíróságon (ennek megítéléséhez részletesen ismernek kellene az esetet).

Ha soknak gondolják, ne fizessenek semmit, remélhetõleg nem lesz komoly a fia ellen kiszabott ítélet. A kárt a biztosító fogja majd megtéríteni a károsultnak.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.03. 22:42:31 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Feleségemet néhány hete autóbaleset érte, amiben súlyos sérüléseket szenvedett (több törés, köztük olyan amit mûteni is kellett és még nem tudjuk ebbõl lesz e maradandó károsodás). Az általa vezetett gépkocsi totálkáros lett. A rendõrségi helyszíni szemle igazolja az õ vétlenségét azonban mivel hivatalból eljárás indult a vétkes fél ellen, így az ügy lezárása csak hónapok múlva várható. Két kérdésem lenne: Mivel munkanélküli volt, nincs kiesõ jövedelme, viszont a balesetet követõ héten kezdett volna dolgozni (a leendõ munkájához szükséges, frissen szerzett bizonyítványáért igyekezett éppen), így kérhetõ-e kártérítés az (igazolhatóan) elveszített munkabérre? Másik kérdés, hogy a rendõrségi eljárás lezárása elõtt a meglévõ helyszíni szemle adatainak birtokában, lehet-e kártérítési igényt benyújtani a biztosítónál? Mivel a frissen felvett építési hitelünk törlesztéséhez szükség lenne az õ (biztosnak tekintett) leendõ jövedelmére, így ennek hiányában az eljárás végéig (illetve az õ keresõképességéig) nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerülünk.
Válaszát elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Amennyiben a baleseti helyszínelési jegyzõkönyv tartama alapján a károkozó felelõssége egyértelmû és a vétkességét a károkozó is elismeri, akkor a biztosítók nagyobbik része már ekkor fizet elõleget. (Egy-egy biztosító még ekkor is ragaszkodik a vádirat megvárásáig).

Felesége természetesen követelheti azt a kereset kiesést, ami amiatt érte, hogy az új cégnél nem tudott munkába állni. Ettõl az új cégtõl kellene egy olyan igazolás, ami a munkába állás idõpontját megerõsíti.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.03. 11:53:10 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr. Hantos Ádám!
A buszajtó megállón kívüli kinyitásakor összezúzódott a IV. lábujjam.(Jegyzõkönyv van.) 1 hónap után még nem tudok zárt cipõt viselni.A táppénz kiegészítésen kívül milyen módon élhetek kárigénnyel, ha nem számlaképes személy segítségét vettem igénybe? Esetemben milyen összegû kártérítés érvényesíthetõ, ha az eddig napi rendszerességû fitness edzéseimrõl egy ideig még le kell mondanom.
Válaszát köszönettel várom!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

A kártérítés mértéke elsõsorban ahhoz igazodik, hogy van-e maradandó károsodás. Ha nincs, akkor is jár nem vagyoni kártérítés, de ennek mértéke alacsonyabb, ha a lábának gyógyulási ideje két hónap, akkor kb. 100.000,- Ft. A BKV felelõsségbiztosítója a Generali, az igényt oda is be lehet közvetlenül nyújtani. Természetesen vagyoni kártérítést is követelhet (keresetkiesés, fitness bérlet, stb.).

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.10.01. 11:06:17 Szakterület: Közlekedési balesetek

2008. szeptember 8-án összetörték a szabályosan parkoló autómat a házam elõtt. Rendõrség megállapította hogy vétlen voltam, a másik fél volt a hibás. A kötelezõjére megjavították az autómat. Értékcsökkenést nem fizettek. Az autóm 3,5 éves. 600 e Ft kár keletkezett az autómba. Kérhetek-e kártérítést, mivel az autóm értéke jóval kevesebb most, mint elõtte, és kitõl? A biztosítótól, vagy a vétkes soförtõl?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A biztosítótól kérheti az értékcsökkenés kifizetését. Sajnos általában csak a kár kb. 10-15%-át szoktak ilyen megállapítani értékcsökkenésként. Ha elfogadhatatlan lenne Önnek a biztosító ajánlata, akkor egy független gépjármû szakértõtõl kérhet szakvéleményt.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.27. 13:36:09 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt: Dr. Hantos Ádám !
2007.05.29. Motorkerékpár balesetet szenvedtem. Válltörésem és arckoponyatörésem lett, mindkettö maradandó sérülésekkel jár. A biztosítónál (Allianz) azt mondták, hogy majd fel fognak ajánlani egy összeget a sérülésekre. A felajánlott összeget mi alapján ítélik meg, honnan lehet megtudni, hogy mire menyit kellene fizetniük? Ha nem egyezik a biztosító ajánlata az én elképzelésemmel, akkor mi a teendõ? Ha nem fogadom el, mit tesz a biztosító?
Reális összeget szoktak felajánlani?

Válaszát elõre is köszönöm.

Tisztelettel: Adorján Attila



Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A tapasztalatom szerint lényegében sosem szoktak olyan összeget maguktól felajánlani, ami megközelítené a bírósági joggyakorlat alapján járó összeget.

Megfelelõ tapasztalattal rendelkezõ ügyvédet tanácsos megkeresni, mert elõreláthatóan az ügyvédi honorárium figyelembevételével is magasabb összeget fog kapni.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.27. 11:12:45 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Úr!

Esetemben én voltam a károkozó, figyelmetlenségem miatt hátulról összetörtem a vétlen fél autóját, szerencsére senki sem sérült meg, a vétlen autós lökhárítója viszont legalábbis javításra vagy cserére szorult. A baleset miatti felelõsségemet nem is vitattam, teljesen egyértelmû volt a helyzet, a baleseti bejelentõt kitöltöttük. A gondot az okozza, hogy fiatal budapesti férfiként a MÁV ÁBE biztosító egyesülethez szerzõdtem, mivel a második legolcsóbb biztosító is több, mint kétszeres árajánlatot adott. Amint ön is bizonyára tudja, ez a biztosító megszûnt idõközben.

A napokban kaptam kézhez egy bírósági idézést ezen baleset kapcsán, mint másodrendû alperes, a felperes az Allianz ZRt és egy jelentõs összeget szeretnének belõlem kicsikarni (360e Ft). A periratok alapján a MÁV ÁBE korábban megtagadta a kárrendezését, mivel túlzottnak tartotta a kárösszeget. Ezt én nem tudom vitatni, hiszen nem vagyok szakértõ. A baleset idején érvényes szerzõdésem volt a MÁV ÁBE-vel, ezt tudom bizonyítani a befizetett csekkekkel illetve a biztosítási kötvénnyel is. Az eset 2006-ban történt, azóta engem senki sem keresett meg ezzel kapcsolatban. Jogos-e az Allianz igénye vagy nem? A kgfb-ról szóló kormányrendeletben (190/2004. (VI.8.)) azt olvastam, hogy a biztosítóm köteles a kárt megtéríteni (2.§ (5); 7.§ (1); 8.§ (1), hiszen ezért szerzõdtem vele. Én jóhiszemûen szerzõdtem a MÁV-hoz, nem érzem jogosnak az Allianz igényét.

Üdvözlettel,

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Egyelõre ne fizessen még semmit. A MÁV ÁBE még nem szûnt meg, felszámolás alatt áll. A Hitelintézeti Felszámolási Kht. a vagyonkezelõje. Az év végén derül ki, hogy a MÁV megmaradt vagyona a károk hány százalékának fedezetésre elég. Önt csak abban az esetben kötelezhetik kártérítésre, ha a MÁV ÁBE felszámolója sem képes a jogerõsen megítélt összeget kifizetni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.27. 00:23:14 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr,

Egy közlekedési balesetet szenvedõ alanya voltam, az anyós ülésen utazva oldalról belénk jött egy másik autós, aki nem ismerte el vétkességét, de szerintem egyértelmüen kiderül ez.
Engem a mentõ vitt el, aznap még ki is engedtek, majd taxival hazamentem. Szerencsére megúsztam annyival, hogy az orrcsontból elmozdulás nélkül letört egy darab. Illetve, ezen kivül azért fejfájás elõfordult, illetve alvási problémák, orrdugulás. Ct vizsgálat szerencsére negativ volt. Ez esetben a biztositóval szemben milyen követelésem lehet?
Anyagi kár ami ért: Mobiltelefonom használható, de szemmel láthatóan megviselte (a telefonról van számlám), viszont a hátitáskámban lévõ laptopnak a kijelzõje összetört, többet nem indult el. A laptopról maximum adásvételit tudok mutatatni ha megtalálom, mert használtan vettem, de úgy sem volt olcsó! Viszont természetesen a laptopot be tudom mutatni, akár nekik is adom... Ez esetben mire számithatok, mit fogad el a biztositó?
Várom válaszát,
Köszönettel:
Sanyi

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ha nem ismerte el a felelõsségét a másik fél, úgy a biztosítója ragaszkodni fog ahhoz, hogy a szabálysértési eljárás lezáruljon (legyen jogerõs határozat). Ha az eljárás úgy végzõdik, hogy a másik fél a vétkes, akkor a vagyoni károkat (laptop, telefon, stb.) meg fogja téríteni a biztosító. A laptopot és a telefont be kell majd mutatni a biztosítónak.
Nem vagyoni kárként kb. 100.000,- Ft-ot követelhet.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.19. 11:20:36 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Ádám !

2008.05.16.-án történt velem közúti baleset. Robogóval közlekedve elütött egy balra kanyarodó teherautó. Azzal tisztában vagyok ,hogy a robogóban illetve a ruhában esett kár (sajnos avultatással)hogyan lesz kifizetve, de azt nem tudom ,hogy a személyi sérülésre milyen kárigényt adhatok be, illetve ,hogy ezt megtehetem - e magánszemélyként is ,vagy csak ügyvéden keresztül tanácsos? Bal kezem mutatóujja két helyen eltört, bevérzett az agyam ,melynek következtében amnesiás lettem. Az emlékeim visszatértek, kivétel ezalól a baleset elõtti közvetlen idõszak - kórházban ébredésig. A jobb térdemben jelenleg is haránt irányú szalagszakadás van. Azóta eltelt négy hónap és még nem adtam be a kárigényt, mert rendõrségi döntésre vártam (ami persze nincsen, majd bírósági végzés lesz 1-1,5 év múlva)) Amennyiben van lehetõségem kárigényt ezzel benyújtani, milyen kárösszegre tarthatok igényt, illetve milyen módon nyújtsam be ?

Válaszát elõre is köszönöm,
tisztelettel:
Kovács László

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A kártérítés mértékének megítéléséhez ez így kevés információ. Tudnom kellene, hogy az agysérülés milyen súlyos volt, meddig állt kezelés alatt, az amnezia mellett maradt-e egyéb maradandó tünet. A térdsérülése milyen tüneteket okoz, volt-e mûtve, ill. kell-e mûteni?

Ha van vádirat, akkor a biztosítóval szemben már lehet a kárigényt érvényesíteni. Személyi sérülésnél ügyvéd nélkül is lehet kártérítési igényt érvényesíteni, csak a kifizetett összeg elõreláthatóan jóval alacsonyabb lesz.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.14. 23:04:01 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A kérdésem a következõ: 2007.11.04-én balesetet szenvedtem, hátulról belémrohant egy autó. Megírtuk a papírokat, elismerte, bejelentettem a biztosítónál ( Aegon ) Kijött a szakértõ, lefényképezte, felvette a jegyzõkönyvet. Az autót viszont ezidáig nem vittem javíttatni, most szeretném elvinni ( 2008.09.14 ). A biztosító fog fizetni ugyanúgy? Vagy elévült a káresemény? Köszönöm válaszát. üdv József

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A biztosítónak fizetnie kell, nem évült még el a követelés. Elõtte azért egyeztessen a biztosítóval, hogy biztosan olyan szakszervízbe vigye, akinek a számláját elfogadják (egy partnerszervízben a szerzíz intézi az egész kárrendezést). Úgy is megállapodhat a biztosítóval, hogy nem számlás lesz a kárrendezés, ebben az esetben ott javíttathatja meg a gépkocsit, ahol akarja.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.09.01. 11:49:20 Szakterület: Közlekedési balesetek

Egy hónapja gépkocsim balesetet szenvedett. A károkozó biztosítója (Posta), a káresemény jogalapját vizsgálja. A kocsit a szervíz két hete megjavította, de a jogosultság biztosító általi elismerésig nem adja ki.

Kérdésem, hogy a biztosító meddig húzhatja az ügyet és van-e jogorvoslati lehetõségem?
Megtéríti-e a biztosító a kocsi visszatartásából eredõ kárt (biztosítási díj, súlyadó stb.)?

Válaszát elõre is köszönve, üdvözlettel:
Danka Elek

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A biztosítónak sajnos nincs olyan törvényben elõírt határidõ, amit be kellene tartania.
Az Ön által leírt költségeket érvényesítheti, valamint kérhet még bérgépjármû költséget.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.08.28. 13:50:22 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr !

Egy hozzátartozóm kb. 20 évvel ezelõtt közlekedési balesetet szenvedett, ami miatt még ma is van egészségi problémája. Ezt rendõrségi és orvosi iratok igazolják. A baleset okozója mostanáig önként fizetett rendszeresen az orvosi költségekre és a gyógyszerekre. Készpénzben fizetett, errõl nincs papír. Mostantól viszont nem akar tovább fizetni. Mivel önként fizetett, eddig nem lett belõle bírósági ügy. Az a kérdésem, hogy érdemes-e a bíróságon kártérítést kérni most, 20 év után, ha orvosilag bizonyítani lehet a baleset miatti rossz egészségi állapotot?

Tisztelettel

Bencze László

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Igen, lehet perelni az illetõt, hogy a gyógyszereket továbbra is fizesse. Az elévülés mostanáig nyugvott. Egy éven belül be kellene perelni, különben elévül a követelés.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.08.24. 19:44:57 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2008. augusztus 18-án ért baleset, este 11 órakor. Én szabályosan közlekedve, sebességkorlátokat betartva (kb. 85 km/h) mentem az úton, amikor kiszaladt elém egy kutya, én a kormányt elrántva berepültem autómmal egy fás-gödrös részre, az autómban körülbelül 1,5 millió forint kárt okozva.
Kérdésem: kihez fordulhatok ilyenkor?
Az autómon hitel van, mire számíthatok?
A kárigényemet kivel szemben érvényesíthetem?
Válaszát elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Ha a kutya gazdája meglenne, akkor vele szemben lehetne kártérítési igénnyel fellépni. Ha az illetõnek van lakásbiztosítása, akkor az általában kiterjed az ilyen jellegû károk fedezésére.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.08.14. 14:21:42 Szakterület: Közlekedési balesetek

Parkoló autómat összetörte egy kõszállitó teherautó,mint utólag kiderült nincs biztositása,mit tudok most tenni?
köszönettel:Hack Miklósné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

A MABISZ-nál kell benyújtani a kártérítési igényt.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.08.04. 14:43:39 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!
Néhány hete a férjem által vezetett személygépkocsinkkal egy mezõgazdasági vontatót elõztünk, mely két pótkocsit vontatott. Már csaknem befejeztük a szerelvény elõzését, amikor a vontató váratlanul, jelzés nélkül balra (elénk)kanyarodott.Mi már nem tudtunk semmit sem tenni az összeütközés elkerülése érdekében.
Én 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtem, autónk valószínûleg totálkáros. (Ezután jön a kárszakértõ.)
Az ügy még rendõrségi szakaszban van. A jelenlegi álláspont szerint egyértelmûen a vontatóvezetõ a vétkes, ám errõl még nincs határozat, tehát változhat.
A baleset után az intézkedõ rendõrök vették eszre, hogy férjem jogosítványa 3 hónapja lejárt. Több mint 30 éve van jogosítványa, most elõször nem figyelt a dátumra. Az már biztos, hogy a casco szóba sem jöhet, hiszen ott egyértelmû kikötés az érvényes jogosítvány megléte. Hogyan alakul ez a kötelezõ felelõsségbiztosításnál? Mi a helyzet, ha egyértelmûen a másik fél a vétkes, s mire számíthatunk, ha esetleg megosztott felelõsséget állapítanak meg?
Válaszát köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

A felelõsségbiztosító azért kármegosztást nem állapíthat meg, hogy a férjének nem volt érvényes jogosítványa. Ezért max. szabálysértési bírsággal büntetheti a rendõrség.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.07.03. 09:48:50 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

A következõ esettel kapcsolatban kérném tanácsát:
Pár hete 17 éves fiamat baleset érte. Stop táblával védett úton kerékpárral haladt egy autó mögött. Az autó indexelt, hogy balra kanyarodik, fiam pedig egyenesen tovább haladt. Ennyi amire Õ emlékszik, utána pedig arra, hogy a mentõs fölé hajol.
A mentõ kórházba szállította fiamat, aki útközben valószínûleg többször elájult, de annyira magánál volt, hogy a mentõsnek meg tudta mondani a telefonszámomat, aki így értesíteni tudott.
Mikor beértem a kórházba, elég rossz hírekkel fogadtak, már készítették elõ a fiamat mûtéthez, (orrcsont törés, koponyaalapi törés a többit majd mûtét után mondjuk stb) végül szerencsére mûtétre nem került sor, kézzel helyretették az orrcsontot. Természetesen több nap kórházi szigorú fekvés, csak folyadék majd fokozatosan pépes illetve puha ételek fogyasztása mert a foga is kimozdult. Összességében 6 nap kórház és további két hét kímélõ életmód, mostanra már mondjuk 80 %-ban felépült, õsszel további vizsgálatoktól függõen orrcsont korrekció és a kimozdult fog sorsa is még kérdéses.
A balesetrõl nem rendelkezem teljesen tiszta képpel. A rendõrök voltak kint helyszínelni, de addigra a fiamat már elvitte a mentõ. A kórházban hívott a helyszínelõ, hogy a fiam kerékpárját és sisakját bevitték a rendõrségre, ott átvehetem. Kérték, hogy fiamat kérdezzem meg, hogy tapasztalt-e valamilyen rendellenességet a baleset elõtt, ezt írjam le, és a fiam írja alá. Mivel a fiam igazolt triatlon versenyzõ, ezért a kerékpárja mindig 100%-os mûszaki állapotban van, nem is indulhatna egyébként versenyen, a baleset elõtt is minden rendben volt. Ezt leírtam, a gyerek aláírta. Bevittem a rendõrségre, ahol átvették a papírt, mondták, hogy elhozhatom a kerékpárt és a sisakot. Kérdésemre, hogy nincs-e szükség rá további vizsgálathoz, a rendõrség azt mondta, hogy mivel fiam nyilatkozott, ezért nincs, egyértelmû a tényállás, már csak az a kérdés, hogy a látlelet 8 napon belüli vagy 8 napon túli gyógyulást állapít-e meg, és ennek függvényében indítják majd meg az eljárást az autós ellen, aki nem adott elsõbbséget a fiamnak.

És akkor most jön a biztosítás része az esetnek. Mivel fiam triatlon versenykerékpárral közlekedett, ami több darabra tört, már itt több százezer forintos kár keletkezett. A fején lévõ kerékpáros sisak és szemüveg (ami valószínûleg megóvta egy sokkal komolyabb fej és szemsérüléstõl) is komoly pénzekbe kerültek. A rajta lévõ ruhákat ollóval vágták le a kórházban. A gyerek folyamatosan egész évben készül a versenyekre, melyekbõl a legfontosabbak június-augusztusi idõszakban vannak, és jó eséllyel válogatottba is bekerülhetett volna. Ezeken most természetesen nem tud részt venni, talán mostanra már óvatosan el tud kezdeni edzeni, de gyakorlatilag ezt a versenyidényt ki kell hagyni. Ez talán így önmagában nem tûnik túl komoly problémának, de lelkileg is elég nagy sokkot jelentett neki a baleset, nem is beszélve arról, hogy év közben a versenyekre felkészülés mennyi idõ, energia és anyagi ráfordítást igényelt úgy fiamtól mint a családtól (edzésekre utazás, edzõtáborok stb.). Ezen túl ameddig korházban volt én naponta autóztam kb. 50 km-t Érdrõl a János kórházba oda-vissza, két nap szabadságot vettem ki.

Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben hogy álljak neki a biztosítás intézésének? Elég jól eligazodom a hivatalok útvesztõiben, viszont tudom, hogy nagyon fontos az elsõ lépés. A biztosító felé csak egy a Rendõrségtõl kapott Baleseti tájékoztató van a kezemben, erre alapozva tudom jelezni kárigényemet az autós KGFB biztosítója (MÁV Biztosító) felé. Írjam le amit tudok a balesetrõl? Helyszín, ki honnan jött? Vagy ezt majd a rendõrségi papírokból fog számukra kiderülni? Vagy egyszerûen csak soroljam fel milyen károk keletkeztek? A károkat összegszerûen is tüntessem fel, természetesen amit én gondolok és majd a szakértõjük mond rá valamit? Tüntessek fel nem anyagi kárt is? Szóval hogy indítsam el a kárigényemet? Annyit megtudtam rendõr ismerõsömtõl, hogy akár másfél év is lehet, mire lezárják az ügyet, azaz a biztosító fizet. Szerencsére fiam a kezdeti elkeseredés után, hogy befejezi a triatlonozást, most már a folytatásban gondolkodik, de ehhez új felszerelések kellenek, sajnos - mivel két kamasz fiút egyedül nevelek - ezt most nem tudnám elõteremteni, a tönkrement felszereléseket is több év alatt, részletfizetésekben vettem meg.



Köszönettel venném, ha néhány jó tanáccsal tudna segíteni.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

fontos lenne, hogy a balesetet okozó gépkocsi vezetõ elismerje a felelõsségét (kitöltsön egy kárbejelentõ lapot, elismerve felelõsségét). Ha a rendõrségi jegyzõkönyv is egyertelmû, akkor fizetni fog a biztosító. Bár a MÁV mindent megpróbál, hogy ne kelljen fizetnie.
A személyi sérülésre egyáltalán nem vagy csak minimális összeget fog kifizetni.
A biztosítót ismerve tanácsos lenne rögtön ügyvéddel kezdeni.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2008.06.28. 20:08:44 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy férjem Taxisként dolgozik és munka közbe belementek az autóba, a gépjármû javitásra szorul.A biztosítónak /károkozó részérõl/ ki kell e fizetnie a férjemnek a javítási idõ alatt lévõ kereset kiesést , vagy ha nem akkor azt a kár okozónak meg kell e téríteni, amennyiben igen ezt milyen úton lehet részünkrõl érvényesítetni.Továbbá a kárrendezés ideje hány munka naphoz köthetõ és ha ez nem történik meg akkor mi a teendõ.
Köszönöm hogy kérdésem elolvassa és válaszol.
Tisztelettel
Kékesiné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A biztosító szakértõje meg fogja adni, hogy a gépkocsi ideális esetben hány munkanap alatt javítható. Erre az idõre lehet keresetkiesést vagy bérgépjármû-költséget érvényesíteni.
A biztosítóhoz be kell nyújtani a kárigény, munkáltatói kimutatással igazolva a keresetkiesést. (Igazolni kell, hogy a baleset elõtt mennyi volt az egy napra jutó átlagos jövedelme.)

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.06.20. 19:05:57 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Férjem 1,5 évvel ezelõtt egy autóbalesetben életét vesztette. Azóta egyedül nevelem 3 kiskorú gyermekemet. Mivel lakóhelyünktõl 32 km-re dolgozom, szükségem volt egy autóra. A gyermekeim biztonsága érdekében, valamint a férjem balesete miatt 2007. õszén vettem egy 2003-as Suzuki Ignis GS típusú autót, melyben vezetõoldali,utasoldali, valamint hátsó oldali légyzsák van. 2008.06.06-án esõs idõben elvesztettem az uralmamat az autó felett, nem tudtam irányítani,lecsúsztunk az úttestrõl, az autó többször megfordult,majd egy nagyobb farönknek ütközött, végül fejjel lefelé állt meg. Egyetlen légzsák sem nyílt ki. Az autó totálkáros lett. Két gyermekemnek megsérült a feje,de 8 napon belül gyógyultak. A kisebbik fiam,aki hátul, a szélsõ gyerekülésben ült,a roncsolódott karosszériától olyan fejsérülést szenvedett,aminek követekeztében a homlokán lévõ heg valószínüleg megmarad.
Kérdésem: jogosult vagyok-e az autógyártól kártérítésre, mivel a GS modellt a légzsákok miatt választottam?
Válaszát elõre is köszönöm!
Tisztelettel:
D.B.Dóra

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

azt, hogy a légzsáknak ki kellett-e volna nyilnia, igazságügyi szakértõnek kell megválaszolnia. Ha a kocsi gazdasági totálkáros lett, nagy valószínûséggel ennek meg kellett volna történnie. A gyermek emiatt nagy valószínûséggel kártérítésre jogosult.

Hívjon fel nyugodtan, ha segíthetek.

Üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.05.29. 20:23:20 Szakterület: Közlekedési balesetek

A károkozóm a MÁV ÁBE-nél volt biztosítva, 2,5 hónapja folyik az ügyem. Most már vihetem az autót a javító szervízbe (150 km). Az utazási költséget illetve, ha bérautót vennék igénybe - mivel nagy szükségem van az autóra (munkahelyi-eseti kiküldetések)kérhetek-e erre is költség térítést?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

igen, kérheti az utazási költség és a bérautó költségének megtérítését. A MAV ABE ezt peren kívül nagy valószínûséggel nem fogja kifizetni.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.05.23. 20:35:45 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Cím!

2008.05.21-én többször próbáltam itt, azaz a honlapon Önöknek írni, sikertelenül.
Végül email-ban elküldtem a történetemet és a kérdéseimet az info@karszakertok.hu címre.

Remélem tudnak nekem információval, segítséggel szolgálni.

Számomra nagyon örvendetes, hogy létezik ilyen lehetõség.
A legfontosabb, hogy akár az én történetembõl okulva más már felkészültebben tudja átlátni a helyzetét és a \"megfelelõ tudással felvértezve\" vághat bele a sokszor hosszadalmas ügyintézésbe.
Ezért is remélem, hogy még sokáig tudnak nekünk segíteni.

Köszönöm mielõbbi válaszukat!

Tisztelettel:

Kovács Sándor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Ebben az esetben a bérgépkocsi igénybevétele indokolt.
Nem kell számlát bemutatni, elég, ha az errõl kötött szerzõdést majd benyújtja a biztosítónak. Max. 2-3 hónapra szokták megtéríteni a bérgépjármûvet.

Az ukrán biztosító mo-i kárrendezési megbízottjához kell benyújtani a kárigényt (a MABISZ megmondja, hogy ki a kárrendezési megbízott).

Ha másik kocsit vesznek, kérheti ennek átírási költségeit is megtéríteni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2008.05.22. 13:11:11 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hölgyem-Uram
Három hete Cserszegtomajon elütöttem egy kutyát,a gazdája elismerte felelõségét,megadta biztosítója címét.
Felkerestük az Allianz biztósítót,nyilatkozatunkra így reagálta:a kutya az ütközéskor nem volt pórázon és így nem fizetnek semmit.
Kihez fordulhatok ilyenkor?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

ismerni kellene a biztosítási kötvényt, hogy biztosat lehessen mondani. A biztosítót fel kell szólítani, hogy a póráz hiánya miatt mi alapján tagadja meg a kártérítés kifizetését.

A ptk. alapján pont amiatt felelõs a kutya gazdája, mert nem volt a kutya pórázon tartva.

Tehát a véleményem szerint a biztosítónak fizetnie kellene. Perrel kell megfenyegetni õket.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.05.03. 17:14:10 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárrendezõ Iroda!

Az alábbi gépjármû balesetem kapcsán kérem szíves tájékoztatásukat, mivel a kötelezõ felelõsségbiztosítóm (Genertel.hu) és a MABISZ sem tud egyértelmû felvilágosítást adni a károm rendezésének módjára.

Balbis Giuseppe olasz állampolgár által vezetett CG103ME olasz forgalmi rendszámú személygépkocsihoz csatolt CG86554 olasz forgalmi rendszámú utánfutóval 2008. 04. 29-én 10:00 körül a Budapest III. kerület Amfiteátrum u. 10. sz. elõtt nekiütközött a Toyota Yaris KCJ-519 forgalmi rendszámú gépkocsimnak.
Németül kommunikálva az olasz gépkocsivezetõ azonnal elismerte a károkozásának tényét és készpénz kifizetésével kívánta rendezni a káromat. Kérte, hogy tekintsek el a hivatalos eljárás megindításától, mert az számára nem lenne kedvezõ.
Tájékoztattam, hogy a kárérték megállapítása csak a szakszerviz szemléje és kalkulációja után lehetséges.
Kérésemre rendõri helyszíni intézkedés történt, majd bementünk a III. kerületi Rendõr-fõkapitányságra, ahol még az éjszaka folyamán behívott tolmács segítségével lefolytatták a szabálysértési eljárást, melyben elmarasztalták az olasz károkozót.

Ezt követõen felkerestem a Toyota Sakura Kft-t (ahol az autómat vásároltam), és a szervizes szakember szemléjét követõen elkészítették a javítási kalkulációjukat, a javítási költség ÁFÁ-val 343.930,-Ft.
(Egyébként ennek egy kontrollpéldányát átadtam a károkozónak is.)
A javítási nem terjed ki a bal hátsó alufelni sérülésére, melyet az olasz utánfutó mélyen felkarcolt.
A szakszervizben arról is tájékoztattak, hogy a javítás várható ideje 6 munkanap lesz, továbbá kérdésemre elmondták, hogy a javítás idejére hasonló gépkocsit tudnak biztosítani 6.500,-Ft + Áfa /nap áron.

A személygépkocsimat minden nap rendszeresen munkavégzésemhez használom, ezért a sérült gépkocsim javításának teljes idejére bérgépkocsit kívánok igénybevenni az olasz biztosító terhére!

Idén nyáron tervezem a gépkocsim nagyobb csomagterû típusra történõ lecserélését, azonban a leendõ vevõmet köteles vagyok tájékoztatni annak sérülésérõl, így értékcsökkenésébõl fakadóan további károm keletkezett, melyet szintén az olasz biztosító terhére kívánok érvényesíteni.

A károkozó olasz jármû felelõsségbiztosítója: VITTORIAASSICURAZIONI.

A magyar és az olasz nyelvû nemzetközi helyszíni baleseti bejelentõket is kitöltöttük, aláírások után szétválasztottuk, és egy-egy példányt eltettük.

A bizonylatokat E-Mail-ben, Faxon vagy levélben szükség esetén megküldhetem Önöknek.

Kérem gyors és hathatós segítségüket a károm mielõbbi teljes rendezése érdekében.

Budapest, 2008. május 03.

Válaszukat várva, tisztelettel

Kubicsek Sándor
1031. Budapest, Amfiteátrum u. 4.
Tel: 242-7888, 20/771-6706, 30/975-5718
Fax: 242-7888

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A teljes kárigényt az olasz biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjánál kell benyújtani (beleértve az értékcsökkenést és a bérgépjármû költségeit is). Amennyiben a kárrendezési megbízott nem lenne hajlandó a teljes kárt megtéríteni, úgy a MABISZ ellen kell a pert megindítani.

Ha bármiben segíthetek (kárrendezés lebonyolítása), hívjon nyugodtan.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2008.04.11. 23:56:06 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2007.07.26.-án történt egy koccanásos balesetem, melynél személyi sérülés hiányában rendõri intézkedés nem volt.
A másik fél elismerte a felelõsségét,melyet a baleseti bejelentõre rá is írt.
Felhívtam a biztosítóját (MÁV Egyesület)és õk küldték is a kárszakértõt.
Mivel egyértelmûnek találtam az esetet az autó javítását elvégezték a márkaszervízbe, és az ügyintézést is átválalták.
Decemberben hívtak a szervízbõl,hogy a biztosító nem fizette még ki a javítást.(643.000-Ft)
Többszöri telefonálgatásomra a Máv Biztosítónál mindig azzal érveltek,hogy a károkozó nem tett nyilatkozatot amiben mégegyszer elismeri a felelõsségét.
A napokban kaptam egy levelet a biztosítótól a következõ elutasító tartalommal:
\"A birtokunkban lévõ eseményleírások,helyszínrajzok és a gépjármûvekben keletkezett sérülések alapján a bejelentett káresemény mûszakilag nem azonosítható,kártérítést nyújtani nincs lehetõségünk.\"
Kérdésem az lenne,hogy egy egyértelmõ esetnél tehet-e ilyet a bíztosító?
Van-e esélyem egy bírósági eljárásnál?(A mi autónban 4 személy utazott.)
Nagyon szomorú vagyok,mert 643.000-Forintot nem tudok kifizetni a javításra.

Hallottam olyanról,hogy az autót meg lehet javíttatni a CASCO terhére is. Lehetséges ez így 9 hónap után is?

Várom válaszát.

Köszönöm.


Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A casco-s kárrendezés utólag nehéz lesz, de azért meg kell próbálni (ismerni kéne a casco szerzõdést).

A MAV biztosítónak ez \"szokása\", hogy nem fizet ki ilyen nagyságrendû összegeket.
Azonnal pert kell indítani a biztosító ellen. A biztosító jó eséllyel nem is fog benyújtani érdemi védekezést, azaz a pert egyszerûen meg lehet nyerni, elõreláthatóan. Ha a biztosító mégis védekezne, akkor szakértõ kirendelését kell kérni a perben, valamint az összes tanút meg kell hallgatni.

Hívjon nyugodtan, ha segíthetek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.04.11. 18:57:58 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdvözlöm.
A napokban szenvedtem balesetet.A kora esti órákban sûrû esõben tartottam hazafelé segédmotorkerékpárral.Egy kanyarban, mivel szembe is jött autó és nem kellemes mikor oldalról beteríti a motorost esõvízzel, az út szélére húzódtam.Vesztemre. Az út szélén lévõ aszfaltbucka megdobta a motorkerékpárt,mire az átbillent és felborult.(jobb kanyarban a bal oldalára borult) Én fejjel a szembejövõ autónak mentem.Szerencsére komolyabb sérülést nem szenvedtem, nem volt nagy sebesség, kb. 30-40km/h.
Azt szeretném kérdezni ,hogy ilyenkor kit lehet felelõsnek nyilvánítani a balesetért?
A segédmotoron van kötelezõ felelõsség biztosítás ami a gépkocsi kárát fedezi.Viszont a nállam keletkeztet kárt remélhetem-e,hogy megtéríti valaki?
Számíthatok közlekedési szabálysértésért bírságra?

Tisztelettel Erdõdi László
Debrecen 2008,04,11

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Szabálysértési bírságra valószínûleg nem számíthat.
Viszont a leírtak alapján sajnos más biztosító nem téríti meg Önnek a kárt (vagyis a motor kárát Önnek kell állnia).

üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.04.04. 21:59:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Üdvözlöm!
Tisztelt Kárszakértõ!
Én 2008.Jan.30.án közlekedési baleset áldozata lettem! Frontálisan belémhajtottak! Vitathatatlanul a másik fél hibázott! Rendörség, tüzoltók, mentõk! Még aznap Megmûtöttek! Kezembe alkarba 2 lemezt és 14 csavart tettek.Szétroncsolódott! Térd alatt nyílt sérülés , combközépbõl leszakadt az izom. És egy kisebb foku agyvérzés! Én nem használtam a biztonsági övet! Ezt vizsgálják 8 napon tuli ,vagy belüli lett volna a sérülésem! A lényeg engem megkeresett egy kárrendezõ társaság! Autókárral nem foglalkoznak! Kérdésem: Nekem az autóra hitelem volt kb 500ezer ezt a biztosító kirendezte! De nekem igy nincs másik autóm! Totálkáros lett! Én a baleset elötti állapotot szeretném! Mivel az anyagi kár nem biztonsági öv függõ! Mit követelhetek? Mi az esélyem? Az autó a munkaezközöm volt! Én egy ugyanolyan törlrsztõrészletü autót akarok! A biztosítot keressem pereljem, vagy a károkozó urat? Neki semmi baja nem lett.
Még egy kérdés:
Ha bebizonyosodik , hogy 8 napon tuli lett volna biztonsági övvel is, milyen kártérítési összeget kérhetek? És azért kit pereljek? Biztosító, vagy károkozó?
Esetleg keressem meg a károkozot és jelezzem perelési szándékomat, És probáljak megegyezni vele?
Elõre is Köszönöm Szépen a segítséget!!!

Marianna

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A személyi sérülésével kapcsolatban:
a nem vagyoni kár összegszerûségével kapcsolatban orvosi leletek ismerete nélkül nehéz állást foglaljak. A leírt sérülések alapján több millió Ft-os igényrõl van szó.
Fontos lenne egy jó igazságügyi szakvélemény beszerzése, ami bizonyítaná, hogy Önnek akkor is ilyen sérülései lettek volna, ha be lett volna kötve. Így a kármegosztást el lehetne kerülni.

Autókárral kapcsolatban:
sajnos a hitelszerzõdésbõl eredõ károkat nem lehet a biztosítóval szemben érvényesíteni. Az új autó vásárlásával kapcsolatban az átírási költségeket követelheti a károkozó biztostójától. A bérautó költségeit is érvényesítheti.

Ha bármiben segíthetek, hívjon nyugodtan.

üdvözlettel

dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2008.03.11. 10:40:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

A problémám a következõ lenne:
2008.03.07.-én az esti órákban Gyõrbõl utazva személyautómmal,Csikvánd településre érve , a Kossuth utca 31 .-es számú ház elõtt elsõnek egy lovat láttammeg az úton szaladni , amit lelassítva kikerültem , majd egy másik ló jobb oldalról hirtelen elõugrott a \"semmibõl\" , és beledobbantott a kocsi szélvédõjébe , és a fejével összenyomta az autó tetejét jobb oldalon úgy , hogy a karosszériája elfordult balra.A baleset tényét az akkori idõszakban a ló tulajdonosa elismerte.Rendõri intézkedés nem történt , mert megállapodtunk , hogy a karosszériáját megjavítja az autónak és lefesteti a javítást.Amikor a helyszínrõl elmentem , és másnap világosban megnéztem az autót , több más felmerülõ károm is keletkezett.E tért úgy döntöttem , hogy nem vállalom a sajátkezû javítgatást , annak érdekében , hogy ne csak kontár munka legyen ,ezért felhívtam a biztosítómat , ahol kötelezõ felelõsségbiztosításom van . Ott azt mondták , hogy õk nem tudnak semmit sem tenni , de kárszakértõt tudnak kiküldeni húszezer forintért.Az utóbbit igénybe vettem.Még eddig nem jelentkezett , viszont a kérdésem erre vonatkozna , hogy amikor elkészül a szakértõi vélemény , akkor ezután nekem mi a pontos teendõm?Gondolom polgári peres úton kell érvényesítenem a polg.törvénykönyv 339.paragrafusának elsõ bekezdése alapján a kárigényemet.Hogyan kezdjem el , van - e esélyem a károm megtérítésére?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

A ló gazdájával szemben tudja a kártérítést érvényesíteni. Ha szerencséje van, akkor az állattartónak van felelõsségbiztosítása (gyakran az ingatlan biztosítás is kiterjed ilyen esetre).

Tehát, ha elkészül a szakvélemény, beszélni kell az állattartóval, hogy van-e biztosítása. Ha nem lenne, akkor a kártérítést csak közvetlenül a ló gazdájával szemben tudja érvényesíteni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.03.06. 13:31:46 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2007. november elején balesetet okoztunk, megpördültünk az úton, a partoldalnak csapódtunk, és a szeben jövõ kisteherautó belénkjött, úgy hogy a személygépkocsim csomagtartóját teljesen felgyürte (totálkár), a kisterherautó eleje sértüt. A kisteherautónál féknyom nincs!!! Személyi sérülés is történt, kéztörés (a biztonsági övük nem volt becsatolva, tudom, mert segítettem kiszállni a kocsiból), és rendõrségi inézkedés is történt, illetve még mindig folyamatban van. Azt mondják, hogy teljesen év vagyok a hibás, mert megpördültem, és most 2008. márciusában mondja a kisteherautó tulajdonosa, hogy írjam alá a biztosítónak a papírt, hogy én vagyok a hibás, hogy az autót kifizessék neki.
A rendõrség kárszakértõt is bevont a folyamatba. A kárszakértõnek a jármûveket meg kell vizsgálnia? Mert mi mondtuk, hogy nézze meg a személyautót, mert a jobb elsõ kerék teljesen kifordult a helyérõl, és emiatt következhetet be a pörgés, nem csak amiatt, hogy elvesztettem a kocsi felett az uralmat. Én a rendõrségi nyomozás folyamán az iratokba és a jegyzõkönyvekbe betekintést kérhetek? Alá kellene írnom a baleseti bejelentõt, az 4 hónappal korábban történt balesetnél?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

A rendõrségi vizsgálat lezajlásáig ne írjon alá semmilyen papírt. Azt, hogy ki volt a hibás, rendõrségi vizsgálat fogja megállapítani.
A kárszakértõ természetesen meg fogja vizsgálni a gépkocsit.
Az iratokba csak a rendõrségi nyomozás végén (iratismertetés) tekinthet be. Errõl kap majd értesítést.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.03.05. 13:50:11 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvédúr!!

Kérdésem lenne Önhöz. 2007.07.15-én gépkocsimmal balesetet szenvedtem. A vétkes a másik fél volt.A vétkes fél biztosítója a MÁV Biztosító gazdasági totálkárosra vette a gépjármûvemet. Hosszu tortúra után ma megkaptam a bíróségi végzést, igy már igényt tarthatok a gépjármû TARITAX ára és a roncsérték közötti különbségre.
Reményeim szerint már várhatom a kár kifizetését.
Kérdésem milyen egyéb kártérítést követelhetek a bíztosítótól a káreseménnyel kapcsolatosan.
- értékcsökkenés milyen esetben jár.
- munkámhoz nélkülözhetetlen magánszemélytõl bérelt gépkocsi költségét kérhetem-e? és mi legyen az alapja
- kérhetem-e a megitélt kár összegének a kifizetéséig a késedelmi kamatot? - közel 9 hónap
Esetleg még milyen igényem lehet a bíztosító felé? A kártérítési összeg kifizetését megelõzõen adjam be az igényemet, vagy várjam meg a kiutalást.
Köszönettel
Gaál Erika

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Értékcsökkenés akkor jár, ha a gépkocsi nem régebb mint öt éves.
Természetesen akkor is kérhet bérgépjármû költségtérítést, ha magánszemélytõl bérelte a gépkocsit (15% un. guruló költséget fognak levonni).
Késedelmi kamatot is jár.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.22. 11:50:24 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!

2007. november 21-én közúti balestet szenvedtem személygépjármûvemmel. Szabályosan fordultam balra, egy telephelyre, amikor egy autó hátulról belém rohant. A vezetõ nem ismerte el felelõsségét, rendõrségi intézkedés történt. Az autóm totálkárosra tört, én elvesztettem pár percre az eszméletem, de nem éreztem hogy gond lenne, ezért nem mentem kórházba. A baleset következtében két elsõ fogam kilazult, ezeket a balesetet követõ napon fogorvos ki kellett, hogy húzza, mivel fogpótlás nem jöhet szóba, a teljes fogsorcsere több száz ezer forintra rúghat. Bár örültem, hogy komolyabb baj nem történt, a történtek nagyon megviseltek, a balestet követõ harmadik napon szívinfarktusom volt. 10 nap kórház, maradandó szívelhalás, azóta betegállományban vagyok, jelenleg sem tudom mikor állhatok újra munkába. Az autómra volt casco, így azt elõcascora a Grupama, melynél casco szerzõdésem volt, rendezte az anyagi kár egy részét. Azóta megszületett a jogerõs határozat, hogy a másik fél volt a baleset okozója. Neki a MÁV biztosítónál van a kötelezõ biztosítása. Állítólag a Groupama január 28-án elküldte a MÁV-hoz a papírokat, ez a mai napig nem érkezett meg hozzájuk.
Több kérdésem is lenne az esettel kapcsolatban:
Milyen idõn belül köteles a felelõsségbiztosító foglalkozni az üggyel?
Számos egyéb anyagi költségem felmerült az eset miatt, ezeket hogyan tudom érvényesíteni (autóban található tárgyak értéke, azok a költségek, melyek engem terheltek a totálkáros autó futamidõ lejárta elõtti hitellezárása miatt, új autó átírási költsége stb)?
Milyen kártérítésre számíthatok az infarktus és a munkából való kiesés miatt?
Vállaná-e a jogi képviseletet, és ha igen, milyen díjazásért?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Ismerve a nevezett biztosítót, nem sok jóval kecsegtet. (A kárt be kell jelenteni a rendõrségi papírokkal a biztosítónál. Kötelezõ határidõ a kár ügyintézésére sajnos nincs.)
A biztosító legfeljebb a gépkocsi kárkori értékét fogja kifizetni, levonva ebbõl a roncsértéket. (De itt is jó eséllyel alacsonyan fogja meghatározni a kárkori értéket és magasan a roncsértéket, vagyis nem fog megtérülni a kár. Ha ez tényleg így lesz, akkor perben kell kérni szakértõ kirendelését.)

A hitellel kapcsolatban felmerül károkat a biztosító szinte bizonyosan nem fogja kifizetni, ezek érvényesítésére perben van esély.

Az infarktusból eredõ károkat perben sem fogja tudni nagy valószínûséggel érvényesíteni, mivel itt az okozati összefüggés bizonyítása igen nehéz (egy orvosszakértõ sem fogja leírni, hogy az infarktus baleset nélkül biztosan nem következett volna be).

Fontos, hogy egyéb károk érvényesítésre kerüljenek (bér gépkocsi, értékcsökkenés, stb.).

Az ügy elintézését a honlapon leírt feltételekkel elvállalom.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.19. 14:08:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztellt Ügyvéd Úr!

2008 októberében az autómmal balesetet szenvedtem.Hátulról belémjöttek! Az autóm felborúlt,személyi sérülés szerencsére nem történt.A károkozó biztósítoja gazdasági totálkárt állapított meg.De az összeg amit fízetni kívánnak roncs értékkel eggyütt nem fedezi az autóm hitelét sem.Egy éve vásároltam az autót 1350000 ft ért.A biztosító roncsal eggyütt fizet 1080000 ft ot tehát nekem kell a bank felé még fizetnem szerzõdésmódósítási dilyal eggyütt 320 000 ft ot. Kérdéseim? Kitõl követelhetem ezt az összeget, mert anyagilag is károsítva lettem meg autóm sincs.
Válaszát elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

A teljes kártérítés elve szerint ezt a plusz összeget elvileg a károkozó gépjármû felelõsségbiztosítója kellene megfizesse. Azonban a véleményem szerint a biztosító ezt a követelést el fogja utasítani. Ügyvédi közremûködéssel nagyobb lenne az esély.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.17. 19:22:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr !

közeledési baleset történt. Városon belül a másik fél elsimert hibájából frontális ütközés történt. Utasként ültem a vétlen autóban. Szerencsés kimenetelû volt a baleset, a vezetõ mögött ülve nem bekötött biztonsági övvel könnyebb horzsolásos sérüléseket szenvedetem.
Kózházba szállítottak de vizsgálatok és ellátás után elengedtek.
Kérdés: relatív nagyobb értékû (100-120 eFt a pótlása) szemüvegem összetört. Agyagi jellegû kárként erre vonatkozó kártérítési követelésem lenne.
Mi a teendõm ?

Köszönettel,
ST

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A balesetet okozó gépjármû felelõsségbiztosítójánál terjessze elõ kárigényét. A szemüveget szemlézni fogják. Arról ne tegyen említést, hogy nem volt bekötve, mert akkor nem fog fizetni a biztosító.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.16. 08:12:17 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2007.08.03-án motorkerékpárommal (50 ccm robogó) a fõúton, egyenesen haladva közlekedtem (szabályosan) Budapest 3. kerület, Mozaik utcában, a Szentendrei úti felüljáró alatti szakaszon kb. 45 km/h órás sebességgel, amikor a szemközti sávban haladó gépjármû elém kanyarodott (szándéka szerint balra kanyarodott volna, de csak az én sávom feléig jutott, amikor összeütköztünk). A motorkerékpár eleje jelentõsen átrendezõdött, és egy része apró mozaikokra tört szét. A balesetnek volt egy tanúja, aki kihívta a mentõket, és a rendõröket is. A rendõrök kikérdeztek mindannyiunkat a helyszínen, majd engem arról tájékoztattak, hogy várjam meg a határozatot, amit kb. 2 hónap múlva küldenek ki, és azzal igényeljem majd a kárfelmérést, mert amíg nincs meg a határozat, úgy sem tehetek semmit.
Mivel egyáltalán nem volt tapasztalatom ilyen ügyekben, és a helyszínen nem kaptam egyetlen papírt sem a történtekrõl, ezért úgy tettem, ahogy a rendõrök javasolták...vártam. Kb. 1,5 hónappal az eset után külföldre utaztam, és megmondom õszintén, teljesen elfelejtettem az egész ügy nyomon követését innentõl, mivel nem volt mi emlékeztessen (határozat nem jött), és a motorszezonnak is vége lett.
Néhány hete érkeztem haza, és jutott eszembe az egész incidens, így átnéztem a postámat, de a határozat sehol.
Most egy kicsit próbáltam utána olvasni az interneten, így találtam Önökre is.
Azt olvastam, hogy kellett volna igazolást kapnom a rendõröktõl a helyszínen, (amit nem kaptam).
Kérdésem lenne, hogy Ön szerint, mi lenne a teendõm, ha már sajnálatos módon (részben az én szétszórtságomnak köszönhetõen, részben a rendõrök javaslatának eleget téve) nem jelentettem be a káresetet az okozó biztosítójánal?
Ha írásban kérvényezem, kiadják a balesetben résztvevõk adatait. Így megtudhatnám a biztosítója nevét, és pótolhatnám az elmaradt kárbejelentést?
Szeretném, ha újra használható állapotba kerülne a motorom, azonban elég drága az alkatrész, és a javítás is.
Lát Ön esélyt arra, hogy a biztosító fizessen ennyi idõvel a baleset után történõ bejelentést követõen?
Válaszait és tanácsait nagyon köszönöm elõre is! (és elnézését kérem, ha kicsit hosszúra sikerült a levél)

Üdvözlettel,
Balázs Kata

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Hívja fel a kerületi rendõrkapitányságot, mondja meg a nevét és, hogy mikor történt pontosan a baleset. Ezekbõl az adatokbõl elõ fogják keresni az ügy aktáját. Lehet, hogy még mindig nem zárult le a szabálysértési eljárás és ezért nem értesítették.

Ha megvan a szabálysértési határozat, azzal jelentse be a kárt a károkozó biztosítójánál (nem gond, hogy több mint 30 napot várt). Ha a motort munkábajáráshoz használta, bérmotor költségét is érvényesítheti. Valamint a tönkrement ruhák, szemüveg, stb. kárát is követelje.

üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.15. 13:48:39 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Közlekedési baleset kapcsán 2002.04.25-én volt
bírósági tárgyalásom. 150.000 Ft pénzbírság és
72.000 Ft perköltség megfizetésére köteleztek.
A bírságra részletfizetést kértem és havi törlesztéssel kiegyenlítettem. A perköltséggel
gondoltam várok egy kicsit, de mivel nem küldtek felszólítást el is felejtettem.
Most,2008 januárjában küldtek, a munkáltatómnak
címzett fizetési letiltást.
A kérdésem az, hogy a közel hat év alatt nem évült-e el ez az ügy, s ha igen, mi a teendõm?

Elõre is köszönöm válaszát, tisztelettel:

Rigó György

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A kiszabott pénzbüntetés 3 év alatt évül el.
A perköltség vagy három, vagy öt év alatt évül el.
Amennyiben a hatóság az összeget az elévülés ideje alatt megpróbálja behajtani (pl. írásbeli felszólítás), úgy az elévülés megszakad és újból elkezdõdik.
Amennyiben az Ön esetében az elévülés nem szakadt meg, úgy a perköltség már elévült, azt nem lehetne követelni. A végrehajtási eljárásban tegyen végrehajtási kifogást a végrehajtást elrendelõ bíróságnál.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.14. 20:22:22 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!


2008.02.11-én egy közlekedési baleset vétlen károsultja lettem.Az autóm 2008.03.31-én lesz 3 éves,banki hitel terheli.
Az elõttem haladó szgk. záróvonal ellenére akart megfordulni és ezzel engem akadályozott a továbbhaladásban,hírtelen fékezésre azonban nem kényszerített. Megálltam mögötte ,mire õ elállt a kanyarodási szándékától,tehát nem lépte át a záróvonalat, ám mire elindulhattunk volna,addigra hátulról nekemütközött egy autó(még álltam). Szerencsére csak a hátulja sérült meg, nem csapódtam neki az elõttem álló autónak. Rendõrségi helyszínelés történt,mert a hátulról jövõ szgk. utasának a eltört az orra(légzsák). A helyszínelõ rendõr kiállított egy határozatot a baleset résztvevõirõl,majd azt javasolta,hogy indítsam el a kárigényémet ezzel a papírral. Ezen azonban nem szerepel konkrétan,hogy ki a vétkes ill. vétlen fél.Bejelentettem a kárigényemet,kárszakértõ felmérte a kárt és a biztosító arra hivatkozik,hogy amíg a rendõrségi határozat nem születik meg,addig nem fizetik meg a káromat. A szervíz szerint 755.000 ft a helyreállítási költség, beázik csomagtartóm, valamint a munkavégzésemhez elengedhetetlen a gépkocsi használata(ügynök). A bérautó igényemre a kárfelmérõ annyit mondott,hogy nem téríti a biztosító,mert nem céges az autó és nem vezetek menetlevelet. A sofõr ellen hivatalból eljárás indult a sérülés miatt. Kérdéseim:
1. Mikor számíthatok leghamarabb a kárrendezésre,hiszen nem a vétkesség megkérdõjelezhetõsége miatt indult az ügyben eljárás?
2. Bérautót kérhetek-e jogosan ,ill. ha igen,akkor mi szükséges hozzá? A bérautót a biztosító 100%-ban téríti-e?
3. Az autómon 1.200 000 Ft hitel van, milyen kárigényekkel élhetek esetleg,amit a biztosítók szándékosan nem közölnek (pl:értékcsökkenés)?
4. Lehet tenni valamit a kárrendezés meggyorsítása érdekében?

Kicsit felháborítónak tartom,hogy vétlenként ekkora veszteség ér és még a tájékoztatás is ennyire hézagos!

Elõre is köszönöm a tanácsadását!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Kérdéseire a válaszaim a következõk:
Amennyiben a rendõrségi jegyzõkönyvbõl tényleg nem derül ki egyértelmûen, hogy ki a hibás és a vétlen, akkor sajnos meg kell várni a szabálysértési eljárás végét (elsõ és másodfokú határozat). Sõt, a másodfokú szabálysértési határozatot bíróság elõtt is meg lehet támadni (itt már nincs fellebbezési lehetõség). Tehát a biztosító akkor fog fizetni, ha az eljárás lezárul.

A bérautót elvileg addig használhatna, amíg nem fizet a biztosító. Gyakorlatilag azonban 3-4 hónapnál hosszabb idõtartamot nem szokott kifizetni a biztosító. A bérautó költségébõl a biztosító levonja az un. guruló költséget (10-15%). Számlát elvileg Ön nem köteles bemutatni a bérautó bérlõsérõl, mivel bérautót bérelhet magánszemélytõl is (aki nem számlaképes). Fontos igazolni azt, hogy a bérautó használata feltétlenül indokolt volt (munkábajárás, vagy egyéb fontos ok). Úgy gondolom, hogy az tény, hogy Ön nem vezet menetlevelet, semmiképpen sem mentesíti a biztosítót a kártérítési kötelezettség alól.

Értékcsökkenést kérhet, amennyiben a gépkocsi életkora 5 év alatti.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.13. 16:08:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ Úr!

Lenne egy olyan gondom, hogy januárt elején egy hölgy az autójával szembõl beleütközött az én autómba. A kárrendezés szemponjából fontos momentum, hogy úgy sikerült ferdén belecsúszni az én autómba, hogy a lökhárítója ék szerûen nyomta be a lökhárítómat és vele egyéb belsõ alkatrészeket. Így az õ kocsiján csak néhány karcolás esett míg az enyémen elég nagy lett a kár. Az Aegon, akinél a biztosítása volt, most kárszakértõi véleményre alapozva megtagadta a kártérítés kifizetését, azzal az indokkal, hogy a másik autóban olyan minimális kár keletkezett, hogy az nem indokolja az én autómban esett nagyobb összegû kárt. Ami 420e Ft. De a helyszinem a sérüléseket ráírtuk a hibabebejelentõre és a hölgy rá is írta, hogy a felelõsséget elismeri.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy mit lehetne ilyen esetben tenni? Vagy kihez lehetne fordulni, hogy a káromat a biztosító megtérítse?

Válaszát elõre is köszönöm:
Zsiák Zsolt

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Megbízhat egy igazságügyi kárszakértõt, hogy az egy szakvéleményben igazolja azt, hogy a kár igenis keletkezhetett az Ön által leírt módon. A szakvéleménnyel megtámogatva valószínûleg sikerülni fog a kártérítés kifizettetése.

Vagy egybõl nyújtson be egy keresetet, és a bíróságtól kérje szakértõ kirendelését. Ezt a második megoldást tekintem biztosabbnak.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.13. 13:17:27 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!A kérdésem a következõ:2003-ban volt egy közlekedés,egyben munkahelyi balesetem ,mivel gk.vezetõ vagyok.50%-ra lettem leszázalékolva.A biztosító fizet jövedelemkiegészítést havonta.Kérhetem-e egyösszegben és mennyit?43 éves vagyok,javulás nem várható,mivel mindkét lábamban fémek és csavarok vannak.Jelenleg 60 000 ft-ot fizet a biztosító.Elõre is köszönettel :Molnár Béla

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A biztosítótól kérheti a kártérítés egy összegben való megváltását, általában erre hajlandó is a biztosító, azonban erre nem kötelezhetõ. A jövedelem kiegészítés havi összegét felszorozzák a nyugdíjig még hátralévõ idõvel, majd ebbõl levonnak bizonyos összegû kamatot, melynek mértéke más és más a különbözõ biztosítóknál.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.12. 20:20:24 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!
2007.06.15.-én közlekedési balesetet szenvedtünk a családommal. Belsõ sávban folyamatosan haladtunk és a szélsõ sávból hirtelen nagy sebességgel( kb. 20 cm-re) bevágódott elõttünk egy gépkocsi , amit szinte szó szerint el is ismert a jegyzõkönyvben . Ezt követõen észlelte a másik gépkocsivezetõ, hogy a fényjelzõ készülék pirosra vált (szerintünk még csak sárgára)és hirtelen megállt, bent a megállás helyét jelzõ vonal után kb.5-7 méterre és mi hátulról bele ütköztünk. Õ a felelõsséget nem akarta elismerni, ezért rendõrt hívtam. A rendõrség a helyszínen nem tudta megállapítani a felelõsséget ezért eljárás indult. A következõ munkanapon bejelentettem a biztosítójának a kárt és ott azt mondták, hogy addig fel sem mérik, míg a rendõrség meg nem hozza a jogerõs végzést arról ki a felelõs, mondván lehet,hogy én!Tudomásul vettem, majd vártam. 2007.10 12.-én megszületett a határozat, melyben csak õt marasztalták el. Az indoklásban volt egy téves szám elírás, ezért kértem a rendõrséget ennek a helyesbítésére, mondván addig be sem megyek a biztosítóhoz, mivel úgyis beleköt. 2007.10.24.-én a határozatot helyesbítették, majd postán újra elküldték nekem. November elsõ hetében bementem a biztosítóhoz, hogy a kárügyintézés megkezdõdjön. November 14.-én a biztosító kiküldte a kárszakértõt aki számlásra vette és közölte, pótszemle szükséges bontás után a munka megkezdése elõtt. Megbeszéltük,hogy az õ általa megjelölt karosszériáshoz viszem a gépkocsit és ezután majd a kasznissal fogja tartani a kapcsolatot a további szemle és egyéb intézni való dolgok végett.A kasznis csak december 3.-ára vállalta, hogy elvigyem a kocsit. Eközben nov.22-ei dátumozással a biztosító küldött egy levelet, hogy a jó kapcsolat és a gyors kárrendezés érdekében küldjem el még a törzskönyv másolatát és az esetleges számlákat. az együttmûködésemet elõre is köszönve. Majd a fenti idõpontban elvittem a kocsit a kasznishoz, aki megkezdte a kár rendezését. Rá kb. 1 hétre felhívott, hogy úgy beszélte a kárszakértõvel, hogy készpénzesre vennénk a kocsit (385eft) és õ így ki tudna jönni belõle. Azt is mondta, hogy már festõnél van a kocsi. Én mondtam neki, hogy nekem jó, ha neki így jó! Kb. december 20.-án szólt, hogy mehetek a kocsiért. Elmentem és átadta a kocsit rendben, majd közölte velem, hogy ha jön a pénz, akkor vigyem el neki. Ekkor tudtam meg, hogy nekem küldik a pénzt, - néztem is bután- majd mondtam ,hogy persze viszem. A pénz, 2008 január 02-ig nem érkezett meg,ezért rátelefonáltam a biztosítóra. A hölgy elnézést kért, mondván a kárszakértõ csak emailba küldte el nekik, írásban nem és így még nem vették észre ezt. Megígérte,hogy 2 héten belûl itt a pénz. Vártam kb. 2 1/2 hetet és még mindig semmi.Ekkor újra hívtam õket és ekkor közölték, hogy az ügyfelük panaszt tett és fellebzett ezért a bírósági végzésig nem fizetnek. Kértem, hogy ezt velem írásban is közölje, amit õ akkor ott megígért, de sajnos a mai napig sem kaptam semmit.Sajnos a rendõrség sem közölt velem semmit, hanem csak a személyes megkeresésemre mondták, hogy igen panaszt tett. A karosszériás meg veri azóta is a fejemet, hogy mi lesz már!
Kérdésem az volna, hogy szabályosan járt-e el a biztosító, a kárszakértõ, valamint a karosszériás? Nem-e meg kellet volna gyõzõdnie-a biztosítónak, hogy jogerõre emelkedett a határozat és csak ezután szakértõt küldeni ( ahogy majd fél évig vártak is) , illetve mért vitették el velem kasznishoz, mondván fizetnek, amit levélben meg is erõsítettek és mi alapján mondták azt (A SZERELÕNEK), hogy a munka megkezdhetõ.Nem-e õk ezt tudhatták és így a kasznisnak is van munkája, kárszakértõ is jól jár és még a biztosító is húzhatja (az esetlegesen megváltozó bírósági döntés reményében) a kifizetést.
Segítségét elõre is köszönöm!

Tisztelettel: Simicz Zoltán

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A kárügyintézésben hibázott a szerelõ és a biztosító is. A szerelõnek írásban meg kellett volna erõsítenie a biztosítóval, hogy kifizetik a számlát, ill. az egyezségben megállapított összeget. A biztosító is hibázott, mert szóban hitegette a szerelõt (a kárszakértõn keresztül), hogy az összeget kifizetik.

A biztosítóval szemben nem sok esélye van fellépni, mert valószínûleg le fogják tagadni azt, hogy õk biztosra ígérték a kártérítés kifizetését.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.08. 13:03:14 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!

Történt hogy tavaly kb. ilyenkor belém jött egy ember, hátulról a kocsijával. Kiszáll a fiatal srác, elnézést kér, majd azonnal elismeri a hibáját...

Kitöltjük a betétlapot, amin Õ ELISMERI hogy õ okozta a kárt.

Én még aznap bemegyek a MÁV Biztosítóhoz, (annak a biztosítója aki belém jött), hogy bejelentsem a kárt. Meg is történik, fényképezgetik a kocsim hátulját, stb.

Elmegyek a szervizbe (vidékre kellett utaznom, mire találtam olyan szervízt aki elvállalja a javítást - mindenki elutasított mikor megtudták hogy a kárt okozó biztosítója a MÁV ÁBE), és ott megállapítják hogy a kár értéke kb fél millió Ft. Jó mondom, kicsit sok, dehát úgyis kifizeti a MÁV ÁBÉ, merthogy ez teljesen egyértelmû.

Megjavítják a kocsim egy hét alatt, és részemrõl elfelejtve az ügy.

Eltelik 8 hónap jön egy levél a MÁV ÁBÉ-tól, hogy nem akarnak fizetni (elutasítják a kárt), és arra hivatkoznak hogy a srác, aki belém jött, nem tett bejelentést a MÁV ÁBÉ felé, hogy kárt okozott, és ezért nem fizetnek.

Ok, mondom valahogy megoldjuk. Közben az autószalon hív, hogy õk ugyan türelmesek, de mikor fizetném nekik ki a fél milliót, mert õk nem igazán akarnak nekem hitelezni tovább. Ez egyébként érthetõ és jogos. (Vagy nem?) Ha gondom van a MÁV ÁBÉ-val, akkor oldjam meg. De nekem miért kell hogy legyen erre elkülönített féll millióm a párna alatt???

Nah gyerünk ügyvédhez. Mindenki hitegetett, hogy erre a MÁV ÁBÉ-nak semmi jogalapja nincs, stb. OK, mondom akkor induljanak az ügyvédi felszólítások. Kiment 3 db. mindet átvették (bizonyítja a tértivevényes ajánlott), de nem kaptam választ, se én se a mb. ügyvédi iroda.

OK, egy utolsó próbálkozás gyanánt, bemegyek hozzájuk személyesen megbeszélni az ügyet. Ma bementem, elhajtottak, hogy a MÁV ÁBÉ álláspontja nem változott. Jó mondom, akkor találkozunk a bíróságon.

Itt tartunk most, innen indulunk most.

Mi az esélyem nekem egyedül egy biztosítóval szemben?

Válaszát köszönöm, a felperes

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Jó esélye van a biztosítóval szemben. Az is gyakran elõfordul, hogy a MAV biztosító már el sem jön az elsõ tárgyalásra és bírósági meghagyás kibocsátását kérhetik.
A perben szakértõ kirendelését kell kérni, meg remélhetõleg vannak tanúk, akik látták a balesetet (õket meghallgatja majd a bíróság).

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.02.03. 15:39:41 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2006. október 13-án reggel 8 órakkor leparkoltam autómmal, és mikor nyitottam ki az ajtót, akkor az ajtó élének nekiment biciklivel egy idõs hölgy. Ami fontos, hog parkolósávon belül volt nyitva az ajtó.
Az idõs hölgynek eltörött a csuklója, és a felkarja.
Eddig nem jelentkezett, ám most 1.5 millió forintot kérne peren kívül, ügyvédi tanácsra.
Nagyon félek, hisz ez rengeteg pénz, és jelenleg az anyagi állapotom nem enged meg ilyen összegû kifizetést.
Kérem segítsen tanácsával, hogy mitévõ legyek.

Elõre is köszönöm, és tisztelettel:
Felföldi Ilona

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Elõször is tudnom kellene, hogy volt-e rendõrségi vizsgálat, ill. annak eredményét.

Arra is lenne esetleg esély, hogy az Ön gépkocsijának a felelõsségbiztosítója fizesse ki a kártérítést. Bár ebben nem egységes a bírósági joggyakorlat. Ha egy gépkocsi már áll, motorját leállították, az általában már nem veszélyes üzem, és a biztosító nem téríti meg az így okozott kárt. Ha viszont még megy a motor és az anyósülésrõl száll ki valaki, akkor az ajtó által okozott kárt elvileg meg kell térítse a biztosító.

Az, hogy a követelt összeg jogos-e, ismernem kellene az orvosi leleteket. Azt is meg kell próbálni, hogy kármegosztás kerüljön alkalmazásra, vagyis csak a kár egy részét kelljen megtéríteni (mert a kerékpárost is vétkesség terheli a baleset bekövetkeztében, mert pl. nem kellõ körültekintéssel vagy rossz helyen közlekedett).

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.30. 12:05:39 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Szombaton piros lámpánál állva hátulról belémrohant egy autó, ami nagy erõvel nekilökött az elõttem álló autónak is.
Hétfõn megtörtént a kárszakértõi szemle, az autó sérüléseit gazdasági totálkárra vette a szakértõ.
Ketten ültünk az autóban nagyobbik lányommal (õ 13 éves), még két kicsi gyermekem van, akiket egyedül nevelek (teljesen, sem nagyszülõi, sem apai segítségre nem számíthatok).

Én az ütközésnél több lila foltot szereztem, illetve rándulásokat itt-ott, a lányomnak csak a nyaka húzódott meg kicsit, de szegény sírt és remegett is, gondolom sokkot kaphatott.
Ezekrõl a sérülésekrõl nem készült eddig semmi, hiszen a nagyja tegnapra jött csak ki igazán.

Két kérdésem lenne.
Az egyik, hogy a gyermekekre való tekintettel igényelhetek-e bérautót (illetve ennek térítését), mert a biztosító azt mondta, hogy csak nagyon indokolt esetben, és akkor is csak a munkával kapcsolatban jogos az igény - viszont egyedül a 3 gyerekkel kocsi nélkül... még csak vásárolni sem tudok elmenni igazán...).

A másik kérdés:
mivel gazdasági totálkárra számították a károkat feltételezem, hogy kevesebb összeget fognak kihozni a valós árnál.
Úgy gondolom, ebben az esetben egy ugyanolyan autót kéne \"kapnom\", mint az enyém volt az ütközés elõtt egy perccel, nem beszélve a most nyakamba szakadt egyéb kiadásról, autóvásárlási utánjárásról, stb... mire figyeljek oda, illetve kell-e jogi képviselõ ebben az ügyben?

(Az autó 1996.12. havi Renault Twingo volt, törés mentesen, átlagosnál kevesebb kilométerrel - ami már 7 éve volt az én tulajdonomban. Ez azt is jelenti, hogy relatív kis összegrõl van szó - gondolok itt a jogi képviselõ sikerdíjára, ami neki sem lenne magas összeg, illetve nekem is jelentõsebb minuszt jelenthetne - illetve a következõ autó beszerzésénél egy komoly hátrány, hiszen egy 12 éves autót venni nagy lutri lenne...)

Kedves Ügyvéd Úr! Mit tanácsol, mit tegyek?
(És a \"sebesüléseinkkel\" kapcsolatban nem is kérdeztem...)

Üdvözlettel:
Vonnák Mónika

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A bérgépkocsival kapcsolatban következõ a véleményem: a biztosítók mindig arra hivatkoznak, hogy ez csak akkor jár, ha a munkáltató igazolja, hogy ezt munkába járáshoz használják. Az semmilyen jogszabályban nincs kikötve, hogy a bérgépkocsi költségét csak ebben az esetben kellene megtéríteni. Egyéb indokolt esetben is ki kell ezt fizetnie a biztosítónak. Az Ön esetét (3 gyermek szállítása) teljes mértékben indokoltnak tartom. Ettõl függetlenül, ha tudnak, csatoljanak be egy munkáltatói igazolást a biztosítónak.

A biztosító a gépkocsi balesetkori értékébõl levonja a roncsértéket, ezt fogja Önöknek kifizetni. A vita abból szokott adódni, hogy a kárkori EUROTAX értéket alacsonyan, a ronycsértéket pedig túl magasan állapítják meg. Ilyen esetben érdemes igazságügyi gépjármû szakértõ segítségét igénybe venni. Végsõ esetben pert kell indítani, a bíróság szakértõt rendel ki a perben.

üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.29. 14:36:13 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

2007. 12. 10-én balesetet szenvedtünk a férjemmel vétlen félként.Személyi sérülés nem történt, de mégis kihívtuk a rendõrséget, a szabálysértési ügy várhatóan február végén zárul (ha a vétkes nem él kifogással).Jelenleg a kárfelmérés már megtörtént, a kárszakértõtõl annyit megtudtunk, hogy gazdasági totálkár az õ javaslata és \"kb 3500000,-Ft-ot ért az autójuk a töréskor\".Az autót 2007. 05. 04-én vásároltuk, (listaár:4.850.000,-Ft) hitelfelvétel mellett, svájci frank alapon. A vásárláskor 147 ft volt a CHF árfolyama, jelenleg 160 ft körül mozog, azaz gazdasági totálkár esetén kb akkora összeget kapunk az autónkért ami a hitelt futja (de lehet 100-200.000,-ft minuszban leszünk) + fizetnünk kell 5% elõtörlesztési díjat is. Eddig 8 hónapot törlesztettünk, a baleset óta is fizetjük a törlesztõrészletet+a biztosítást+a cascót is. A fõ problémánk, hogy a biztosító (OTP Garancia)arról tájékoztatott bennünket, hogy az autó törés elõtti értéke a kiinduló érték, magyarul ennyit kívánnak téríteni. Ekkor vettem elõ a Polgári Törvénykönyvet, mivel ezt nem éreztem jogosnak. A Ptk. szerint teljes kártalanítás, illetve in integrum restitutio jár nekünk, mint vétlen félnek. A totálkár miatt nem megy az eredeti állapot helyreállítás az értékcsökkenés megfizetésével, így a teljes kártalanítás esete forog fenn az én értelmezésem szerint. A mi kárunk az, hogy volt autónk és most nincs, illetve ehhez kapcsolódóan nem az autóm törés elõtti értéke a mi veszteségünk (mert nekem az ehhez kapcsolódó igazolt és bizonyítható költségem nem ennyi), hanem a mi kárunk: az autóba befizetett kezdõrészlet +a forgalombahelyezés költsége + a 8 havi törlesztõrészlet + az autón fennálló hitel +a kényszerû elõtörlesztéshez kapcsolódó költségek (mivel a totálkár miatt a bank egyösszegben kéri megfizetni a fennálló hitelt). További információként közlöm, hogy az autót hivatalos márkakereskedõnél vásároltuk, mi vagyunk az elsõ tulajdonosai, az autó hibátlan állapotú, szervízkönyves éppen 7 hónapos autó volt. A másik nagy probléma, hogy cseregépjármûvet a biztostó nem hajlandó fizetni, arra hivatkozással, hogy nincs rá jogalapunk, hiszen csak akkor jár, ha igazoltan orvosi kezelésre járunk vagy a munkavégzéshez szükséges. Nekünk a munkahelyünk 40 km-re van az otthonunktól (tömegközlekedéssel 3-szor kellene átszállni) a munkábajáráshoz használtuk az autót.

A fentiekkel kapcsolatosan két kérdésem van:

1) kártalanítás alatt milyen tételek vonatkozásában számíthatunk megtérítésre?
2) jár-e nekünk csereautó?

Elõre is köszönettel:

Magyar Csaba



Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Amit bizonyosan mondhatok, hogy jár csereautó, arra az idõre, amíg a biztosító nem fizet.
(Mivel a tömegközlekedéssel az Önök esetében jóval bonyolultabb munkába járni). A biztosítók gyakran számlát kérnek (bérautó számla). Ez jogellenes, a bíróság elfogadja csupán a gépkocsi bérleti szerzõdést, ha a bérbeadó nem számlaképes (pl. magánembertõl bérelték a gépkocsit).

A biztosítótól ezen felül követelni lehet az 5%-os elõtörlesztési díjat, továbbá azokat a hiteltörlesztõ részeket, amiket a gépkocsi összetörése óta fizettek ki. Véleményem szerint a kezdõrészletet , ill. annak jelentõs részét is követelni lehet, de ezt a biztosító valószínûleg peren kívül nem fogja kifizetni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.20. 14:36:38 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyved Ur!

Juhasz Mariann vagyok Sopronbol es a következö a problemam.2006 novembereben vasaroltam a Walter Auto Kft-töl Sopronban egy uj VW polo 1.4 es benzinüzemü szemelygepkocsit.A kötelezö szervizre 2007 decemberben került sor,ahol olajat csereltek,ezzel együtt a garancia is ervenyes maradt.Olajcsere utan 3 hetre,15ezer km-el az auto megallt,megragadtak a szelepek a hengerfejben,ami az összes autoszerlö ismerösünk szerint az olaj rossz minösegetöl következhet be.Ezzel szemben a Walter kft.azt probalja elhitetni velem ,hogy rossz üzemanyagot tankoltam....Ami lehetetlen,mert mindig Ausztriaban tankolok,es az üzemanyag mire a motorhoz er 4 szürön megy keresztül...A Walter kft.nem akarja garancialisan megjavitani az autot.En viszont gyanitom,hogy az olajcsere alkalmaval emberi mulasztas törtent es ezt probaljak tusolni,marcsak azert is,mert ha ezt sikerülne bebizonyitanom,kerhetnem az auto ertek csökkenesi különbözetet.A mobilitas garanciat a szervizszamlan felül megegyszer kifizettettek velünk...Csereautonak felajanlottak egy 96-os polot...
A Walter kft-röl hallottunk mar egyet s mast,de ez mindent felülmul!
Tanacsot szeretnek kerni Öntöl,kihez fordulhatnek segitsegert es hogyan tudnam berbizonyitani az igazamat?
Köszönettel:Juhasz Mariann

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Közölni kell a kereskedõvel, hogy haladéktalanul pert indít és a teljes kárát (perköltségek, kamatok, bérgépkocsi költsége, stb.) érvényesíteni fogja, amennyiben rövid idõn belül nem cserélik ki a motort (érvényesítik a garanciát). Ehhez ügyvédi levelet ajánlok.

A perben szakértõ kirendelését kell kérni, aki megvizsgálja a gépkocsit és az õ szakvéleménye alapján fog dönteni a bíróság.

Arra is lehetõség van, hogy a per megindítása elõtt kérje a bíróságtól egy igazságügyi szakértõ kirendelését. A szakértõi vélemény tükrében nyújtaná aztán be a keresetet.

Végül magán szakérõi vélemény beszerzésére is van lehetõség, csak ezt a perben nem fogják bizonyítékként elfogadni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.19. 18:21:02 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Cím!

2007 április 17-én vettem egy személygépkocsit. A netrisk internetes portálon kötöttem rá kötelezõ biztosítást. A netrisk küldött egy 30 napos kockázatvállalásról szóló igazolást, majd még különféle papírokat kért be tõlem faxon. Én közben természetesen használtam a gépkocsit és egyszer közlekedési baleset részese lettem. Okozóként lettem feltüntetve, majd kiderült, hogy mivel még sem a biztosító, sem pedig az alkusz nem küldött nekem csekket ( a máv biztosítóról van szó) reklamáltam náluk telefonon. Ez még a 30 napos kockázatvállalási idõn belül történt. Azt mondták ne izguljak postán van a csekk. Aztán megjött a csekk, és én még aznap be is fizettem. A biztosító a csekkel egy idõben megküldte a kötvényemet is, majd megküldték a harmadik negyedéves csekkemet is, amit szintén befizettem. Aztán augusztusban kaptam egy összeget postán a máv biztosítótól. Az összes addigi befizetésemrõl. Telefonon felhívtam õket és azt mondták, hogy a biztosításomat visszamenõleg közel 4 hónap után díjnemfizetés miatt törölték. Azóta semmilyen levélre nem reagálnak.

Tisztelettel: Tünde

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A tényállás alapján a MÁV biztosító kártérítésre köteles. Azt sem zárom ki, hogy a Netrisk biztosítási alkusz céget is felelõsség terheli.

Az ügyben konkrétabb véleményt akkor tudnék mondani, ha látnám a teljes levelezést, csekkeket, stb.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.19. 18:11:37 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Cím!

Egy parkolóban leakasztottam a személygépkocsimról az utánfutómat, és valószínüleg nem húztam be a kézifékét, mert mire a gépkocsimmal megfordultam az utánfutó elgurult és egy parkoló autóban kárt okozott. A biztosító megtagadta a kár kifizetését arra való hivatkozással, hogy ez nem gfb. káresemény.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Nehéz kérdés.
Erre vonatkozó jogesetet (jogerõs bírósági ítéletet) nem találtam.

Úgy gondolom, hogy lenne esély egy polgári perben érvényesíteni a követelést (ha végképp nem akar fizetni a biztosító).

Ennek persze akkor lenne értelme, ha komolyabb kárösszegrõl van szó. (Kis perérték esetén nem éri meg pereskedni).

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.18. 14:12:51 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Úr!

2007. október 10-én karamboloztam egy szlovák rendszámú kamionnal. A kamion áttért a menetirány szerinti bal oldalra, két autóval frontálisan ütközött, majd én a kiforduló pótkocsiba csapódtam. Én csodával határos módon karcolás nélkül megúsztam, de a másik két autóban volt könnyû és súlyos sérült is.

A kamionnak 2 sofõrje volt (vétkességüket nem ismerték el), feltehetõen mindketten elaludtak. Ezt támasztja alá a helyszínre érkezõ több tanú is, akik a kamion mögött haladtak, és állításuk szerint a kamion már jóval korábban többször is áttért a bal

oldalra. Ezzel szemben a két sofõr arra hivatkozott, hogy egy szarvas ugrott ki eléjük, és ezért tértek át a bal oldalra (egy sûrû kocsisorba... érdekes...). A helyszíen lévõ több mint tíz tanú közül természetesen senki sem látott szarvast.

Az autóm haza lett szállítva. A baleset napján a kárbejelentés megtörtént a szlovák biztosító magyar partnerénél, és megtörtént a kárfelmérés is. Ez alapján az autó gazdasági totálkárra lett javasolva. Természetesen készíttettem javítási árajánlatot is. Ez majdnem 1.400.000 forint (az autó káridõponti Eurotax értéke 1.260.000 Ft).

A rendõrség eljárást indított az ügyben. Azóta több mint három hónap telt el, de azon kívül, hogy dolgoznak az ügyön, túl sok mindent nem árulnak el, és ugye amíg nincs megállapítva, hogy ki a vétkes, a kárrendezés sem indulhat meg (ha jól tudom...).

Az autót még terheli kb. 1.000.000 Ft hitel. Ezt jelenleg is törlesztem, mintha mi sem történt volna. Az autót munkábajárásra használtam (napi 50 km). Jelenleg anyagi okok miatt nincs lehetõségem másik autót venni (a meglévõ hitel is éppen elég). Ezért most vonattal kell járnom, így a napi 40 perc helyett kb. 2,5 órát kell utaznom, amibõl kb. 70 perc gyaloglás, ráadásul olyan helyen ahol még járda sincs kiépítve (a cég, ahol dolgozom a város szélén található). Emellett, ha menyasszonyommal utazunk valahová (viszonylag gyakran elõfordul), akkor két személyt tekintve a tömegközlekedés jóval drágább, mint az autó.

A kérdésem az lenne, hogy a vagyoni kártérítésen kívül, van-e lehetõség ebben az esetben nem vagyoni kárigény benyújtására. Ha igen, akkor kb. mire számíthatok? A másik kérdésem: mi az általános tapasztalat hasonló jellegû nemzetközi ügyekben az eljárás idõtartamára vonatkozóan (erre sem kaptam sehol egyértelmû választ)?

Válaszát elõre is köszönöm.

Tisztelettel:

Pándics András

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Az ügyrõl a következõ a véleményem:

Jelenleg rendõrségi nyomozás van folyamatban, az ügybõl büntetõeljárás lesz, tekintve, hogy van 8 napon túl gyógyuló sérült is.

Ahogy elkészül a rendõrségi jegyzõkönyv, azzal valószínûleg Ön már érvényesíteni fogja tudni kárigényét a biztosítóval szemben (feltéve, hogy a jegyzõkönyvbõl egyértelmûen kiderül, hogy Ön vétlen volt és van vétkes fél).

A kárrendezési megbízottnál kell beterjeszteni a kárigényt. A gépkocsikárt, szállítási költségeket meg kell térítsék. Ezen felül bér gépkocsi díja is érvényesíthetõ (arra az idõre, amíg nem térítik meg az Ön kárát, hogy vehessen egy új autót).

Nem vagyoni kár érvényesítése nehezebb dolog, de érdemes megpróbálni. Megfelelõen alá kell támasztani a követelést és azt bizonyítani is kell (menyasszonyával nem tudott elutazni, stb.).

A kárrendezési megbízott egy kicsit lassítja az ügyet, mert minden döntéshez be kell szerezze a szlovák biztosító engedélyét, az iratokat le kell fordítani, stb.

Megfelelõ ügyvédi közremûködéssel gyorsítani lehet az ügyet.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2008.01.11. 21:55:30 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Hantos Úr!

Férjem 2007. december elején közlekedési balesetet szenvedett. A vétkes fél egy külföldi állampolgár volt, a balesethez a rendõrség is kiérkezett. Megtörtént a jegyzõkönyvek felvétele, de a rendõrség hivatalos határozatát még nem kaptuk meg. Ennek hiányában nem fordulhattunk a vétkes fél biztosítójához, így saját biztosítónk segítségét kértük. Szívességi kárfelmérés keretében egy független kárszakértõ totálkárosnak minõsítette az autónkat, azóta megérkezett a biztosítónktól a kárkori érték és a roncsérték is, ezek számításaink szerint megfelelnek a valóságnak.
Több kérdésem is lenne az üggyel kapcsolatban:
1. A baleset után férjemet a mentõk kórházba szállították, autónkat a rendõrség egy telephelyre szállította. Van már rendõrségi határozatunk arról, hogy elvihetjük onnan az autót, de eddig nem volt rá lehetõségünk, és igazából azzal sem voltunk tisztában, hogy meddig kell hogy ott maradjon. A megõrzéssel kapcsolatos költségeket be tudjuk hajtani a biztosítón? Ha igen, meddig kötelesek megfizetni a tárolási díjat? A kárfelvétel napjáig, a végleges rendõrségi határozat megérkezéséig, vagy esetleg az ügy lezárásáig?
2. Férjem a balesetben megsérült, eltörött a kulcscsontja. Mûteni nem kellett, de 5 hétig volt táppénzen, a kezelõorvos pedig a végleges javulás érdekében fizikóterápiát javasolt. Ezzel a sérüléssel kapcsolatban számíthatunk -e és ha igen, kb. milyen összegû kártérítésre?
3. Bár egy ilyen baleset soha nem jön jókor, de bennünket a lehetõ legrosszabbkor ért, mert a szülés elõtti utolsó heteiben járó kismama vagyok, és elég sok nehézséget okozott a férjem sérülése, és az, hogy hetekig nem volt autónk. Ez a helyzet befolyásolhatja -e az esetleges kártérítés összegét?
Válaszát elõre is köszönöm!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Kérdéseire az alábbiakban küldöm válaszom:

Amennyiben külföldi üzembentartó gépkocsijával okoznak Magyarországon balesetet, úgy a külföldi biztosító nevében ennek magyarországi kárrendezési megbízottja fog eljárni (kártérítést megfizetni).
Tehát, ahogy megvan a rendõrségi jegyzõkönyv, meg kell tudni a külföldi biztosító nevét (ez benne lesz a jegyzõkönyvben), a kötvényszámot és a magyarországi kárrendezési megbízott nevét (MABISZ-nál megmondják).
Remélhetõleg a kiszámított kárkori értéket és roncsértéket a kárrendezési megbízott is el fogja fogadni.
Az õrzéssel és szállítással kapcsolatos költségeket kötelesek Önöknek megtéríteni addig az idõpontig, amikor a roncs eladásra kerül (kivéve, ha ezek irreálisan magasak).
Egyéb kárigényekkel is lehet élni.
Ha a férjének nem marad maradandó károsodása a kulcscsonttörésével kapcsolatban, akkor kb. 1.000.000,- Ft nem vagyoni kártérítésre számíthat (pontosabbat akkor tudnék mondani, ha látnám az orvosi leleteket). Megfelelõ orvosszakértõi véleménnyel ennél magasabb összeget is el lehet érni. Nem vagyoni károk esetében a biztosítók gyakran nem, vagy jóval alacsonyabb összegeket ajánlanak fel akkor, ha ügyvéd nélkül érkezik be az egyezségi ajánlat. A véleményem alapján Önnek is jár nem vagyoni kártérítés, azon az alapon, hogy hetekig igen nehéz helyzetben volt a terhessége alatt (mindennapi életben való részvétele megnehezült). A vagyoni kártérítés elsõsorban attól függ, hogy mekkora keresetveszteséget tudnak kimutatni.

Ha bármiben segíthetek, hívjon nyugodtan.

Üdvözlettel


Dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2007.12.30. 08:49:56 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd Úr/Hölgy!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önökhöz, hogy balesetet okoztam, elsõbbségadás elmulasztása miatt, bár ezt csak a rendõrök mondták, de a mi álláspontunk az, hogy megadtuk az elsõbbséget, aztán behajtottunk a keresztezõdésbe, és mikor már majdnem átértünk, akkor egy balról gyorsan jövõ gépjármû belénk hajtott, így a mi gépkocsink bal hátulja sérült, a másik félnek pedig a bal eleje. Személyi sérülés nem történt. Az eset alkoholos befolyásoltság alatt történt. Még nem derült ki, hogy a véralkohol szintem 0.8 ezrelék feletti, vagy sem. Ehhez kapcsolódna a kérdésem, ha meghaladná, ilyen esetben a biztosító követelheti tõlem a teljes összeget, vagy az 1. számú melléklet 190/2004. (VI.8.) Korm. rendelet alapján, legfeljebb 1.000.000 Ft-ig? Hivatkozva, elküldeném a rendeletben az erre vonatkozó részt: \"(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelõje, valamint a Nemzeti Iroda az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:
b) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktõl vagy egyetemlegesen, ha a kárt jogellenesen, szándékosan okozták;
c) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktõl vagy egyetemlegesen, ha a gépjármûvet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertõl befolyásolt állapotban vezették, illetve annak vezetését ilyen személynek adták át, kivéve, ha bizonyítják, hogy a vezetõ alkoholos vagy hasonlóan ható szertõl befolyásolt állapotát nem ismerhették fel (alkoholos befolyásoltságnak tekinthetõ a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
(4) Ha a biztosított az (3) bekezdés c) és f) pontjaiban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító legfeljebb 1 millió Ft-ig jogosult megtérítési követelésének érvényesítésére.\"
Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben jogellenes károkozás alatt mi értendõ, az én esetem ebbe a kategóriába tartozik és így a teljes összeget meg kell térítenem a biztosítónak?

Válaszukat elõre is köszönöm:

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A 190/2004 Korm. rendelet értelmében, amennyiben megállapítják, hogy az Ön véralkohol szintje a károkozás idõpontjában 0,8 ezrelék felett volt, akkor a biztosító Öntõl maximum 1 Millió forintot követelhet, amennyiben a biztosítási díjat Ön hiánytalanul megfizette.

Jelen esetben a jogellenes károkozás azt jelenti, hogy Ön tehet arról, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjármûvet és ennek következtében került sor a károkozásra, ill. azt jelenti, hogy nem adta meg az elsõbbséget.
De mivel ott szerepel a „szándékos” szó is, és mivel Ön nem szándékosan okozta a balesetet, ezért nem kell attól tartania, hogy a teljes összeget követelhetik Öntõl.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel.: 061-301-80-80

Kérdés: 2007.12.27. 19:22:53 Szakterület: Közlekedési balesetek

Édesapámat érte baleset oly módon, hogy a BKV buszra várakozott a megállóban. A busz a megálló közelében defektet kapott, és a jármû oldalsó sárvédõjébõl egy darab kiszakadt, amely édesapám combjához repült. A combján 2 db kb. 10-12 cm-es maradandó sérülés keletkezett, a heg a mai napig látszik, és sajnos meg is marad. Természetesen a nadrágja szétszakadt, ügyeleti kezelésben részesült, táppénzes állományba került és az akkorra tervezett nyaralást is vissza kellett mondaniuk. A biztosító 50ezer forint kártérítést állapított meg. (5 napja kapta meg a levelet) Kérdésem az lenne, hogy nyugodjon bele és fogadja el ezt az összeget, vagy fellebbezzen? Amennyiben a fellebbezést tanácsolná, úgy milyen indokot kell írni?
Válaszát elõre is köszönöm, tisztelettel:
Tolnai Anita

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Ez nem fellebbezés, ez egy egyezkedés a biztosítóval. Arról van tehát szó, hogy az ügyet egy egyezséggel lezárják (édesapja lemond minden további követelésérõl a kártérítés fejében).
A vagyoni kárba beletartozik a ruhakár, esetleges keresetkiesés, gyógykezelési költségek, a nyaralás lemondásával/elhalasztásával járó költségek.
A nem vagyoni kár mártékéhez látnom kellene az orvosi papírokat, mennyi ideig tartott a gyógyulás, stb. Ha csak egy kisebb vágott sebrõl van szó, ami viszonylag hamar begyógyult, akkor csak pár tízezer Ft-os nem vagyoni kártértésrõl beszélhetünk.

Írják meg a biztosítónak, hogy nem fogadják el az összeget, mert a vagyoni káruk is már magasabb mint 50.000,- Ft (részletezzék, hogy miért). Továbbá a nem vagyoni kár megtérítésére 100.000,- Ft összeget tartanának elfogadhatónak. Ha kifizetnek 150.000,- Ft-ot 15 napon belül, akkor lemondanak további követeléseikrõl. Nemfizetés esetén pert indítanak.
Egy ilyen tartalmú levéllel feljebb lehet tornázni a felajánlott összeget.

Üdv.

Dr. Hantos Ádám
tel: 301 80 80

Kérdés: 2007.12.22. 19:44:56 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ Úr!

A következõ balesetben kérném véleményét:
2007. december 15-én a Kacsóh Pongrác úti felüljárón a sort záró autómnak ütközött az utolsó érkezõ. Autóm így nekinyomódott az elõttem álló gépkocsinak. Nálam a biztonsági öv patronja ment tönkre, az ablakmosó, illetve az elsõ rendszámtábla és a díszrács (hátsó sérülés nem történt). A biztosító kárigény felvételénél jelezték, hogy a kocsi elején levõ sérüléseket nem térítik meg. Közben a márkaszervizben a rendszámtábla és a díszrács kivételével megcsináltattam a fenti hibákat (45.000 Ft). Létezhet-e, hogy bár betétlapot kaptam, a hibák az én költségeimet terhelik?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Egy igazságügyi kárszakértõ kellene igazolja, hogy a kocsi elején lévõ sérülések származhattak a balesetbõl. Ebben az esetben a biztosító köteles megtéríteni a kárt.
Ha már közben megcsináltatta a kocsit, ezt így nehéz lesz bizonyítani, hacsak nem készültek jó minõségû fotók.

üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
061 301 80 80

Kérdés: 2007.12.12. 15:38:29 Szakterület: Közlekedési balesetek

T. Dr. Hantos Ádám
2007.09.05.- én balesetet szenvedtem gépjármûvemmel. A másik fél, (aki stop tábla figyelembe vétele nélkül fordult ki elém a fõútra) felelõsségét nem ismerte el, a rendõrség már másodszor is õt hozta ki hibásnak, jelenleg a határozat jogerõre emelkedését várom. Gépjármûvem totálkáros lett, hitel terheli, melyet azóta is havonta fizetek.
A biztosító álltal fizetett összeg és az általuk értékesített roncs értéke nem fedezi a tartozásomat a bank felé. Kérdésem az lenne, hogyha a határozat jogerõre emelkedett, van e lehetõségem valamiféle kártérítést követelni?
A gépjármû 1,5 éves, kb 1,5 millió forintott veszítettem ezzel, valamint nem tervezett új autó vásárlással is szembe kell nézzek.
Válaszát elõre is köszönöm:
Kósdi Gergõ

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Igen van lehetõség.
Bérautó költségét is lehet érvényesíteni.
Az ügybõl úgy kell „kijönnie”, mintha nem történt volna baleset. A biztosító köteles megtéríteni mindazt a kárt, költséget, ami Önnek ezzel kapcsolatban felmerült.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 301 80 80

Kérdés: 2007.12.08. 19:17:28 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr. Hantos Ádám!

2006. november 11-én autóbaleset ért engem és 23 éves kedvesemet. A baleset okozója egy Makón dolgozó cég alkalmazottja, külföldi állampolgár, de magyar autót vezetett. A s
rendõrségi jegyzõkönyv alapján egyértelmûen vétlenek voltunk, és mindketten maradandó sérüléseket szenvedtünk.

Én egy hónapig az intenzív osztályon voltam és több életmentõ mûtétet végeztek el rajtam. A baleset utáni életmentõ mûtét során eltávolították a lépemet és a bélszakasz egy részét. A további mûtétek a komplikációk miatt történtek.

Sarokcsont-törést szenvedtem, amelyet az állapotom miatt nem tudtak azonnal ellátni, sajnos a késõbbi rehabilitáció sem jöhetett szóba.

A párom két hétig feküdt kórházban neki is súlyos belsõ sérülései keletkeztek, szintén életmentõ mûtétet kellett rajta végrehajtani. Eltört az alkarcsontja, ami a balesetet követõen azonnal megmûtöttek, de a bal karja elõrenyújtásában 15 fokos maradandó eltérés tapasztalható.

Baleset utáni felépülésünk is több hónapig tartott.

A munkába állásunk nehezen ment. Én nem tudtam befejezni a fõiskolát, ahol végzõs másoddiplomás voltam. Pedagógusként dolgozom, nehezemre esik az állás – ami a munkámban elengedhetetlen.

A kedvesem rendõr, s a baleset következtében nem tudja ellátni régi – helyben végzett – munkáját, így naponta el kell járnia 30 km-re található rendõrségre, ahol munkát kapott.

A balesetnek egyéb következményeit a mai napig szenvedjük, és nem is biztatnak azzal, hogy ez könnyebb lesz. A kedvesem 2 héttel ezelõtt bélelzáródással/bélösszenövéssel került a kórházba, s 7 napig kezelés alatt állt.

A baleset óta sokszor szorongok ezért pszichológushoz járok. Édesanyám és édesapám a baleset alatt táppénzen voltak, s fizikai és lelki állapotukat jelentõsen megviselte a felépülésem, gondozásom.

A közlekedésünk nem megoldott. Autónk totálkáros lett.

Az Allianz Biztosító vállalta a károk megtérítését, ami a balesettõl számítva folyamatosan zajlott a vagyoni károkra vonatkozóan.

Az ügyünk jelenleg a nem vagyoni kár megállapításának szakaszában van. A biztosító orvosszakértõje az én esetemben 40% egészségkárosodást és 30% munkaképesség csökkenést állapított meg. A párom esetében 30% és 50% az arány.


Általában mi a bevált gyakorlat a biztosító részérõl és mi milyen lépést kövessünk?
Mennyi az az összeg, amire fejenként igyént tarthatunk?
Esetünkben van annak realitása, hogy a biztosító nem megfelelõ ajánlata esetén polgári peres eljárást kezdeményezzünk, s azt meg is nyerjük, nekünk legkedvezõbb feltételekkel?

Várom válaszát!

Tisztelettel: Nagy Gábor

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Ahhoz, hogy a nem vagyoni kár mértékérõl pontosabban nyilatkozhassak, látnom kellene az orvosi leleteket és a orvosszakértõi véleményeket.
Pár észrevételem ezzel kapcsolatban: a biztosítók sokszor olyan orvosszakértõkkel dolgoznak, akik elfogultak a biztosító felé (a beteg számára kedvezõtlen szakvéleményt adnak). Ezért a szakvéleményt nem feltétlenül kell elfogadni, csak akkor, ha tényleg objektív. Én a biztosítós szakvéleményeket minden esetben ellenõriztetem a független baleseti sebész szakértõmmel.
Polgári pert akkor érdemes indítani, ha a biztosító peren kívül legalább 10-20 %-al kevesebbet ajánl fel ahhoz képest, amit a bíróság nagy valószínûséggel megítélne Önöknek. Abban állást foglalni, hogy a bíróság mekkora összeget ítélne meg nagy valószínûséggel Önöknek, csak a teljes dokumentáció ismeretében lehetséges.

Ha bármi kérdése van, hívjon fel nyugodtan.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 301 80 80

Kérdés: 2007.12.06. 21:54:31 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt kárszakértõk!

Történt egy karambolom áprilisban. A vétkes fél nem adta meg az elsõbbséget, azonban az eset után nem ismerte el a felelõsségét. Rendõri helyszínelés történt, ahol a helyszínelõ rendõrök adtak egy igazolást. Ezen igazolás alapján a napokban beidéztek a bíróságra ahol tanúként meghallgattak. Mivel még mindig nem egyeznek az álláspontok, ezért szakértõt fognak kirendelni. Viszont a másik fél biztosítója (MÁV Köbe) szintén a napokban megkeresett egy levélben, melyben azt írják, hogy ha nyolc napon belül nem nyújtom be a jogerõs rendõrségi határozatot, akkor õk a kárügyet lezártnak tekintik. Határozat viszont még nem készült, a bíróságon azt közölték hogy majd február környékén lesz.
Olvastam a honlapjukon hogy a baleseti ügyek elévülési ideje 3 év.
Kérdésem az lenne hogy a biztosító megszüntetheti e a kárügyet ennél elõbb?
Valamint hogy az erre vonatkozó jogszabályokat hol lehetne fellelni?

Köszönettel : T.G.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A biztosító természetesen nem szüntetheti meg a kárügyet elõbb. Ha írásban bejelentette kárigényét a biztosítónak, akkor ez az elévülést is megszakítja, vagyis a három év újra elkezdõdik.
A MÁV biztosítóval gyakran nem könnyû megegyezni és sajnos pereskedni kell.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 301 80 80

Kérdés: 2007.12.03. 20:53:54 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tiszteletem!
Én pizza futár vagyok és pizza szállítás közben karamboloztam a saját autómmal,(rendõrségi helyszínelés volt lehet hogy engem hoznak ki vétkesnek)Az autóm gazdasági total káros lett.(napon belüli sérülésem volt).A táppénzem lejárt én munkára jelentkeztem a cégnél.Követelhetek e valami féle jövedelmet(álló bér)?A fõnököm nem akar adni semmit,se munkát(mert nincs kocsim)se pénzt.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

A fõszabály szerint a munkáltató vétkességére tekintet nélkül köteles megtéríteni a munkavállaló kárát munkahelyi baleset esetében. Viszont a munkáltató nem köteles megtéríteni a kárnak azt a részét, ami a munkavállaló vétkes magatartása miatt következett be. Ha a közlekedési balesetet az Ön vétkes magatartása okozta (megszegte a KRESZ-t), úgy a munkáltató nem köteles kártérítésre. Ez alól az jelenthetne kivételt, ha a baleset nem az Ön vétkes magatartása miatt történt volna (pl. egy állat kiugrott Ön elé, és emiatt elrántotta a kormányt….).
Ha lett volna olyan (szóbeli) megállapodás, mely szerint a munkavégzése alatti közlekedési balesetben a munkáltató megtéríti az Ön kárát akkor is, ha Ön volt a hibás, akkor ez esetben joggal követelhetne kártérítést.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 301 80 80

Kérdés: 2007.11.26. 19:08:56 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr. Hantos Ádám,
közlekedési baleset vétlen szenvedõje vagyok. Személyi sérülés nem történt, a károkozó kötelezõ felelõsségbiztosítója a MÁV ÁBE.
A személygépkocsimat a kárszakértõ gazdasági totálkárosnak (gtk) minõsítette. Kárrendezési javaslatot részükrõl még nem kaptam. Szeretném megtudni, hogy
-a gtk-t el kell-e, hogy fogadjam, vagy ennek ellenére kérhetem a javítási költség teljes megtérítését?
-az eurotax értékelésüket visszautasíthatom-e, ha a gépkocsim piaci értéke bizonyítottan több?
- erre megfelelõ bizonyíték-e a hasznaltauto.hu-ról egyezõ évjáratú és futásteljesítményû gépkocsik eladási ára, vagy adásvételi elõszerzõdés a gépkocsimra, miszerint xy összegért éppen el szándékoztam adni?
Segítségét köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Pár biztosítóval nehéz megegyezni. Gyakran ide tartozik az a biztosító is, akivel szemben Ön kártérítésre jogosult.

Ha túl alacsony ajánlatot tennének (túl kevés a kárkori érték eurotax megállapítása, vagy túl magas a roncsértékre kihozott összeg), akkor ezt közölni kell velük azzal, hogy amennyiben nem tudnak megállapodni, perben fogja követelni az összeget. Sokszor sajnos nincs más megoldás, és peresíteni kell a követelést, ahol a perben kirendelt független szakértõ fogja megállapítani a kárkori értéket és a roncsértéket. A biztosító sok esetben a per alatt (a jogerõs ítélet elõtt) megköti az egyezséget.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.11.20. 10:27:54 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelettel üdvözlöm!
2005.szeptember 27-én munkából hazafelé mentünk a férjemmel autóval. Egy éles beláthatatlan kanyarban egy nyergesvontató /30km-es tábla ellenére,szakértõ bevonásával, õ 60km-es sebességet megállapítva/ áttért a mi sávunkba, és ránk borúlt. 49 éves férjem szörnyethalt, fejét teljesen szétzúzta, míg én /bár a kocsiból csak a négy kerék maradt egyben/ kiszálltam. Én kórházba kerûltem, fejemen 9cm-es nyílt seb, amit mûteni kellett, bal karom roncsolódott, ill. a bal kézfejem \"szétcsattant\". A kórházban a fejem megmûtötték, a sebeimet kezelték, és én három nap múlva kértem, hogy mehessek haza a temetést intézni. Három gyermekkel maradtam, a fiam akkor 13 éves volt. Elengedtek a kórházból, de úgy, hogy a nõvérem egy hónapra magához vitt maradék családommal, mert magam sem tudtam ellátni. Négy hónapig voltam táppénzen, de azóta is orvosi kezelésekre járok, közben 50%-ra járadékosítottak, plusz balesetbõl eredõ 16%-os egészségcsökkenést állapítottak meg.
A munkám ellátni nem tudtam, így el is veszítettem idén május 7-ével. Minden pénzem elment két év alatt, mostmár albérletben élünk a fiammal, és a 25 éves lányommal, mert segítségre szorulok a fiam és a magam ellátásában. Az ügyvédem is meghalt, így másik ügyvédet kellett fogadnom.

A karomból a mai napig idõnként kilökõdik üvegdarab /szilánk/ illetve, külömbözõ autómaradványok, a mai napig takarnom kell a karomat, mert az emberek megijednek a látványától is, a buszon senki nem ül le mellém nyáron, ha látszik a karom. A kézfejem egy teljes forradás, és nem is tudom kellõen használni.
A bíróság elsõ fokon az elkövetõ sofõrt két év börtönre ítélte, ami ellen fellebeztek, és most várom a következõ tárgyalást.
Az ügyvédem 5 millió forintos kártérítést kért a KÖBE-tõl, amit én nagyon keveslek, mert a férjem állandóan dolgozó jól keresõ, rendkívül jó férj és édesapa volt, én itt maradtam havi 30eFt-os havi járadékkal, és a fiamnak járó árvasági segéllyel, 30.400Ft.,és a 12000Ft-os családi pótlékkal. A havi gyógyszereim igazoltan 16.600Ft.,illetve pszichiátriai kezelés, az albérletünk rezsivel együtt:60eFt.

Ha a testvérem illetve a nyolcvan éves szüleim nem támogatnának, már régen éhen haltunk volna.

A férjem elvesztése, az átélt szörnyû tragédia annyira megviselt, hogy teljes kilátástalanságban élek, és õszintén szólva nem sok kedvvel! Ha nem tudom biztosítani a fiamnak a továbbtanulását, ha nem tudok rá már ruhát venni, ha nem tudok rendesen enni adni, akkor már miért vagyok?

Kérem adjon tanácsot, már nincs pénzem új ügyvédet fogadni!
Tisztelettel: Váradi Dánielné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Õszintén sajnálom a történteket.
Egy ember életét tényleg nem lehet pénzben mérni, de a bírósági joggyakorlatban mégis kialakult egy összegszerûség, amit a bírók közeli hozzátartozóknak megítélnek nem vagyoni kár címen.
Ha az ügyvédje összesen 5 millió Ft-t kér a biztosítótól, az tényleg nagyon kevés. Ekkora összeg közeli hozzátartozónként jár fejenként. (Tehát Önnek is és fiának is).
Természetesen Önnek nem „csak” a férje elvesztése miatt jár nem vagyoni kártérítés, hanem az elszenvedett egészségkárosodás miatt is. Ennek mértékéhez ismernek kellene az Ön orvosi leleteit.
Vagyoni kártérítésként a gyógykezelési költségeken felül jár Önnek és gyermekének tartást pótló járadék is. (Ez az összeg hivatott Önnek és gyermekének azt az életszínvonalat biztosítani, ami akkor lenne, ha férje még élne.)
Ha bármiben segíthetek, hívjon fel nyugodtan.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.11.12. 19:25:25 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Ügyvéd úr!
Egy hónappal ezelõtt közlekedési baleset ért,amiben én voltam a vétlen.Egy stop táblánál állva,várva hogy a forgalom szabad legyen és elindúlhassak,oldalról belém vágódott egy autó.A vizsgálat ugyan még nem zárúlt le,de abból a kevéske rendõrségi papírból amit\"kikönyörögtem\",kiderült,hogy szabály sértési eljárást folytatnak a vétkes ellen.Azt szeretném kérdezni öntõl,ha 8napon belüli sérülésem volt kérhetek e kártérítést arra hivatkozva,hogy a szememnél esztétika elváltozás maradt maradandóan,ill hogy még a mai napig is nyugtatót kell szednem mert nem tudok elaludni éjszakánként.
1.Ha folyamodhatok ilyen esetben kártérítésért milyen mértékben?
2.Munkanélküli vagyok,és a baleset akadályozott a munka keresésben és azóta még nehezebben találok munkát.
3.A páromnak rengeteg kiesett munka órája lett emiatt,ezáltal a fizetése is csökkent.
Kérem mielõbbi válaszát.

Köszönettel:W.Annamária

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Nyolc napon belül gyógyuló sérülésért sajnos nem vagy csak minimális nem vagyoni kártérítés jár (pár tízezer Ft max.). A károkozó gépjármû biztosítójánál kell bejelenteni a kárt. A rendõrség köteles megmondani a gépjármû kötvényszámát. Az esztétikai hibát okozó heg esetében akkor jár kártérítés, ha ez tényleg komolyan látható. Ennek mértéke nagyobb, ha a károsult fiatal életkorú, még nem házasodott meg.
A pchichés kár esetében akkor járna kártérítés, ha ennek mértékét orvosszakértõ leírná. Mivel ez pénzbe kerül, így ezt csak akkor ajánlanám, ha tényleg komoly pszichés kárról van szó.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.11.12. 13:57:10 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Uram!

Szombaton autóbalesetet szenvedtem. Én az anyósülésen ültem, ahol belénk szállt egy másik (vétkes) autó. Akkor a betétlapon azt írtuk be, hogy személyi sérülés nem történt. Másnap már nagy fájdalmaim voltak; az ügyeleten megállapították a bordatörést. Igényt tarthatok-e valamiféle kártérítésre? Ha igen, milyen orvosi papírokat kell beszereznem?

Várom válaszát!

Üdvözlettel:

Kecskemétiné Pápai Anita

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Igen, természetesen bordatörésért is jár kártérítés. Vagyoni kár a keresetkiesés, gyógykezelési költségek, stb. A nem vagyoni kár mértékéhez tudnom kellene a bordatörés súlyosságát és azt, hogy hány borda sérült. Ez az orvosi leletekbõl kiderül. Még akkor is több százezer Ft a nem vagyoni kár, ha a bordatörés nem súlyos és maradandó károsodás nélkül gyógyul.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.11.08. 12:01:49 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõk,

Autómat 2007.03.05.-én törte össze egy BMW, a felelõsséget a sofõr elismerte.
Ügyünk a MÁV kárszakértõ cégéhez került.
Az autóm GTK-s lett, a véggel azóta sem tudunk megegyezni az autó káridõpontkori értékében.
Melyek után már 2X értékelték(cirka 3 hónap alatt) az autót és továbbra sem közelednek az álláspontok, készíttettem egy hivatalos EUROTAX becslést, mely az én véleményemet igazolta.
Adott kilométerrel és extrákkal a kocsi 854000 Ft-ot ért a káridõpontkor.
Az értékbecslés elõtt a biztosító második nekifutásra 680000 Ft-ot óhajt fizetni a kocsiért.
Az eurotax igazolás fényében harmadszor is újraértékelték az autót és bekérték a szervízkönyvet.
Jeleztem, hogy 11 éves autóról lévén szó, nincs szervízkönyv, már a vásárláskor sem kaptam hozzá, melyre a mai napon a következõ levelet kaptam:

Tisztelt ...!

Sajnos vezetett szervízkönyv hiányában a korábbi kárkoriértéken a káraszakértõ kollega nem tud változtatni.

Üdv:
...

Ugye ez így nem állja meg a helyét?
A megadott elérhetõségeken elérnek, ha jogi útra kell terelni az ügyet, felvenném Önökkel a kapcsolatot, mert nem szerenék benyelni ekkora deficitet.

Köszönettel:
...

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram!

Az Ön esetében érdemes pert indítani és szakértõ kirendelését kérni a perben, aki megállapítja a kárkori értéket. A szakértõ kirendelésének költségét Önnek kell állni (kb. 50.000,-), de ha megnyeri a pert, akkor ezt a biztosító visszafizeti Önnek. Arra is van esély, hogy a biztosító még a tárgyalás elõtt megegyezik Önnel.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel.: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.10.16. 15:28:25 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõk!
Ez év 09 11-én gépkocsi gázolt el a kijelölt gyalogátkelõhelyen. Az autó vezetõje elismerte a vétkességét. 8 napon túl gyogyultak a sebeim, zuzódásaim. Jelenleg még mindíg fáj a lábam, de már dolgozom. Az autó biztosítója az anyagi káromat megtéríti,viszont a jobb combomon maradandó heg keletkezett, kb 3 cm-es. Erre kérhetek-e kártérítést, és ha iget mennyit? Köszönettel és tisztelettel:

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A esztétikai hibáért (heg) fizetendõ kártérítés mértéke elsõsorban attól függ, hogy ez mennyire látható, Ön hány éves, házasság elõtt van-e még. A legmagasabb összeg akkor jár, ha az illetõ modellként dolgozik és ez a munkájában akadályozza.

Ha leírja ezeket a paramétereket, szívesen segítek.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.10.16. 12:18:23 Szakterület: Közlekedési balesetek

Jó napot kívánok !
Idén szeptemberben közlekedési balesetet szenvedtem . A másik fél biztosítási szakértõje gazdasági totálkárt állapított meg . Az autóm értékét az Eurotax rendszere alapján határozták meg . A futott km-t azonban nem a km óra állás alapján írták a számítási lapra (96046 km , ez szerepelt a kárfelvételi jkv.-ön is ) , hanem egy ilyen korú autó elvi futáskilométerét (136500 km) Kifogásomra azt válaszolták igazoljam szervízkönyvvel a tényleges futási km-t .A Szervízkönyve az autónak már nincs meg .Én az autót 2004 decemberében vettem 45000 km-el (ezt az autó részletfizetési szerzõdése tartalmazza). Az autót csak családi célra használtam , munkába járás ( kb. napi 20 km ).A kérdésem : Megtagadhatja -e a km óra állásának elfogadását a biztosító a vezetett szervízkönyv hiányában , vagy el kell fogadja és ezáltal módosítania kell az autó értékét ?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

Elvileg nem tagadhatja meg a biztosító a km óra állás elfogadását, csak akkor, ha szakvéleménnyel tudja igazolni, hogy a gépkocsi többet futott.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel.: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.10.05. 23:22:43 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!
Idén június elején volt egy balesetem, aminek a belejelntését június végén tudtam csak megtenni. A baleset Ausztriában történt, nyaralás közben. Én kerékpárral haladtam az úton és egy osztrák úr éppen kiszállt az autójából, amikor az autó mellé értem. Nekimentem az elém kivágódó ajtónak, az ütközést már nem tudtam elkerülni! Rendõrségi eljárás és kórházi ápolás is történt, bár a baleset nem volt súlyos. A kerékpár természetesen használhatatlan lett, erre véleményem szerint jól kitöltött kártérítési papírt nyújtottam be. A \"találkozás\" maradandó nyoma egy 2 cm-es heg a kulcscsontom alatt nem sokkal, ami 2 hónap elteltével is nagyon feltûnõ és életem végéig látszódni fog, Ez 22 évesen nem túl jó kilátás.... A biztosítóban azt mondták, hogy határozzam meg, mennyi pénzt kérek! De azt nem mondták, hogy ilyen esetekben mennyit \"szoktak\"! Ezért kérném az Ön segítségét! Kórházi költség nem volt, biztosítva vagyok és sûrgõségi esetben nem kell fizetni. \"Költségként\" lehet tekinteni a következõket: édesanyám autóval jött a mentõ után (kb 15km), ott töltöttünk egy napot a kórházban sorbanállással, nem tudtam fürdeni a Wörthi-tóban, nem tudtam kerékpározni (tönkrement), illetve az egész nyaralás hangulatát elrontotta ez a baleset és természetesen a 2 cm-es heg!
Mihamarabbi választ várva és köszönettel:
Czirják Katalin

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Mivel a baleset Ausztriában történt, ezért az osztrák jogot kell alkalmazni (az osztrák bírósági joggyakorlat figyelembevételével)
Osztrák jog alapján már több kártérítés lebonyolítását intéztem, a tapasztalom szerint az Ön esetében az esztétikai sérülésért kb. 2.000,- EUR összeget lehetne követelni (ha a 2 cm-es heg „átlagos” mértékû). Amennyiben Ön modellként dolgozik, akkor ez természetesen a sokszorosa lenne.
Az elszenvedett fájdalomért (Schmerzensgeld) kb. 300-400 EUR összeget ítélne meg az osztrák bíróság.
Ha volt valamilyen fix kiadásuk a nyaralással kapcsolatban (appartement, stb.), akkor azt is lehet követelni a biztosítótól (mert nem tudtak nyaralni).

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.09.24. 15:25:11 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Dr. jur. Dr. med. Hantos Ádám !
Én egy 22éves hölgy vagyok,2006,júliusában szenvedtem el egy motoros balesetet!A nyaki 1es csigolyám eltört,melyet csavarokkal rögzítettek,5-6 csigolyám elcsúszott 5mm-el,háti hármason összeroppant,a lépemet elvesztettem és a balkaromat szalagszakadás utáni összevarrás után nem tudom normálisan kinyújtani!A baleset után 1 évvel benyújtottam a kárigényemet!A biztosító orvosa meg is vizsgált mellyel 100%-osan alá lett támasztva a maradandó károsodásaim!Most pedig kaptam a biztosítótól egy olyan levelet,melyben arra kérnek hogy határozzam meg a nem vagyoni kárigányemet összegszerûen!!!Arra kérném önt hogy milyen összeget kérhetnék én a biztosítótól?,esetleg milliós nagyság rendben gondolkozzak?Körülbelüli összegre lennék kiváncsi hogy mégis mennyi az ami nekem jogosan járna,mivel a testi hátrányaim(nyakam nem mozog teljesen,fáj a hátam sokszor,zsibbad a kezem,elvesztettem a lépem) és ezenkívül a szakmámban már nem tudok elhelyezkedni,üzlet vezetõ lennék ahol árufeltöltés is a feladataim közé tartozott!A baleset miatt a munkahelyemrõl e-miatt küldtek el,mivel gerinc sérült vagyok!Tele vagyok mûtéti hegekkel,csúnyának látom magam,régen futottam hobbi szerûen már azt se tehetem meg,nagyon hamar lefáradok,cipekedni nem tudok már!A céljaimat már nem tudom megvalósítani a testi hátrányaim miatt!Teljesen megváltozott az életminõségem!És az a legszörnyûbb hogy még fiatal vagyok és így kell szembe néznem az életemmel és mi lesz ha egyszer gyereket szeretnék,hogyan tudnám ellátni,felnevelni??!
Tehát ezek tudatában mennyi lenne az a kárpótlási összeg,mely talán alkalmas a hátrányaim ellensúlyozására??

Válaszát elõre is köszönöm szépen!!!

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Kérdése megválaszolásához látnom kellene az összes orvosi leletet. A biztosító orvosának véleményét nem muszáj elfogadni, az sajnos sok esetben elfogult a biztosító felé.
Amennyiben tényleg komoly maradandó károsodásai maradtak (súlyos gerincbántalmak, kéz mozgatási nehézség, esztétikai hegek), úgy a nem vagyoni kártérítés összege akár a 8-10 millió Ft-ot is elérheti.

A vagyoni kár mértéke elsõsorban attól függ, hogy mekkora mértékû eddigi és jövõbeli keresetveszteséget és gyógykezelési költségeket tudunk kimutatni, ill. valószínûsíteni.

Ahhoz, hogy a biztosító peren kívüli egyezségben kifizesse az Önnek járó teljes összeget, valószínûleg szükséges lesz még egy orvosi szakvélemény elkészítése (ha nem értünk teljesen egyet a biztosító által felkért orvos véleményével).

Amennyiben megküldi az orvosi leleteket, pontosabb információval szolgálhatok majd.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.09.21. 14:40:45 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!

2007. 08. 18-án Mazda 6 típusú személyautónkba beletolatott egy megrakott Wolsvagen Transporter típusú teherautó. A rakomány közel 1 millió ft-os sérülést okozott autónkban. A fiatalember a helyszínen elismerte felelõsségét, betétlapot adott. A KÖBE biztosítottja. A Biztosító kiküldött 2 kárszakértõt (egyikük a személyautót látta csak, a másikuk pedig csak a teherautót), illetve 2 magánnyomozót. Telefonos megkresésünkre mindannyian azt felelték, hogy mindent renben találtak és olyan jelentést adtak le a Biztosító felé, miszerint a baleset így bekövetkezhetett. Ezek után (közel 1 hónapos) várakozási idõt követõen a KÖBE kiküldött egy levelet, melyben kárigényünket elutasították. Kérdezem én:
- mit vettek figyelembe, mikor ezt a döntést hozták? Nyilván nem a kárszakértõk jelentését!! (A Biztosítót felhívva azt a választ kaptuk, hogy az igazságügyi szakértõ döntött- nem is látta sem a helyszínt, sem az autókat)

- Milyen jogi lépéseket lehet tenni az ügyben, ha kárigényünket szeretnénk érvényre juttatni? A pereskedésen kívül van-e másik út?

- Van-e lehetõség betekintenünk a kárszakértõk és a magánnyomozók jelentésébe?

Válaszát elõre is köszönöm.

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem!

Van sajnos pár biztosító, akiknek az a „stratégiájuk”, hogy mondvacsinált okokkal megtagadják a kifizetést. (Megéri nekik, mert sokan nem indítanak pert.)

A papírokba általában biztosítási titokra hivatkozva nem engednek betekinteni.

Az egyetlen megoldás a kereset mielõbbi benyújtása. Innentõl kezdve már komolyan veszik az ügyet, és gyakran még az elsõ tárgyalás elõtt egy egyezség keretében kifizetik a kárösszeget. (Panaszleveleknek, MABISZ-nál történõ feljelentésnek nincs sok értelme.)

Az Önök esetében azt tanácsolnám, hogy az elkészített keresetlevelet utolsó felszólításként meg kell küldeni a biztosítónak. Amennyiben a rövid határidõ alatt nem történne meg a kifizetés, akkor a keresetlevelet be kell nyújtani a bíróságon. A perben a biztosítónak ki kell adnia valamennyi szakvéleményt, ill. kárelõzményi adatot. A perben szakértõ kirendelését kell kérni, melynek költségét a pervesztes fél fogja állni.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
tel.: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.09.10. 13:36:07 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Jogi Tanácsadó!2002-ben gépkocsival balesetet szenvedtem.Az okozónak nem volt felelõsség biztositása.Én nem voltam bekötve.Kis polskival történt a baleset.Májzuzódást,lapocka repedést és csipõ vápa törést szenvedtem.Lemezeltek,csavaroztak,de 2004-ben csipõprotézist kellett kapnom,merta combfej az ütéstõl elhalt.7milliót kértem a biztositótól,amibõl 2,5milliót fizetett.most tüzték ki a tárgyalást.Felemeltem az összeget 9millióra,mert az orvosi ellátásokért,protézisért már fizetni kell.Van ismerõsöm aki ugyan ilyen sérülést szenvedett,de õt nem kellett 1-szer sem operálni.A biztositóval peren kivül 7millióban egyeztek meg amit meg is kapott.Az én kártéritésemre miért csak ennyi hajlandóak fizetni?Mennyi az a reális összeg amit kaphatnék?Járadékot is kapok,de az ismerõsöm is.Kérném válaszát Köszönettel Lehnerné

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza


Tisztelt Asszonyom!

Több információra lenne szükségem. Így pl.:
- Mivel nem volt bekötve, azt kell bizonyítani orvosszakértõi szakvéleménnyel, hogy ezeket a sérüléseket bekötve is elszenvedte volna. Máskülönben a biztosító jogosan alkalmazhat kármegosztást, akár 20-30%-ot. Tehát tudnom kellene, hogy van-e ilyen szakvélemény.
- Továbbá látnom kellene az orvosi dokumentációt, hogy teljesen képben legyek a sérülései vonatkozásában. Amit leírt, az alapján nekem is az az álláspontom, hogy ezek a sérülések min. 7 millió Ft nem vagyoni kártérítést indokolnak. (De pontosabb összeget csak a leletek birtokában tudok mondani.)
- A járadék összege elsõsorban a munkaképesség csökkenésének mértékétõl és a baleset elõtti fizetésétõl függ.
- Bizonyos biztosítókkal könnyebb peren kívül megegyezni, más biztosítókkal viszont sokkal nehezebb, ill. általában pert kell indítani. A perben azt tanácsolom, hogy kérjen közbensõ ítéletet. A bíróság ezzel a perbeli végzésével a felelõsség és az esetleges kármegosztás mértéke vonatkozásában dönt (ezt követõen már „csak” az összegszerûségrõl szól a per). A közbensõ ítéletnek az a nagy elõnye, hogy azt követõen már általában meg lehet egyezni a biztosítóval, és mégsem tart olyan sokáig a per.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
Ügyvéd
Tel.: 061 301 80 80

Kérdés: 2007.07.25. 14:38:15 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Kárszakértõ!

Mivel nekünk nics ügyvédünk, sajnos nem értünk meg mindent azonnal. Ezért kérjük az Ön segítségét.
2006.07.04-én autóbalesetet szenvedtük, melybõl kifolyólag a feleségem maradandó testi egészségkárosodást szenvedett.
Mi voltunk a vétlenek a balesetben.
2006 szeptemberben kártérítési pert kezdeményeztünk a károkozó biztosítójával szemben, mert a gépkocsi kárkori értékének meghatározása után csak a roncsértéken kívüli összeget volt hajlandó kifizetni. Sem más dologi, és nem vagyoni kárt nem.)
2007.05.17-én a biztosító orvosszakértõje is megvizsgálta a feleségemet, ahol maradandó egészségkárosodást állapított meg. Ez károsodás a koponya jobb szemüreg feletti részén érzészavar, mely a baleset során az elsõ szélvédõnek való ütközés miatt alakult ki.
Az orvosszakértõi jelentés még több, különbözõ kártérítési jogalapot is felsorol, van ahol az összegszerûségre is javaslatot téve. Van egy olyan megjegyzés is a szakértõi jelentésben idézem: \\

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Uram,

egy számítógépes hiba miatt sajnos nem tudom a teljes kérdését elolvasni, kérem, hogy még egyszer küldje el kérdését, hogy megválaszolhassam.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám

Kérdés: 2007.07.11. 01:20:12 Szakterület: Közlekedési balesetek

Tisztelt Tanácsadó!
Jogi tanácsot szeretnék Öntõl kérni!
Esetem röviden a következõ: egy hónapja közlekedési baleset vétlen szenvedõje voltam. A balesetet okozó másik fél nem ismerte el, hogy az õ hibájából történt a baleset, ezért rendõrségi ügy lett az esetbõl, ami még most is tart. A baleset helyszínérõl autómentõ szállította el saját telephelyére az én autómat, s ott vizsgálta meg, s nyilvánította totálkárossá a biztosító kárszakértõje.
Egyéni vállalkozó vagyok, területi képviseletet látok el, az autó számomra munkaeszköz. Most rákényszerültem arra, hogy autót cseréljek, holott ez még nem állt szándékomban, mivel két fõiskolás gyermeket taníttatok egyedül, egy keresetbõl. Úgy tervezetem, hogy majd ha õk végeznek, akkor kerülhet sor autó cserére. Most viszont elõre nem látható és egyelõre nem tervezett, hosszútávú kiadásra kényszerültem.
Kérdésem az: igényt tarthatok-e a totálkár kifizetésén túl anyagi kárpótlásra, mert vétlen sofõrként engem ért a legnagyobb anyagi veszteség: a totálkár mellett elõre be nem ütemezett ügyintézések; a le nem mondható üzleti útra kölcsönautó beszerzése; üzleti események lemondása; nagyobb összegû és rendszeres kiadás (a vásárolt autó törlesztõ részlete); és egyéb, a balesetbõl adódó kellemetlenségek; a pszichés megrázkódtatás, amit még mindíg nem tudtam feldolgozni stb.
Sajnos az sem vigasztal, hogy személyi sérülés nem történt (ez kizárólag az én lélekjelenlétemen múlott).
Kétségbe vagyok esve, mert rám nézve kilátástalannak érzem ennek az eseménynek a megoldását, és félek, hogy anyagilag abszolút vesztes leszek.
Elnézést, hogy ilyen hosszúra nyúlt levelem, de reális képet szerettem volna adni esetemrõl.
Várom válaszát!
Tisztelettel: Dukainé Szili Márta

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

A kárát érvényesíteni akkor lesz majd mód, ha lezárul a szabálysértési eljárás.
A károk közül a gépkocsikáron túl a kölcsönautó és adott esetben az üzleti események lemondásából eredõ kár érvényesíthetõ. A pszichés kár már nehezebb eset, itt orvosszakártõ közremûködése is szükséges lenne, de személyi sérülés híján erre nem sok esélyt látok.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
06 30 241 77 91

Kérdés: 2007.06.26. 20:44:59 Szakterület: Közlekedési balesetek

Férjem 2007.04.04-én közlekedési balesetben elhunyt. Egy tehergépkocsi a keresztezõdésnél figyelmen kívül hagyta az Állj!Elsõbbségadás kötelezõ jelzõtáblát, kihajtott a védett útra és összeütközött a férjem vezette személygépkocsival.Férjem 31 éves volt, egy 9 és fél éves kiskorú fiút hagyott árván.Milyen összegû nem vagyoni kártérítést kérhetek?

Dr.jur. Dr.med. Hantos Ádám válasza

Tisztelt Hölgyem,

Ön és a gyermekek min. 5 millió Ft összegû kártérítésre jogosultak (fejenként), nem vagyoni kártérítés címen.
Ha férjének van testvére , ill. élnek még a szülõk , nagyszülõk, akkor õk is jogosultak nem vagyoni kártérítésre (valamivel kissebb összegben).
A kiskorú gyermekeknél fontos jelentõsége van még a tartást pótló járadéknak (vagyoni kár).

Ha bármiben segíthetek, hívjon nyugodtan.

Üdvözlettel

Dr. Hantos Ádám
06 30 241 77 91

Partnereink
gépjármû szakértõ
advance medical
Soron
©2007-2024 Karszakertok.hu Kft. Minden jog fenntartva!